Központ
2018. szeptember 21. péntek, Máté, Mirella

Egy gyerek ötlete volt a vásárhelyi Kőrösi Csoma-szobor felállítása

Nemes Gyula február 9, 2018 Uncategorized

Emlékképek egy szobor felavatásának körülményeiről

– Interjú Csoma Gyulával, a nagy magyar őshazakutató mellékági rokonával –

Marosvásárhely az I. világháború lezajlása után, a román megszállás idején magyar kötődésű szobrok nélkül maradt. 1940 után Észak-Erdélynek és Székelyföldnek Magyarországhoz való visszacsatolását követően egy tízéves gyermek vetette fel a gondolatát annak, hogy a „szobortalan” városba jó lenne Kőrösi Csoma Sándornak kőmást állítani. Az ötletet az édesapja felkarolta és magán, egyházi, városi, illetve állami támogatások megszerzésével sikerült megvalósítani a tervet. 1943. szeptember 26-án leleplezték a nagy magyar világutazó, őshazakutató szobrát a marosvásárhelyi polgári fiúiskola előtti kis téren. Csoma Gyula, az akkori kisfiú, ma 86 éves ny. tanár szívesen mesélt lapunknak a családjuk Kőrösi Csoma Sándorral való rokoni száláról, a szobor kivitelezésének körülményeiről, annak avatási ünnepélyéről.

Névjegy: Csoma Gyula 1932-ben, Gyulán született. A felnőttképzés iránti érdeklődése már gyermekkorában kialakult, hiszen pedagóguscsaládban nőtt fel, ahol az apa már az 1940-es években megalapozta és elindította az iskolarendszerű felnőttképzést Székelyföldön, Marosvásárhelyen, majd a II. világháború után a magyarországi dolgozók általános iskolájának alapítója, elméleti-módszertani szakértője volt. Csoma Gyulának a magyar Országos Közoktatási Intézet kutatójaként, tanáraként érdeklődése a felnőttkori tanulás mibenlétének kutatására irányult, annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára megkönnyítse a gyermekkorban elmulasztott tanulás pótlását. Évtizedeken át tanított a dolgozók általános iskolájában, Budapesten. Az elmúlt fél évszázad alatt megjelent írásai alapirodalomként szolgálnak az andragógusok számára.

– Hogyan él a család emlékezetében Kőrösi Csoma Sándor?

– Édesapám, idősebb Csoma Gyula szépapjának, Csoma Ferencnek az első unokatestvére volt Kőrösi Csoma Sándor. Tehát Csoma Ferencnek és Csoma Sándornak közös volt a nagyapja. Csoma Ferenc orvosként került Székelyudvarhelyre, és háromszor nősült élete során. A Kőrösi Csoma Sándorral való kapcsolata szoros volt. Ferenc is a nagyenyedi kollégiumban végzett, és a családi hagyomány szerint volt része abban, hogy Sándort végül mégiscsak beíratták az enyedi kollégiumba. Jula néném, aki 90 éves volt, amikor én megismertem, 1941-ben Székelyudvarhelyen mesélte édesapámnak és nekem, hogy Sándor ajándékokat, emlékeket küldött Ferencnek valahonnan Indiából, többek közt egy miniatűr sztúpát fából faragva. Csoma Ferenc harmadik házasságából született fiát – ahonnan mi származunk – már azért nevezték Sándornak, mert Kőrösi Csoma Sándornak akkor már neve volt! Tehát volt egy erős családi kötődés, erős emlékezés Csoma Sándorra, mindig szó volt róla a családban. Baktay Ervin könyve A messzeségek vándora ott volt a könyvespolcunkon, és egész kisgyermekkoromban azt lapozgattam.

Az ön édesapja miért hagyta el Erdélyt? Majd hogyan tért vissza az 1940-es években?

Édesapám Székelyudvarhelyen született 1902-ben, és 14 éves korára anyátlan-apátlan árva lett. Úgy jött aztán ki, jobbára gyalog, Magyarországra. Két olyan diák-összeesküvésről tudunk, ami 1918-ban a román megszállás után következett be, az egyik Temesváron volt, arról már könyv is van, a másik Máramarosszigeten, ahol az én édesapám kollégista volt a tanítóképzőben. Mint árva gyermek, ott kapott ösztöndíjat. Ő is benne volt ebben a szervezkedésben, azért kellett szöknie. Gyulára szökött át a nővéréhez, aki ott volt férjnél, így került Magyarországra. 1940-ben, ahogy lehetett, rögtön visszament Székelyföldre, és ő lett a marosvásárhelyi polgári fiúiskola igazgatója, amit 1941-ben Kőrösi Csoma Sándorról neveztetett el.

A szoborállítás gondolatát ifjabb Kőrösi Csoma Gyula vetette fel

A marosvásárhelyi Székely Szó napilap 1943. május 23-án egész terjedelmében közli annak a pergamenre írt „emlékeztetőnek” a szövegét, amit a Kőrösi Csoma Sándor-szobor talapzata alá helyeztek el, mintegy időkapszula gyanánt. Ebben olvasható, hogy a szoborállítás „gondolatát a kőrösi Csoma család egyik fitagja: a 10 esztendős ifjabb kőrösi Csoma Gyula vetette fel.” Hogyan is történt ez, és mire emlékszik a szobor létrehozásának körülményeiből?

– Édesapám azt mondta mindig, hogy az én gyermekkori ötletemre vagy kérdésemre válaszolva határozta el, hogy nekilát egy szobor létrehozásának. Aztán ő kezdeményezte és szervezte meg a szobor felállítását. Alapított egy szervezőbizottságot, aminek a tagjaira nem emlékszem. Azaz egyet tudok, aki nagyon jó barátja volt 1940-től halálukig, Molnár Károly, aki akkor a Marosvásárhelyi Honvéd Csapatkórház orvos-őrnagy parancsnoka volt, és az én feleségemnek az apja. Amikor az apósom lett, már honvéd orvos-ezredes volt, aztán vezérőrnagyként halt meg 107 éves korában, 2001-ben. De gondolom, az egyházak és a város is benne volt a bizottságban.

Jelen volt-e ön a szobor alapkövének letételénél?

Igen. Emlékszem rá, amikor beástak a földbe egy üreget, és abba helyezték el az ilyenkor szokásos relikviákat és az „emlékeztetőt”, ami valószínűleg ma is ott van. Talán ki is lehetne ásni. Mélyen a földbe ásták, erre jött a talapzat, amire a szobrot állították. Aztán emlékszem, hogy a szobor már kész volt, de bedeszkázták, hogy az avatás előtt ne lássák, legyen meglepetés.

Milyen volt az avatóünnepség?

1943 márciusában volt egy nagy ünnepség a Kultúrpalotában Csoma Sándor emlékére, ahol emlékszem, hogy Görbe János színész – aki Az emberek a havason című film főhőse volt –szavalta el Áprily Lajosnak a Zarándok című versét, aztán Baktay Ervin mondta el az út történetét. Baktayt egyébként én gyermekként ismertem, és van egy emlékem is róla: engem korán lefektettek, és ő bejött hozzám elköszöni. Aztán szeptember 26-án a szoboravatón édesapám mondta az ünnepi beszédet, aminek erőteljes eszmei mondanivalója volt. Tulajdonképpen arról szólt, hogy Kőrösi Csoma Sándornak hol a helye a nemzeti gondolkodásban és a nemzet történelmi perspektíváiban, valamint a keletiséggel való kapcsolatunkban. Volt benne egy ilyen mondat, hogy: Keletről jöttünk, Nyugatba éket vertünk! – és ennek abban az időben volt egy németellenes hangulata.

A Gestapo célkeresztjében az ünnepi beszéd miatt

Volt ezért kellemetlensége a családnak?

Igen, mert 1944-ben, amikor március 19-e után a németek bejöttek, apámat egy postán dolgozó barátja figyelmeztette, hogy rajta van a Gestapo lajstromán. Nem sokkal ezután megjelent az irodájában két bőrkabátos fiatalember, horogkeresztes kitűzővel. Ez akkor tipikus volt, Marosvásárhelyen lehetett látni március 19-e után ezt a fajta ruházatot, és lehetett látni kis fiúcskákat fehér zokniban, combközépig érő fekete bársonynadrágban, és fehér ingben horogkeresztes karszalaggal. Szóval ezek jelentették, hogy az igazgató urat kéreti a város Gestapo parancsnoka, hogy fáradjon be hozzá. Ekkor apám felhívta a városparancsnokot, akinek a segédtisztje jött el, és mondott valamit németül a bőrkabátosoknak, akik akkor távoztak. Aztán nem sokkal ezután kimenekültünk Nyárádszentlászlóra.

Mi történt a háború után? Az édesapja még járt ezt követően Erdélyben?

Aztán jött a hír, hogy ledöntötték a románok a szobrot és elhurcolták egy gyár udvarára, ami közben letört a feje. Hogy úgy tört-e le, hogy ledöntötték vagy szállítás közben, ezt nem tudom. Apám aztán a háború után többet nem tért vissza a Székelyföldre, ő végig disszidensnek érezte magát már akkor, amikor kijött tizenéves korában, és ezt így élte végig. 1940-ben visszament, aztán megint ki kellett jönni, visszaemigrált. Egyrészt félt is, másrészt meg azt mondta, nem bírná elviselni a viszontlátást. Ő azzal a tudattal halt meg, hogy idegenben van. Nagyon kötődött a Székelyföldhöz.

Köszönjük Kádár Péter szentendrei református presbiternek a segítségét, közreműködését!

A marosvásárhelyi Kőrösi Csoma Sándor-szobor rövid története: A szobor felállításának ötlete már 1941-ben megfogalmazódott, elkészítésével a szentkirályi születésű, de ekkor Budapesten élő Dabóczy Mihály szobrászművészt bízták meg. Kezdetben a megrendelés egy mellszoborra szólt, aminek az előállítását a marosvásárhelyi „mozgófilm gyárak”, magánszemélyek és a helyi olasz kultúrintézet támogatta. A mellszobor gipszmakettje meg is érkezett Marosvásárhelyre, de közben felajánlás történt a város részéről is a szobor támogatására, amelynek hírére a magyar kultuszminisztérium is nagyobb összeget ígért. Az egészalakos szobrot 1943. szeptember 26-án sikerült leleplezni a polgári fiúiskola és a Vár egyik bástyája közötti kis téren. A szobrot 1944 őszén az Erdélyt megszálló románok ledöntették, a fej letörött, elkallódott, a szobortestet elrejtették a magyarok. Az 1950-es évek legvégén lehetőség nyílt arra, hogy a szobrot újra felállítsák. A szoborfejet Kulcsár Béla marosvásárhelyi szobrászművész faragta újra, titokban együttműködve Dabóczyval. A szobor 1962-tól ismét áll, de nem a régi helyén, hanem a Vársétányon.

Share Button
Ennyien olvasták: 1164

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.