Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű

Húsvét

Központ április 21, 2011 Egyéb

Húsvét

 tojasA keresztények legfontosabb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének az ünnepe is. Mozgóünnep, ami azt jelenti, hogy minden évben máskor van, pontosabban a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnapon tartjuk. Ebből következik, hogy amennyiben nem volna Hold, akkor húsvét se lenne, mint ahogy napfogyatkozás, ár-apály jelenség, farkasember és menstruáció sem, mert azok is mind-mind a Holdhoz kötődnek. A húsvétot az emberek rendszerint nagybetűvel írják, pedig kicsivel kell.

A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Hogy ez valóban így volt-e, vagy csak fantazmagória az egész, kár firtatni, a húsvétban úgyse ez a lényeg, hanem a töltött bárány, a krémes süti, a piros tojás meg a locsolás.

Húsvétvasárnapot a virágvasárnap előzi meg, amikor a hívők körmenetben vonulnak be a templomba, ha nem esik az eső. A húsvéti tojás piros színe Jézus vérét szimbolizálja, a báránykák halálsikolya Jézus szenvedését, a bárányfejlevesbe aprított tárkony pedig semmit, de azzal finom.

Bárányt mészárszékból vagy bevásárlóközpontból lehet beszerezni, de akár a piacon is vehetünk élőt, pláné, hogy ott helyben levágják és meg is nyúzzák nekünk (kisgyerekes családoknak az utóbbit ajánljuk, hadd edződjék az a kölök). De nem muszáj megvenni, mert a GaGán is lehet nyerni bárányt, csak kell mondani egy versikét, amelyben szerepelnek a húsvét, bárány, szinkrociklotron, nyenyec, bélhurut, empiriokriticizmus, lótetű, martalóc, zokni, oktánszám és Petry szavak.

Máskülönben a kispénzűek számára már évek óta kitenyésztették a báránynak egy alfaját, a félbárányt, amit úgy kapnak, hogy a juh petesejtjét megtermékenyülés után kettévágják egy éles késsel.
Húsvét másodnapján a férfiak – miután úgy-ahogy kijózanodtak – megborotválkoznak, betermelik a maradék báránysültet, és elindulnak a nőismerőseikhez locsolni. Alapvetően négy locsolótípus létezik: a vicces, a flegma, az amatőr és a profi.

A locsolók archetípusai

A vicces. Mindenhol humorosra veszi a figurát, mindenkivel jópofizik, viccel, legalábbis azt hiszi. Kedvenc figurája, hogy valamilyen veseremegtetően szellemes verbális megnyilatkozás kíséretében puncitájékra is spriccent egyet formatervezett üvegcséjéből (kizárólag parfümmel dolgozik), amiért a csaj éppen otthon leledző, félig elázott férje vagy barátja legszívesebben tökön rúgná, de hát húsvét van, ugye. Keveset iszik, annál többet zabál, miközben tele szájzattal tovább eregeti mókásnak hitt sutkáit („ebből a gombakrémből már evett valaki?”, „ez a töltött tojás pont olyan, ahogy anyám készíti…, neki se sikerül soha”, „szeretném elkérni ennek a tojásos báránynak a receptjét…, nehogy még egyszer elkészítsd” satöbbi).  Nem hagy senkit szóhoz jutni, egyvégtében pofázik, sztorizik, humorosnak vélt történeteket mesél. Sajnos évek óta ugyanazokat.

A flegma. Antialkoholista; ez már önmagában is rettenetes, ráadásul erényként fogja fel. „Igyál, na, legalább egy pohárkával, legalább most!” – szívatják mindenhol, de ő nem enged. Pöpec galambszürke öltönyben feszít, csillogó fekete cipőjéből olykor kikandikál a bolyhos fehér frottírzokni. Keveset beszél, jobbára csak pikírt megjegyzéseket tesz. Leereszkedően viselkedik, mintha szívességet tenne azzal, hogy méltóztatott elfáradni locsolni, olyan „a sz*r is ízetlen” pofázmánnyal üldögél, a telefonjával vagy a slusszkulcsával babrál. Humorérzéke alulról közelíti a nullát, ám ha valamelyik piás vendégnek véletlenül megbotlik a nyelve, cinkosan rávillantja józan szemét a házigazdára. Fogalma sincs, ilyenkor milyen marha közel áll ahhoz, hogy pofánverjék.

Az amatőr. Már kora reggel kinyalja magát, gondosan megtervezi az útvonalat, és a tavalyi háromnapos másnaposságból okulván elhatározza, hogy kizárólag száraz fehérbort fog inni, aztán a harmadik áldozatnál már sörrel öblíti le a konyakra ráküldött tojáslikőrt. Kár drága italt adni neki, a szobafestőknek kotyvasztott háziköményest is pont úgy dicséri, mint a legdrágább viszkit. Kaját nem nagyon pusztít, legfeljebb néhány sóstanglit ropogtat el. Szórakoztató figura, megesik, hogy távozás előtt kéri a számlát, mivel azt hiszi, vendéglőben van. Ahogy egyre jobban opálosodik a tekintete, úgy iszik egyre erősebb hangulatfokozókat, pedig pont fordítva kéne, de ekkor már nincs kivel beszélni. Ennek ellenére hosszú ideig jól tartja magát, majd pillanatok alatt fullra megrészegedik. Célszerű a konyhában vagy a fürdőszobában fogadni, mert rajtaütésszerűen hányik.

A profi. Nem tervez előre, egyszerűen elindul valamikor késő délután. Ő tényleg csak bort iszik, de ha valahol nincs, blazírtan elfogadja a szilvapálinkát vagy egyéb égetett szeszt is. Az előző kollegával ellentétben nem öltözik ki, ezzel is hangsúlyozván lazaságát. Annyiban viszont hasonlítanak, hogy neki se tanácsos elővenni az eredeti mexikói tequilát vagy a Hennessy konyakot, képes benyakalni az egész üveggel, és még csak meg se látszik rajta. Annyit tud inni, amennyitől két osztálytalálkozónyi véndiák alkoholos kómába esne, tanárostól. Nagyon ritkán rúg be, de akkor kegyetlenül, olyankor rendszerint ott is alszik. Szerda délután előtt nem érdemes költögetni.


Share Button
Ennyien olvasták: 146

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.