Központ
2017. december 16. szombat, Etelka, Aletta
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Hózápor
Hétfő
Hózápor

Egy költő Nagykendről

Központ január 22, 2011 Egyéb

Egy költő Nagykendről

Kolto_nagykend
„Csodabogárnak is beillene, hiszen hol találni olyan embert, aki falun él, többnyire kétkezi munkával keresi a kenyerét és közben ilyen verseket ír. Szögezzük le rögtön: nem parasztköltő, hiszen Böhm Károly filozófiáján nevelkedett.” Ilyen ajánlással került bemutatásra Fülöp Kálmán nagykendi költő második kötete a Súrlott Grádics Irodalmi Kör múlt szerdai találkozóján. Az Elégia a Megváltóhoz című kötet szerzőjével beszélgettünk.


– Hogyan vezetett sorsa Nagykendről Böhm Károly filozófiájáig?

– Marosvásárhelyen születtem 1948. május 30-án. Ikergyerekként jöttem a világra, én voltam a második. Édesanyámnak nagyon nehéz szülése volt, és én életemet az orvosoknak köszönhetem, mert szinte holtan születtem. Ezt az élményt előző kötetemben egy vers őrzi. Végül az ikertestvérem halt meg hat hónapos korában. Nagykenden nevelkedtem, ott végeztem az elemi iskolát, majd Erdőszentgyörgyre felvételiztem középiskolába. Nagyszüleim kulákok voltak, ezért a középiskola nappali tagozatára nem vettek fel. Beiratkoztam Marosvásárhelyre az Építészeti Szakiskolába. Ennek elvégzése után itt maradtam, Marosvásárhelyen dolgoztam, és estiben végeztem a középiskolát. Két év után átiratkoztam Szentgyörgyre a magántagozatra, ott fejeztem be líceumi tanulmányaimat. Ezután katonának vittek, majd felvételiztem a Kolozsvári Református Teológiára. Harmadik próbálkozásra sikerült bejutnom. Másodéven Marosvásárhelyen súlyos balesetet szenvedtem. Agyrázkódást kaptam, ami egy hároméves utólagos gyógykezeléssel végződött. Teológiai tanulmányaimat emiatt meg kellett szakítanom. Felépülésem után megpróbáltam befejezni az egyetemet, de akkorra a teológián már ötéves képzés volt, én közben családot alapítottam. Egy évet még elvégeztem, de aztán önszántamból hazajöttem Kolozsvárról. Ezután a Román Vizek Övezeténél kezdtem el dolgozni vízügyi alkalmazottként, jelen pillanatban is itt dolgozom.

– Mikor kezdett el verset írni?

– Már gyerekkoromban elkezdtem a rímfaragást, de komolyabban 1992–93-tól kezdődően. ’95-ben találkoztam Bölöni Domokossal egy múzeumavatás alkalmával. Neki mutattam meg a verseim. Akkor azt ígérte, hogy mindenben a segítségemre lesz, és valóban barátommá és mentorommá lett, akinek költői karrierem indulását köszönhetem. Első verseim esetében megegyeztünk abban, hogy belejavíthat, de ő nem ezt tette, hanem nagyon keményen bírált. Arra is volt példa, hogy összevesztünk, de ez a barátságunkat nem kezdte ki. Első verseskötetem Magyarországon jelent meg Egyedül a parton címmel, és előkészületben van egy következő verseskötetem, amely nagy valószínűséggel A százarcú angyal címet fogja viselni.

– Miből merítkezik költészete?

– Önmagamból. Visszamegy a gyerekkorig, iskolás évekig, az egyetemi évek alatt olvasott filozófiai munkák is hatnak verseim gondolatvilágára, különösen a négysorosaimban. Ezen kívül vannak istenes verseim, és itt szeretném megjegyezni, hogy szakmai felkészülésem a teológián kaptam, ahol verstant is tanultunk, beszédtechnikát, és ez mind sokat segített a későbbiekben. Egy másik témája verseimnek a múlt, a természet, a víz egyik központi szimbólumom. Óriási energiát kapok a víztől, mintha hatna rám, és minden alkalommal feltöltődöm, amikor végigmegyek a vízparton, munkámat végezve.

– A kötetbemutatón szóba került, hogy nem emlékszik a verseire, amit írt. Ezt azzal magyarázta, ahhoz, hogy újabb verset tudjon írni, el kell felejtenie az előzőeket. A felejtés jelenségén kívül nem játszik-e szerepet írás közben a felfokozott ihletettségi állapot?

– El kell mondanom, hogy én sehol máshol nem szeretek verset írni, csak a konyhaasztalon. És úgy, hogy az asztalnak az ablak előtt kell lennie. Engem az ihlet ott fog. Általában éjszaka írok, mert nappal dolgozom, hazaérve pedig az otthoni munkámat is el kell végeznem, szőlőm van, három hektár földem. Nappali versírásom a vasárnapokra korlátozódik: a délelőtti és a délutáni istentisztelet közötti időre. Még egy érdekességet szeretnék megosztani: általában éjszaka jön az ihlet. Álmomból fölriadok, és mintha az álomból és a tudatalattiból menteném papírra a gondolatot. Ilyenkor azonnal villanyt gyújtok, leülök az asztalhoz és az akkor kapott ihletet próbálom kidolgozni. Természetesen ez nem mindig sikerül. Van, amikor heteket vívódom a verssel, de olyan is szokott történni, hogy egy lélegzetből megírom. Hosszas vívódásaimnak is általában az lesz az eredménye, hogy visszatérek az első változathoz. Mégpedig azért, mert mindig az a legegyszerűbb. Én pedig nem vagyok az a költő, aki úgy ír, hogy versét ötször-hatszor elolvasva sem lehet megérteni. Én úgy szeretem írni a verset, hogy érthető legyen a legegyszerűbb olvasó számára is.

Mentség

Útban feléd
a termékeny nyár
buborékzáporában
egy bolondos
esőcseppen

fennakadtam.

Édesapám

Arcán
az árnyék
elbóbiskolt

– csak suttogása
riogat:

dorgál vagy
éppen
simogat –

a reves
hamvas
képkeretben

kettétörik
a pillanat.

Share Button
Ennyien olvasták: 204

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.