Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

élet-módi amelyben ezen sorok keserves időben születének

Központ február 2, 2011 Egyéb

 

élet-módi
amelyben ezen sorok
keserves időben születének
Címmagyarázat: (Jelesül: a szesszióban. De nem arról akarok beszélni, hogy ilyenkor milyen kilátástalan és sűrű minden, és hogy ráadásul még az álomkór is ránk telepszik nyomorúságul stb. Biztos, hogy önmagunkkal kell megküzdenünk, de ezt csak az értheti, aki csak megérteni szeretné a dolgokat, de ezt hivatalos körülmények között visszaadni nem. Ezért ehhez fölösleges az egész keret, de hát Zb. már az elején mondta, hogy ne, s neki veszettül igaza volt, csak én ilyenkor sosem hallgatok rá.)
A probléma felvezetése: Sokat gondolkodom valamin.
De mivel a kérdés megválaszolásához szükséges (tudásbéli és egyéb) eszköztáram hiányos, ezért csak felvetem a kérdést, hátha lesz valaki olyan jó és nemes, és felvilágosít, ne adj’ Isten megírja olvasói levélben. Kapcsos zárójel: Persze ilyesmitől, úgy érzem, egyelőre/még nem/szinte egyáltalán nem kell tartanunk. Egyszerű zárójel: Kissé szamizdat ízűnek érzem néha a hasábjainkat, de lehet, hogy csak az erdélyi ember bujkáló és tréfálkozó természete játszik velünk csalfa játékot. Igaz, igaz, bocsánat, beindult a honlapunk és szimpatizánsok és antipatizánsok, lehet kommentelni, és reméljük, hogy a cyberhatalom átengedi azt, amit… Zárójelek bezárva.
A probléma: Nekem valójában az a problémám, hogy hírzárlat van. És ezt nem az íróasztal mellett ülve találom ki. Sokszor hallottam azt a mágikus erejű mondatot, hogy a román kollegáink mennyire összetartóak, s hogy ezzel szemben a magyarok mennyire széthúzóak, inkább elhallgatják a dolgokat. És van egy ilyen vízióm, hogy valóban, amikor megtudunk valamit, azt olyan féltve őrizzük, mint legszentebb kincsünket.
Ennek egyik oka, elismerem, a médiadömping, ami ezt a kicsi csámpás várost elárasztja, és valóban mindenik tévé, rádió, újság megpróbál a lehetőségekhez mérten az újdonság erejével hatni, valami olyasmit írni, sugározni, közvetíteni, ami csak az ő „anyaga”. De ha igaz az, hogy a román nyelvű sajtósok mindezt tudva, ezzel számolva, de mindezek ellenére, valamilyen közös dimenzióban, egymást informálják, akkor csak a magyar sajtóval van az antropológiai mélységekig hatoló gond.
Nekem néha az a ködös, intuitív érzésem, hogy több mint húsz éve valami ki-nem-mondottat hordozunk magunkban és öröklünk-örökítünk meg. Amikor nem volt szabad senkinek semmit mondani, soha senkiben nem lehetett megbízni, mert nem lehetett tudni, hogy a másik ki – de hát ezeket a félmondatokat szinte fölösleges leírni, hiszen az Olvasó jobban tudja, mint én. S ezt is magamtól éreztem meg, hogy a sajtó a kitüntetett figyelem fókuszpontjainak egyike. Egyszerű zárójel. Pontosan a minap kaptam el egy jelenetet, amikor a fotográfus lencséi előtt az illető (akiről sosem gondoltam volna, hogy ilyet tesz, igaz, nem személyesen ismerem) úgy kihúzta magát, mint a feszület. Félelemből. De lehet, hogy én nem láttam jól. Zárójel bezárva.
Nem biztos, hogy amiket leírtam, igaz. Nem bizonyítható kézzelfoghatóan az, hogy még mindig, áthagyományozottan vagy megszakítás nélkül a Nagytestvértől félünk. Lehet, hogy a jelenséget nemzetkarakterológiai jegyekkel lehet bizonyítani, már ha egyáltalán vannak ilyenjei a nemzeteknek. Vagy hátha valaki ezt kézzelfoghatóbban és tudományosabban megmagyarázza.
Azért jó lenne egymás felé nyitni. Például van-e a vásárhelyi sajtósoknak egy olyan közös levelezőlistája, amelyben, a politikai és világnézetbeli különbségeket áthidalva, egymást értesítjük a történésekről? (Hogy csak a szakmai részre kérdezzek rá.)
Ha igen, akkor kérem, engem is tegyenek fel arra a listára.
(vassgyopi)
élet-módi

amelyben ezen sorok keserves időben születének

Címmagyarázat: (Jelesül: a szesszióban. De nem arról akarok beszélni, hogy ilyenkor milyen kilátástalan és sűrű minden, és hogy ráadásul még az álomkór is ránk telepszik nyomorúságul stb. Biztos, hogy önmagunkkal kell megküzdenünk, de ezt csak az értheti, aki csak megérteni szeretné a dolgokat, de ezt hivatalos körülmények között visszaadni nem. Ezért ehhez fölösleges az egész keret, de hát Zb. már az elején mondta, hogy ne, s neki veszettül igaza volt, csak én ilyenkor sosem hallgatok rá.)

A probléma felvezetése: Sokat gondolkodom valamin.De mivel a kérdés megválaszolásához szükséges (tudásbéli és egyéb) eszköztáram hiányos, ezért csak felvetem a kérdést, hátha lesz valaki olyan jó és nemes, és felvilágosít, ne adj’ Isten megírja olvasói levélben. Kapcsos zárójel: Persze ilyesmitől, úgy érzem, egyelőre/még nem/szinte egyáltalán nem kell tartanunk. Egyszerű zárójel: Kissé szamizdat ízűnek érzem néha a hasábjainkat, de lehet, hogy csak az erdélyi ember bujkáló és tréfálkozó természete játszik velünk csalfa játékot. Igaz, igaz, bocsánat, beindult a honlapunk és szimpatizánsok és antipatizánsok, lehet kommentelni, és reméljük, hogy a cyberhatalom átengedi azt, amit… Zárójelek bezárva. A probléma: Nekem valójában az a problémám, hogy hírzárlat van. És ezt nem az íróasztal mellett ülve találom ki. Sokszor hallottam azt a mágikus erejű mondatot, hogy a román kollegáink mennyire összetartóak, s hogy ezzel szemben a magyarok mennyire széthúzóak, inkább elhallgatják a dolgokat. És van egy ilyen vízióm, hogy valóban, amikor megtudunk valamit, azt olyan féltve őrizzük, mint legszentebb kincsünket. Ennek egyik oka, elismerem, a médiadömping, ami ezt a kicsi csámpás várost elárasztja, és valóban mindenik tévé, rádió, újság megpróbál a lehetőségekhez mérten az újdonság erejével hatni, valami olyasmit írni, sugározni, közvetíteni, ami csak az ő „anyaga”. De ha igaz az, hogy a román nyelvű sajtósok mindezt tudva, ezzel számolva, de mindezek ellenére, valamilyen közös dimenzióban, egymást informálják, akkor csak a magyar sajtóval van az antropológiai mélységekig hatoló gond. Nekem néha az a ködös, intuitív érzésem, hogy több mint húsz éve valami ki-nem-mondottat hordozunk magunkban és öröklünk-örökítünk meg. Amikor nem volt szabad senkinek semmit mondani, soha senkiben nem lehetett megbízni, mert nem lehetett tudni, hogy a másik ki – de hát ezeket a félmondatokat szinte fölösleges leírni, hiszen az Olvasó jobban tudja, mint én. S ezt is magamtól éreztem meg, hogy a sajtó a kitüntetett figyelem fókuszpontjainak egyike. Egyszerű zárójel. Pontosan a minap kaptam el egy jelenetet, amikor a fotográfus lencséi előtt az illető (akiről sosem gondoltam volna, hogy ilyet tesz, igaz, nem személyesen ismerem) úgy kihúzta magát, mint a feszület. Félelemből. De lehet, hogy én nem láttam jól. Zárójel bezárva.Nem biztos, hogy amiket leírtam, igaz. Nem bizonyítható kézzelfoghatóan az, hogy még mindig, áthagyományozottan vagy megszakítás nélkül a Nagytestvértől félünk. Lehet, hogy a jelenséget nemzetkarakterológiai jegyekkel lehet bizonyítani, már ha egyáltalán vannak ilyenjei a nemzeteknek. Vagy hátha valaki ezt kézzelfoghatóbban és tudományosabban megmagyarázza.Azért jó lenne egymás felé nyitni. Például van-e a vásárhelyi sajtósoknak egy olyan közös levelezőlistája, amelyben, a politikai és világnézetbeli különbségeket áthidalva, egymást értesítjük a történésekről? (Hogy csak a szakmai részre kérdezzek rá.) Ha igen, akkor kérem, engem is tegyenek fel arra a listára.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 126

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.