Ecksteint támogatja a Szociáldemokrata Tömörülés platformja

Kérdésünkre, hogyan vélekedik arról, hogy a Szociáldemokrata Tömörülés platformja Eckstein Kovács Péter mellett tette le voksát, a szabadelvű politikus elmondta, mindenképp nagy megtiszteltetés számára, hogy őt támogatják: „Úgy gondolom, döntésüket bizonyos fokú elégedetlenség befolyásolta az RMDSZ megszorító intézkedésekkel kapcsolatos állásfoglalásaival szemben. Sokan kifogásolják, hogy ezek szinte kivétel nélkül a bérből és fizetésből élőkön csattannak. Jómagam is szóvá tettem az együttérzés alacsony szintjét a megszorítások áldozataival szemben” – fogalmazott.
Az értekezlet során tisztújításra is sor került, ugyanis különböző nézetkülönbségek okozta feszültségek eredményeképp, 2010. október 10-én, személyes döntése alapján, Kerekes Károly, a Tömörülés elnöke kilépési nyilatkozatot juttatott el az alelnökhöz. Mindeddig az elnöki teendőket, ideiglenesen ugyan, kollektív módon a testület tagjai látták el. A titkos szavazás eredményeképp elnökként egyöntetűen megszavazták Gál Évát, az RMDSZ marosvásárhelyi ügyvezető elnökét, az alelnöki tisztséget pedig György Ilona (kommunikációs alelnök), Kira Miklós (ügyvezető alelnök), Bánhegyesi József (gazdasági alelnök), valamint Gulácsi Pál (szervezési alelnök) töltik be.
- Az RMDSZ nyolc platformja közül eddig hét nyilvánult meg az RMDSZ-elnökjelöltek támogatását illetően, a hétből három pedig – a Szabadelvű Kör, a Nők a Nőkért Szövetség, illetve a Szociáldemokrata Platform – Ecksteint támogatja.