Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

III. Kendi Vándorcsizma néptánctalálkozó

Központ július 15, 2011 Egyéb

III. Kendi Vándorcsizma néptánctalálkozó

vandorcsizmaNagyszabású néptánctalálkozónak adott helyet az elmúlt hétvégén a kiskendi Sütő András művelődési otthon. A rendezvényt, melyet immár harmadszor szervezett meg a Kendi Csillagok néptánccsoport, a résztvevő táncegyüttesek népviseleti felvonulása nyitotta.

A kiskendi templomban Pál András lelkipásztor adta áldását az eseményre, majd a táncnak a mindennapi életünkben és az egyetemes történelemben betöltött szerepéről beszélt. Istentisztelet után a művelődési házban folytatódott az esemény. Vajda József, a kendi tánccsoport nevében üdvözölte a vendégeket, megköszönve a faluközösség hozzáállását, melynek ered­ményeként a Küküllő menti település az erdélyi néptáncmozgalom meghatározó láncszemévé nőtte ki magát. Az iskolaigazgató külön kiemelte a kendi üzleteknek és vállalkozóknak, a kendi és balavásári

iskoláknak, a helyi önkormányzatnak, valamint az Eldi sütőipari vállalatnak a rendezvény megszervezésében nyújtott támogatását. Sagyebó István polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az eseményt és méltatta a néptánc fontosságát a falu életében. Veress Kálmán táncoktató, a Vándorcsizma-mozgalom atyjaként e rendezvények mozzanatait emelte ki és azok betartására kérte a résztvevő tánccsoportokat. A köszöntő beszédeket a színpadi előadások követték.

Nyárádmenti, küküllőmenti, sóvidéki, kőrispataki, moldvai, vajdaszentiványi, széki és mezőségi táncokat tekinthetett meg a népes közönség a marosvásárhelyi Öreg fenyő, a szovátai Sóvirágok, a medgyesi Gyöngyvirág, az erdőszentgyörgyi Százfonat, a harasztkeréki Tűzkerék, a hármasfalusi Vadrózsák és a Kendi Csillagok néptáncegyüttesek előadásában. A kifáradt táncosokat és kísérőiket ízletes gulyással várták Böjthe Zsombor és Varga Csaba mesterszakácsok és a vendégszeretetüket immár sokadszor bemutató kendi szülők.

A rendezvényt éjszakába nyúló táncház zárta, melyen Sinkó András, Bőr Hunyadi Gyula és Moldován László szolgáltatták a szép magyar zenét.

Vajda József csoportvezető

Share Button
Ennyien olvasták: 284

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.