Központ
2017. november 22. szerda, Cecília
Eső
Szerda
Eső
Köd
Holnap
Köd
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős

élet-módi

Központ január 26, 2011 Egyéb

élet-módi

amelyben a taxisofőr a vasfogait csattogtatja

(De komolyan.) Úgy sajnálta szegény Zb-t és úgy örült, hogy ő megszabadult fogainak fájásától mindörökre, hogy büszkén jelentette ki: az összest kicseréltette vasfogakra egy fájási rohama után. Azóta nincs baja velük, mindent meg tud enni. És hogy illusztrálja, megcsattogtatta fogait nekünk a taxiban. Történt mindez szerda éjfél magasságában. Már gondolhatják: a fogfájásról fogok írni. Ami Zb-t múlt hét legelejétől kínozza. És volt fogorvosnál, persze, de egyelőre nem tudni a fájás eredetét. Azóta van már két ideiglenesen újratömött foga, elébe kellett néznie egy bölcsességfog-vésésnek, amitől, egyelőre úgy néz ki, megszabadult, mert talán nem is a bölcsessége az oka.

Én ezekben a nehéz napokban minden igyekezetemmel mellette próbáltam lenni, és segíteni rajta. Ezért gyógyszeres-vegyszeres fájdalomcsillapítás mellett természetgyógyászati tippeket kerestem az interneten.
Maradjunk annyiban, hogy Zb ezentúl sem fog hinni a gyömbérgyökér gyógyító erejében, és semmilyen hajlandóságot nem mutatott aziránt, hogy megegye a kellemesen finom, friss szeletke gyökérgumót. Össze is zörrentünk, s kicsit ideges is lettem, amiért nem volt hajlandó elrágcsálni, azt állítva, hogy felfordul tőle a gyomra. De ha egyszer használ! Aztán próbáloztunk/tam… jégkenőccsel (ami azt hiszem, hogy igazából reumára volt, de jobb híján megtette), amivel bebalzsamoztuk a fájó részt, aztán pedig zsebkendőbe csavartunk frissen fagyasztott jeget és azzal érzéstelenítettünk. Ennek legszembetűnőbb eredménye érzésem szerint az, hogy Zb kicsit meghűlt és köhög…
De hát ő is vett magának egy doboz fagyit, hogy a hideg enyhítse a fájdalmát! Megjegyzem, biztosra állíthatom, hogy nagyon fáj a foga, mert szinte hozzá se nyalt.
Na, de szerda este! Amikor már elviselhetetlennek látszott a fájdalma, elkezdtem körbetelefonálni családot-barátot, s vadászni az interneten egy éjjel-nappali fogászat után. Találtam is kettőt, csak a vonal végén lévő készüléket egyik esetben sem vette fel senki. Anyukák, barátok is mind tudtak egyről, kettőről, de kiderült, hogy már ott sincs.
De mindenki a szájsebészeti ügyeletet ajánlotta. Fogtuk hát magunkat, eltaxiztunk a célpontig (ekkor csattogtatott a jószívű táximétriszt). Útközben tőle is beszereztük egyik állítólagos non-stop rendelő számát, de azért lelkiekben megnyugodva haladtunk a szájsebészet felé.
Amiről hamarosan kiderült, hogy be van zárva. Sőt, nemhogy bezárva, de piros alapon fehér betűkkel, hogy a hülye is lássa, az van feltüntetve, hogy sürgősségi fogorvosi eseteket nem fogadnak, azok a szerencsétlenek, akiknek fáj a szájában a fog, csak tessékeljen a tíz méterrel odébb lévő kettes számú poliklinikáig elmenni. Ahogy közeledünk a kettes poli fotocellás ajtajához, azon szurkolunk, hogy nyíljon ki. De sajnos Szezám nem tárul ki. Egyszerűen nem volt hová menjünk.
Elindultunk hát haza, szerencsére Zb-nek egy kicsit enyhült a fájdalma a temérdek fájdalomcsillapítótól. Közben olyan hideg volt, hogy ismét taxiba ültünk, és amikor ismét próbálkoztam egy éjjel is nyitva tartó fogászati rendelő telefonszámának megszerzésével, az ismeretlen táximétriszt ismerősként üdvözölt, hogy jaj, én voltam az, akinek az előbb is kellett a telefonszám? Hát akkor már kértük, hogy vigyen el erre a címre. Elvitt, égett a villany a rendelőben és írta az ajtón, hogy bármilyen időpontban tessék csak nyugodtan keresni El-Shaib Immaz Szaud Nem-Gyaurt, de az ajtó nem volt hajlandó megnyílni előttünk és a telefon túlsó végén sem jelentkezett senki.
Mit csináltunk volna egyebet? – hazamentünk. A Zöld Pikkelyes Palotában, amíg én elővettem a sajtot, a zsírt, az Erős Pistát és a kenyeret, addig Zb csendben a gyümölcs…párlat mellett tette le voksát. S míg én zsíros kenyeres éjjeli lakomámat egy csokigolyóval koronáztam, addig ő egyik poharat a másikkal nyomtatta le. Aztán engem is megkínált, s az este azzal végződött, hogy azon tanakodtunk: vajon augusztusban lehet fehér tulipánt kapni?

Share Button
Ennyien olvasták: 165

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

élet-módi

Központ Egyéb