Központ
2017. november 22. szerda, Cecília
Havazás
Ma
Havazás
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős

„Egy olyan Fondul Plastic-ruhát szeretnék!”

Központ március 17, 2011 Egyéb

„Egy olyan Fondul Plastic-ruhát szeretnék!” 

KultimultiA Romániai Képzőművészek Szövetségének marosvásárhelyi fiókjánál múlt hónap közepén tisztújítás történt: Gheorghe Mureşant Ioan Şulea festőművész, a Megyei Képtár igazgatója követi az elnöki székben. Az alelnökök újabb 4 éves megbízást kaptak: Bandi Kati textilművészt harmadszorra, Kiss Ármánd képzőművészt, a Művészeti Egyetem látványtervező szakának tanárát pedig másodszorra választották meg a következő ciklusra. A két alelnökkel, a régi vármegyeházán, Bandi Kati műhelyében beszélgettünk.
 

Remélik, az egyszemélyes vezetés a múlté

A két képzőművész szerint a mostani elnökváltásnak, ismerőseik visszajelzéseiből és a sajtó visszafogott, de tájékoztató érdeklődéséből ítélve, a megszokottnál nagyobb volt a visszhangja. Talán az eseménynek azért van hírértéke, mert eddig a kívülállók az előző igazgatóval azonosították a szervezetet, fel sem tevődött a kérdés, hogy valaki még áll az igazgató háta mögött – vélekedett Kiss Ármánd, majd Bandi Kati hozzátette, valójában nem az igazgató munkáját kifogásolják, hanem azt, hogy ebbe nem vonta be a szervezet vezetőségét. „Érzem azt, hogy váltás lesz, változás”, mondta Kiss Ármánd, és a beszélgetés során a textilművész is ezt erősítette meg: „másként fognak alakulni a dolgok, mint azelőtt; az elkövetkező időszak csapatmunkának ígérkezik.”
A tisztújítást követően a szervezet egyelőre abban a szakaszban leledzik, amikor az  adminisztráció akadályozza az érdembeli, gördülékeny munkát. A Marosvásárhelyi Képzőművészek Szövetsége az átadás-átvétel fázisában döcög, nem tudják használni a szervezet bankszámláját, mert egyelőre nincs aláírási joga az új elnöknek, a könyvelési, titkársági munkát és egy több évtizedes archívumot is át kell adni.

Egy kis nosztalgia

A szervezetüket úgy kell elképzelni, mint egy kft. szinten működő alapítványt, üzlettel, galériával, ecsetelte Kiss Ármánd, közben utalva a gazdasági recesszióra. Majd a beszélgetés a képzőművészek üzletére terelődött, a régi „Fondul Plastic”-ra, amelynek sorsa a régi-új alelnök számára egy talány. Néhány éve nekiláttak az évtizedek óta nem renovált üzlet felújításához és a munkálatok során kiderült, hogy a helyiségben van egy lépcsőfeljárat. Ekkor a műemlékvédelmi szakemberek úgy rendelkeztek, hogy a falat ki kell bontani és a helyiséget vissza kell állítani eredeti állapotába. A megnyitás nyomán egybenyílt két tér, aminek következtében megbomlott az üzlet intimitása. Ezért átköltöztek, csupán néhány méterre az eredeti helytől. Csakhogy az új helyiség háromszor olyan kicsi, mint az előző művészeti bolt, sötét és nincs kellő felület az alkotások kiállítására. Többek között ebben, a gazdasági válságban és a konkurenciával fel nem vett harcban látják az okát annak, hogy a boltnak nincs forgalma.
Bandi Kati az előbbiekhez még egy okot tett hozzá: az az értelmiségi, aki ugyan művészetkedvelő és -pártoló, nem engedheti meg magának, hogy ilyesmire költsön, akinek pedig valóban lenne pénze, az életében nem tette be lábát egy kiállításra. Kiss Ármánd a művészektől való közvetlen vásárlásban látja az üzlet stagnálásának egy másik eredőjét.
Az egykori Képzőművészeti Alapra visszatérve, Bandi Kati elmesélte, a mai napig van egy 30–40 fölötti kliensréteg, aki azzal a kéréssel fordul hozzá, hogy „egy olyan Fondul Plastic-ruhát szeretnék”. Az effajta kérés azt az igényt jelzi, hogy a ruha legyen különleges, egyedi.

Jövőkép: online üzlet

A szervezet projektjei felőli érdeklődésemre Bandi Kati elmosolyodik és ezt mondja: „a projektek Ármánd ütőkártyái”. Kiss Ármánd ehhez azt fűzi hozzá, hogy ugyan nagyon mutatós és hangzatos projektekről beszélni, de ő inkább a megvalósulásokban szereti mérni a munkát, az eredményességet. „Egyáltalán nem virulunk, ami az anyagi oldalát jelenti az egész szövetségnek” – mondja, majd hozzáteszi, hogy sokszor a tagok azzal a reménnyel viseltetnek, hogy kapnak valamit a szövetségtől, de adni, adakozni már nem olyan készségesek, a szervezet működéséhez való hozzájárulásuk gyakorta elég minimális.
Ármánd mindezek ellenére bízik abban, hogy kis megoldásokat fognak találni, de ahhoz az elképzeléshez pesszimistán áll hozzá, hogy az alapítvány 3–4 év alatt üzleti szempontból is jövedelmező egységgé válhatna.
Megoldásnak látja pályázatíró cégekkel felvenni a kapcsolatot, a pályázatokon belül pedig a projekteket és az infrastrukturális fejlesztést véli sürgetőbbnek, annál is inkább, mert fél évszázados dolgok vannak mai napig használatban a szövetségnél, legyen szó akár egy székről, egy asztalról. Egy másik elképzelése a cégekkel való partnerségi kapcsolatok kialakítása. Ezt úgy látja megvalósíthatónak, ha a cégeket érdekeltté tudnák tenni a mecénáskodásban, nem egyszerűen szponzorizálást kérni, hanem egy hosszú távú, közös munkaként képzeli el az együttműködést.
A szövetségen belül léteznek alprojektek, kezdeményezések, amelyeket maguk a képzőművészek indítanak, ilyen például az Ariadne, a CerArt vagy a román festők csoportosulása. A vezetőségnek nem az a feladata, hogy ezeket a csoportosulásokat koordinálja, felügyelje, hanem hogy ezekhez a projektekhez támogatást találjon.
A szövetségnek olyan életfontosságú tényezőkkel kell számolnia (és felszámolnia) mint az óriási generációs kiesések. Ehhez Kiss Ármánd a face­bookon már el is indított egy toborzó fórumot, amellyel reméli, hogy a szervezet felfrissül. Bandi Kati elmondta, ő is próbálkozott már a fiatal generáció szövetségbe való toborzásával, de számtalanszor ütközött a „minek menjek én abba a kommunista mamut-maradványba?” kérdésbe. Pedig a textilművész szerint a tagsággal olyan előnyök járnak, mint a műtermi-várólistára való felkerülés lehetősége, a kiállítóterem használatának joga stb. Ármánd szerint sem kell a szervezetet a sufniba dobni, hiszen országos érdekképviseletként nyugdíjpótlékot csikartak ki a kormánytól, nem beszélve arról, hogy húsz év alatt a szövetségre nem született egy komoly alternatíva. Ármánd szerint „volt idő (10–15 évvel ezelőtt), amikor az volt az uralkodó hangulat, hogy minden, ami régi, azzal szakítani kell, a régi nem jó, kommunista, elavult. Így jött létre számos magáncsoportosulás. De nem minden kis csapat rendelkezik azzal az energiával, amellyel át tud fogni egy komoly adminisztratív egységet. Az egyesületnek ezeket az értékeit kell újra felfedezni, felfedeztetni” – vélik az aligazgatók.
Kiss Ármánd többek között fontosnak tartja az egyesület honlapjának elkészítését, továbbá egy online üzlet gondolata is megfordult a fejében, olyan formában, hogy a virtuális bolt az eredeti digitális tükörképe lenne. A jövőben javítani szeretnének a sajtóval való kapcsolattartás hatékonyságán, és a kollegák aktivizálásának kihívásával is meg kell birkózniuk.
„Frissíteni, újítani, kiseperni azt, ami rossz, és a jóra építeni” – summázta a szervezet feladatait Kiss Ármánd. Bandi Kati szerint a folyamatos munka az, ami hozza a tennivalókat, az ötleteket.

…az az értelmiségi, aki ugyan művészetkedvelő és -pártoló, nem engedheti meg magának, hogy ilyesmire költsön, akinek pedig valóban lenne pénze, az életében nem tette be lábát egy kiállításra. – Bandi Kati

Frissíteni, újítani, kiseperni azt, ami rossz, és a jóra építeni” – summázta a szervezet feladatait Kiss Ármánd.


Share Button
Ennyien olvasták: 103

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.