Központ
2017. november 25. szombat, Katalin
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Hip-hop, vásárhelyi ízekkel

Központ június 2, 2011 Egyéb

Hip-hop, vásárhelyi ízekkel

 maszkuraA marosvásárhelyi születésű Bíró Szabolcs, művésznevén Háborgató Maszkura hatévesen vált a harmonika és a zene szerelmesévé. Azóta különös zenei érzékével, stílusával egyre csak felfele ívelő karriernek örvendhet. Míg a kezdetekben rapperként vált ismertté, mára már szving-pop zenekarával (Maszkura és a Tücsökraj) biztosítja a talpalávalót rajongói számára. Maszkurával az erdélyi lehetőségekről, a pesti életről és terveiről beszélgettünk.

– Mikor kezdtél el zenélni?

 – Gyerekkorom óta harmonikázom, 6–7 éves lehettem, amikor kaptam egy kis piros tangóharmonikát, és ma már boldogan mondhatom, hogy azzal keresem a kenyerem, amit igazán szeretek. Édesapám volt az, aki mindvégig támogatott, de természetesen édesanyám is biztatott és bízott bennem. Annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanultam, méghozzá képzőművészetet, minden lyukasórám és szabadidőm az éppen üres zongorateremben töltöttem és nótázgattam. Három évig jártam egy népművészeti iskolába, ahol tangóharmonikázni tanítottak.

 – Mikor kerültél Pestre? Miért döntöttél úgy, hogy ott próbálsz szerencsét?

 – 2005 nyarán döntöttem úgy, hogy Pestre költözöm. Sok idővel előtte, már 17 éves korom óta vendéglátóztam, billentyűvel, harmonikával. Így kezdtem el énekelni is, ám akkoriban még nem saját dalokat. A lagzis időszakomat már egy-két kisebb rock csapat követte, akkor az volt a hobbim.

Lazar Florin barátom győzött meg afelől, hogy kipróbáljam magam a rappelésben. Éppen ezért román nyelven kezdtem a szövegírást, ami nagy kihívást jelentett számomra, de érdekes volt és mindenképp örülök, hogy ez volt az első lépés. Az otthon töltött idők során és az ott szerzett tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy sajnálatos módon főállásban nem zenélhetek, mert abból nem lehet megélni. Az én álmom az volt, hogy rappelhessek egy nagyobb közönség számára, de ezt Bukarestben lehetetlen volt megvalósítani. Elsősorban azért, mert még sokat kellett tanulnom, másrészt pedig a dalok sem érték el azt a szintet, hogy magyarként ugyan, de megfelelően előadjam azt román nyelven. A társaim, akikkel ezt közösen végeztük, mind más-más munkába kezdtek, de én nem akartam elszakadni a zenétől, továbbra is a rapnél maradtam. Ezután döntöttem úgy, hogy anyanyelvemen, azaz magyarul folytatom a zenélést.

2003-ban már létre is hoztam az első demo anyagom, ami Idegbaj címen jelent meg. De már akkor úgy gondoltam, hogy egy magyar rapes az anyaországban többet el tud érni. Marosvásárhelyen is lehetett ezt művelni, de egy idő után már nagyon belassult minden és nem tudtam továbblépni. Olyan helyet választottam, ahol ugyanúgy értik a soraim, de nagyobb kultúrája van a hip-hop muzsikának.

 – Milyennek látod az erdélyi magyar zenekarok helyzetét? Egyszerűbb az anyaországban feltörni, mint Erdélyben?

 – A régi zenekarok közül még mindig vannak olyan személyek, akik nem hagyták abba a zenélést. Ennek én személy szerint nagyon örülök, de megjegyezném, hogy a zene mellett mindeniküknek polgári foglalkozásuk is van. Én az anyaországot hittem feltörési lehetőségnek. Sok a lehetőség Pesten mind fellépési szempontból, mind a lemezkiadók számát tekintve, legyen szó akár rap zenéről vagy popról. Sajnos Erdélyben kevés kiadó van, szűkebb a lehetőségek köre. A másik probléma pedig az, hogy sokan nem mernek egyről a kettőre lépni.

Minden biztonságom otthon hagytam, távol kerültem a szüleimtől, elhagyott az akkori barátnőm, kollégiumban laktam, utcazenéltem, sok alkoholt fogyasztottam, de rengeteget láttam, tanultam, alakítgattam az utam, és ma már úgy gondolom, hogy minden perc hasznos volt. Jelen pillanatban jól érzem magam, nincs főnököm, sőt mondhatni, a magam főnöke vagyok.

 – Mitől jobb Budapest, mint Vásárhely?

 – Úgy költöztem Pestre, hogy nem terveztem meg azt, ami most van. Erdélyben nem tudtam fejlődni, úgy éreztem, korlátozva vannak a fellépése­­im is. Ha nagyon érdekli Marosvásárhely magyar ajkú lakóit a muzsikánk, akkor bármikor koncertezhetünk ott. Ez sajnos nem csak a közönségen és nem csak rajtunk múlik, hanem nagyrészt a koncert- és rendezvényszervezőkön. Azt mondta egy otthoni (erdélyi – szerk. megj.) zenészkollégám, hogy aki Erdélyben nem lett valaki, Budapesten sem lesz az. Mindvégig kaptam hideget-meleget, negatív biztatásból sem volt hiány, de az a legkevésbé sem tántorított el a továbblépéstől, sőt inkább megerősített. Szerencsémre erős természetű vagyok, hiszek magamban és a társaimban. Tudtam és mai napig is tudom, mit akarok, ami a segítségemre volt.

 – Hogyan, illetve milyennek jellemeznéd azt a zenét, amit te/ti játszotok?

 – Dzsessz-pop zenének becézzük a muzsikánk. Sok érzést hoztam otthonról, lagzisat, népi és egyéb elemeket, tehát már az is pluszt jelent, sajátos színt, hogy én vásárhelyi származású vagyok. Rengeteg nótát megismertem a vendéglátózásom során, sok román és cigány dalt. Szüleim is kedves zenéket hallgattak, így van jelen a tangó-keringő vonal abban, amit most játszunk. A zenésztársaimtól sokat tanultam, ők a Kőbányai Zenei Stúdióban tanultak, illetve ma már a Liszt Ferenc Zeneakadémia dzsessz tanszakán végzős diákok. Igyekszünk minőségi zenét játszani, mert azt hallgatunk, azon nőttünk fel.

– Mit jelent számodra a zene?

– Büszkén és őszintén mondhatom, hogy az életemben a zenének jut a legfontosabb szerep, valamint a szövegírásnak, hiszen annak segítségével üzenek vagy mosolyogtatok meg bárkit, aki kíváncsi minderre.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

 – Megy tovább a muzsikálás, készül a harmadik nagylemez. Megtartjuk az eklektikus vonalat, mert ebben érezzük jól magunkat és pozitív a visszhangja.

 – Mikor láthat színpadon a vásárhelyi közönség? Tervezel-e szülővárosodban koncertezni?

 – Többnyire dalokon álmodozom, azokat tervezgetem, hogy miről fogok majd még írni. Természetesen szeretnénk játszani, szeretnénk fellépni még többet otthon, de nem feltétlenül csak a szülővárosomban. Július 21-én Tusnádfürdőn koncertezünk, nagyon várjuk és örülünk a meghívásnak. Ugyanakkor türelmesek vagyunk, mert hisszük, hogy mindennek eljön az ideje.

 

Erdélyben nem tudtam fejlődni, úgy éreztem, korlátozva vannak a fellépéseim is. Ha nagyon érdekli Marosvásárhely magyar ajkú lakóit a muzsikánk, akkor bármikor koncertezhetünk ott. Ez sajnos nem csak a közönségen és nem csak rajtunk múlik, hanem nagyrészt a koncert- és rendezvényszervezőkön.

Share Button
Ennyien olvasták: 102

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.