Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

élet-módi amelyben utazunk

Központ április 7, 2011 Egyéb
élet-módi
amelyben utazunk
Reggel negyed hatkor szétfeszítette szemhéját az akarat, hogy haza szeretne érni. 5 perc múlva ott szöszmötölt az ismeretlen lakásban, tett-vett, jött-ment, villanyt gyújtott – egyszóval ébren volt, a szó nem totális értelmében, ugyanis a világ még egy kicsit homályosnak tűnt odabentről. De aztán minden rendben ment. Megtalálta azt az útvonalat, ami a villamoshoz vezetett, a villamos ismeretlen utakon elvitte a vonatállomásig és onnan már ismerős volt eltalálni a buszállomásig, ahonnan az út kifelé vezetett a kincses városból.
És ha minden az előző este elképzelt terv szerint történt volna, akkor Dzsessz arra a buszra ült volna fel, amelyikre a legtöbbször szokott. De a dolgok nem így történtek. Ahogy a buszállomásra megérkezett, egy hang éppen azt mondta be, hogy hamarosan indul a Nagysármás–Mezőbánd–snemtudommi járat Marosvásárhelyre. Egy másodperc alatt átrendeződött a séma, a tervváltoztatás legnyomósabb érve az lévén, hogy arrafelé szebb a táj. De tényleg.
Abban a pillanatban, ahogy a buszra fellépett, valami furcsa érzés fogta el, és ez az ott uralkodó szagokkal hozható utólag kapcsolatba. Utólag annyit tesz csak, hogy nem telt bele egy perc, rájött: ezt a járatot inkább a „vidéki rétegnek” szánták. Legyintett, és befészkelte magát a székbe.
Közben utasok szállingóztak felfelé, de induláskor hősnőnk megállapította, hogy nincsenek is sokan a buszon. Egy kicsit furcsa volt, hogy az indulási ponttól 300 méterre újabb megálló következett, ahol egy újabb adag utas szállt fel, de biztos ennél a busztársaságnál ez a szokás – nyugtázta a helyzetet. Nemsokára kiderült, azon a buszon az a szokás, hogy maximum fél kilométerenként megáll, s mire Kolozsvárról kiér, legalább hétszer áll meg, és telik meg dugig – emberrel és szaggal. Ugyan az út az urbánustól tartott a természethez egyre közelibb tájak felé, az ember a buszon ezt nem így érzékelte. Az állatok párája, a trágyává alakult széna, gyógyszerek kipárolgása és egyéb szagok lengték be a hermetikusan zárt busz belsejét. Mert egy nagyon okos ifjú már a legelején még a busz tetején lévő szellőztetőablakokat is bezárta, az otthonosság minél nagyobb érzetét keltve ezáltal.
Félreértés ne essék! Dzsesszikának nincs semmi baja a rurális életformával. És néhány napnyi falun töltött pályafutása alatt, ő is mindent úgy tett, ahogy a falusiak. Ha légyszaros, ragacsos pohárból kapott inni, abból ivott, hogy ne sértse meg a házinénit, s ha nem volt hol, jó volt a fa, és jó volt a lavór is. (Persze falusi és falusi élmények között is különbség van, mert Zb-ék is a Kis-Küküllő folyása mentén laknak, de ott van angol fajta, meg fürdőkád és minden.)
A buszra visszatérve, érdemes volt figyelni a kommunikációs folyamatokra. A tér legtetején lévő légifolyosón maradt helye a hangnak, mely az utasoktól a sofőrig s onnan vissza csatolódott. A társalgást viszonylag tagolatlan, de akár egyetemesnek nevezhető elemek dominálták: héééééj! băăăăăă! daaa! opreşte! nu pot (ejtsd: poty) aici! De olyan, az állattartás kapcsán használatos szavak is megtalálták a helyüket, mint a lovakat igazgató hoooo!-k.
Az egészben az a legviccesebb, hogy mindezeket Dzsesszika félálomban raktározta el. És a busszal párhuzamosan haladó tájból sem emlékszik semmire, mert ahogy arra fordította volna a fejét, az már azelőtt lebukott és néha az ablakon koppant nagyot.
De lehet, hogy a szép táj csodálásától el is ment egy időre a kedve.
(vassgyopi)

élet-módi

amelyben utazunk

Reggel negyed hatkor szétfeszítette szemhéját az akarat, hogy haza szeretne érni. 5 perc múlva ott szöszmötölt az ismeretlen lakásban, tett-vett, jött-ment, villanyt gyújtott – egyszóval ébren volt, a szó nem totális értelmében, ugyanis a világ még egy kicsit homályosnak tűnt odabentről. De aztán minden rendben ment.

Megtalálta azt az útvonalat, ami a villamoshoz vezetett, a villamos ismeretlen utakon elvitte a vonatállomásig és onnan már ismerős volt eltalálni a buszállomásig, ahonnan az út kifelé vezetett a kincses városból.És ha minden az előző este elképzelt terv szerint történt volna, akkor Dzsessz arra a buszra ült volna fel, amelyikre a legtöbbször szokott. De a dolgok nem így történtek. Ahogy a buszállomásra megérkezett, egy hang éppen azt mondta be, hogy hamarosan indul a Nagysármás–Mezőbánd–snemtudommi járat Marosvásárhelyre. Egy másodperc alatt átrendeződött a séma, a tervváltoztatás legnyomósabb érve az lévén, hogy arrafelé szebb a táj. De tényleg.Abban a pillanatban, ahogy a buszra fellépett, valami furcsa érzés fogta el, és ez az ott uralkodó szagokkal hozható utólag kapcsolatba. Utólag annyit tesz csak, hogy nem telt bele egy perc, rájött: ezt a járatot inkább a „vidéki rétegnek” szánták. Legyintett, és befészkelte magát a székbe. Közben utasok szállingóztak felfelé, de induláskor hősnőnk megállapította, hogy nincsenek is sokan a buszon. Egy kicsit furcsa volt, hogy az indulási ponttól 300 méterre újabb megálló következett, ahol egy újabb adag utas szállt fel, de biztos ennél a busztársaságnál ez a szokás – nyugtázta a helyzetet. Nemsokára kiderült, azon a buszon az a szokás, hogy maximum fél kilométerenként megáll, s mire Kolozsvárról kiér, legalább hétszer áll meg, és telik meg dugig – emberrel és szaggal. Ugyan az út az urbánustól tartott a természethez egyre közelibb tájak felé, az ember a buszon ezt nem így érzékelte. Az állatok párája, a trágyává alakult széna, gyógyszerek kipárolgása és egyéb szagok lengték be a hermetikusan zárt busz belsejét. Mert egy nagyon okos ifjú már a legelején még a busz tetején lévő szellőztetőablakokat is bezárta, az otthonosság minél nagyobb érzetét keltve ezáltal.Félreértés ne essék! Dzsesszikának nincs semmi baja a rurális életformával. És néhány napnyi falun töltött pályafutása alatt, ő is mindent úgy tett, ahogy a falusiak. Ha légyszaros, ragacsos pohárból kapott inni, abból ivott, hogy ne sértse meg a házinénit, s ha nem volt hol, jó volt a fa, és jó volt a lavór is. (Persze falusi és falusi élmények között is különbség van, mert Zb-ék is a Kis-Küküllő folyása mentén laknak, de ott van angol fajta, meg fürdőkád és minden.)A buszra visszatérve, érdemes volt figyelni a kommunikációs folyamatokra. A tér legtetején lévő légifolyosón maradt helye a hangnak, mely az utasoktól a sofőrig s onnan vissza csatolódott. A társalgást viszonylag tagolatlan, de akár egyetemesnek nevezhető elemek dominálták: héééééj! băăăăăă! daaa! opreşte! nu pot (ejtsd: poty) aici! De olyan, az állattartás kapcsán használatos szavak is megtalálták a helyüket, mint a lovakat igazgató hoooo!-k.Az egészben az a legviccesebb, hogy mindezeket Dzsesszika félálomban raktározta el. És a busszal párhuzamosan haladó tájból sem emlékszik semmire, mert ahogy arra fordította volna a fejét, az már azelőtt lebukott és néha az ablakon koppant nagyot. De lehet, hogy a szép táj csodálásától el is ment egy időre a kedve.

Share Button
Ennyien olvasták: 69

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.