Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Szombat
Borús

élet-módi amelyben a közepétől puffogtatunk

Központ január 22, 2011 Egyéb

élet-módi

amelyben a közepétől puffogtatunk

 Az a nagy igazság, hogy én meg szeretném ismerni magam, tetszik érteni? Ez esetben kamaszkor előtt kezdődő, máig tartó vágyról beszélhetünk, de ha őszinték akarunk lenni (és miért ne lehetnénk?), valahogy az önmagunkra való reflexió – az utóbbi időben lekerült a prioritások listájáról. Így mintha önmagunktól is eltávolodtunk volna…

 

De tényleg szerencsés embernek kell gondolnunk magunkat, hiszen az elmúlt héten ismét felröppent a labda – saját mivoltunkról. Egy asztaltársaság kezdett el arról beszélni, hogy olykor-olykor megesik, kibírhatatlan vagyok. Ilyen mondatokat kaptam, mint: „Dzsesszika, ha akar valamit, meg is kapja”, „Ha valamihez nincs kedve, akkor nincs kedve” „Olyan akaratos, mint…” (s Zb ekkor megidézett valakit, akit mind a ketten szeretünk.)
Pedig az igazán fontos kapcsolataimban én magam mindig toleránsnak, megértőnek, kompromisszumra hajlamos felnőtt nőnek gondoltam, s tessék elképzelni, kiderült, hogy a fáma korántsem erről szól, sőt az ellenkezőjéről. De nem haragudtam rájuk, őszintén mondom. Egyrészt, mert tudom, hogy ugyan nagyon fontos dolgokat kaptam tőlük, de a teljes igazságot arról, hogy mit gondolnak rólam, nem közölték. De ezért nem neheztelek rájuk. Ugyan mi magunk valamilyen mazochista módon és titokban az igazra és csakis a teljes igazra vágyunk, de nem biztos, hogy ennek a valóságban is így kellene lennie. Másrészt ezek a visszajelzések tükröt tartanak nekünk, melyben megtapasztalhatóak saját korlátaink, ezen kívül összevethető a külvilág rólunk alkotott képe a saját magunkról alkotott képpel (jó, ez egy az egyben Johari-ablak modell, de tényleg így van). Nem tárgyalom tovább, de valamilyen felszabadító erővel hatottak rám ezek a kritikák. Most legalább van, amit korrigálnom magamon.
És most valahogy jó lenne amolyan blikfangosan megteremteni az ívet önmagunkon át a közösségünkig, amelyet most nevezzünk csak városnak. Nekünk az a kifejezett érzésünk, hogy a város sem/nem kap visszajelzéseket. És ebben az esetben nem tartjuk haszontalannak a nosztalgiát, ha erre van szükség, hogy visszafejtsük az eseményeket a kór gócpontjáig. Persze vannak, akik azt gondolják, hogy a jövő fele tartó céltudatosságban felőrlődik a múlt és meg is oldódik. Lehet, hogy nekik van igazuk, de ezt én nem osztom.
Amitől lassan kezd hányingerem lenni, az egy frázis. Sok frázistól szokott sokszor hányingerem lenni, mert mi valamilyen csodálatos képességeket fejlesztettünk ki tartalmatlan, de ugyanakkor nagyszerűnek hangzó gondolatok puffogtatására, amiket unalmas módon sokadjára lövünk le. A szóban forgó kedvencem a „nem akarjuk, hogy még egyszer megtörténjen Fekete Március”. És ezzel meg van magyarázva minden, úgy, hogy nincs megmagyarázva semmi.
(Egy közbeékelt gondolat: a felvidéki magyar párt elnökét hallottam a legutóbbi szavazások kapcsán arról nyilatkozni, hogy meg kell akadályozni, hogy Észak-Komárom Marosvásárhely sorsára jusson,
vagyis hogy évekig ne tudjon magyar polgármestert választani.)
Természetesen nem lehet abban gondolkodni, hogy valakinek is ne lenne helye a tágabb városban. De egy zsugorodó, virtusáról híres közösség nem takarózhat ilyen frázisokkal. Mert ugyan azért az együttélésnek vannak szabályai (ez is bajos félmondat: nem puffogtatás, de amibe tartalomként nem mindig tudjuk, hogy mit helyettesítsünk be), de nem kell mindig meghunyászkodni, és végre szólaljon már meg valaki magyarul a hivatalos fórumokon, a soros és rendkívüli üléseken, megbeszéléseken, tárgyalásokon,
mittudoménhol. És értse már meg, aki fél (s ezzel együtt Dzsesszika is), hogy magyarul beszélni jogunk van. A különböző hivatalok pedig szorítsanak egy kis motyót tolmácsokra és valaki fordítsa már le hitelesen a határozattervezeteket úgy, hogy legalább az intézménynevek tűnjenek magyaros hangzásúnak, s a csárdatulajdonosok ellenőrizzék étlapjaikon a szégyenteljes helyesírási hibákat.
Vagy pedig, akik ilyen frázisokkal jönnek, attól félnek, hogy eltávolodnak a zsírosbödöntől?

Elhiszem, hogy az ettől való félelem nyugtalanító lehet.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 167

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.