Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Isten éltesse, Tanár úr!

Központ április 28, 2011 Egyéb
Ordog_Attila

Isten éltesse, Tanár úr!

Április 23-án ünnepelte 70. születésnapját Marosvásárhely minden idők egyik legkiválóbb labdarúgó szakembere, id. Ördögh Attila, aki 1967 és 1981 között tevékenykedett (ifi trénerként, másodedzőként, főedzőként, majd a gyerekközpont vezetőjeként) az egykori ASA-nál. Harminc esztendeig volt a megyei edzőbizottság elnöke, szakemberek sokaságának képzését irányította. A vásárhelyi fociéletben uralkodó viszonyoktól megcsömörölve néhány éve nem vállal hivatalos szerepet a labdarúgásban, még a helyi csapatok mérkőzéseire sem jár ki.

– Bihar megyében született, ott is kezdett el focizni. Viszonylag fiatalon kellett abbahagynia a labdarúgást, miért?

– Nagyváradon, az akkori ICO-ban fociztam, majd onnan Kiss István és Lukács Ede hívására 1961-ben, húszesztendősen az ASA elődjéhez, az akkor másodosztályú Mureşulhoz kerültem. Akkoriban olyan csapattársaim voltak, mint az idősebb generációhoz tartozó Gierling, Vakarcs, Józsi Dezső, Szakács, Selymes Miklós, vagy a fiatalabbak közül Balázs, Hajdú Jani, Kiss Madocsa, Nagy Miki, Sikó. Két évet játszottam a Mureşulban, aztán 1963-ban, éppen egy Nagyvárad elleni meccsen, kapusunkkal, Borossal történt szerencsétlen ütközésem után kettős lábtörést, sípcsont- és szárkapocstörést szenvedtem, majd kétszer is megműtöttek, fémrudat helyeztek a velőbe, az tartotta össze a széttört csontokat. Hét hónapi lábadozás, majd egy esztendei dicsőszentmártoni kínlódás után búcsút mondtam az aktív labdarúgásnak. Pedagógiai főiskolai (magyar–történelem szak) végzettségem volt, s mivel az illetékesek ígérgetései ellenére a városban nem, csak Nyárádselyében találtak számomra katedrát, inkább az edzői pályát választottam. Az ASA mellett akkor indult Ifjúsági és Gyermekközpontnál, Kiss Árpád vezetése mellett, Brassai Istvánnal és Csíki Ferenccel dolgoztam, majd olyan kiváló kollegák kerültek mellém, mint Czakó János, Boros Titus, Kiss Madocsa, Sólyom Csaba, vagy a fiatalabb generációhoz tartozó Ronea Mircea. Közben folyamatosan képeztem magam, s 1980-ban megszereztem az I-es fokozatú edzői képesítést, amilyen a megyében csak a szászrégeni Maksai Mózesnek volt.

– Az ifiknél folytatott hosszas és eredményes munkája valahol már előre jelezte pályafutásának felfele ívelését, de senki sem gondolta, hogy egyik napról a másikra a nagycsapathoz kerül.

– Körülmények kérdése volt, hiszen az 1976-77-es bajnokság visszavágóján három egymás utáni hazai döntetlen után szükség volt egy bűnbakra, akit az akkori másod­edző, Brassai István sze­­mé­lyében találtak meg, habár ő a legkevésbé volt vádol­ható. Így kerültem én a helyébe.

– Az évek során számtalan tehetséges ifi került ki a keze alól, akik követték is önt a nagycsapathoz. Kérem, említsen meg néhány nevet.

– Akkor, a felkerülésemkor velem jött a nagycsapatba Bíró Levente kapus, Körtési Béla, Ogrean, Muntyán László, Onuţan Karcsi, a néhai Gáll Dezső is. Marosvásárhelyre az én kérésemre került Szászrégenből Bíró Imre és Szabó István is, és elmondhatom, hogy mindkettő itt teljesedett ki mint labdarúgó. Eredményeim elis­meréseként öt esztendőn keresztül a besztercei ifjúsági válogató központot is vezettem. Vásárhelyi neveltjeim közül megemlíteném Onuţan Károly, Gergely Csaba, Pintea Ioan, Márton Levente, Körtesi Béla, Gáll Dezső, Bíró Levente, Ilie Costel, Bozesan Laurenţiu, Bíró Imre, Karda Márton, Muntyán László nevét, akik hosszabb-rövidebb ideig mind­annyian szerepeltek az első osztályban.

– Ördögh Attilának fő érdeme volt, hogy Bölöni László az ASA-hoz került, sőt több ígéretes labdarúgó jött általa Marosvásárhelyre. Hogyan is került Bölöni az ASA-hoz?

– 1968-ban, egy vezetőségi gyűlésen ajánlottam négy, akkor már tehetséges játékost az ASA-nak: Gergelyt, aki aztán 10 évig a brassói Steagul Roşunál is játszott, Bölöni Lacit, aki az egykori, dicsőszentmártoni Chimica színeiben villogott, Sameş-t és Ştefan Gligorét (Palomát) a Steauától. Mivel a Steauától abban az időben szinte képtelen volt játékost szerződtetni, maradt hát Bölöni és Gergely. Közülük Bölöni került Marosvásárhelyre két évre rá, 1970-ben, miután másodmagammal több alkalommal is láttam őt játszani.

– Ön szerint mi volt az akkori csapat sikereinek – ’75-ben a második, ’76-ban a harmadik, ’77-ben a negyedik helyen végeztek, a ’77-78-as bajnokság őszi idényét az első helyen zárták – a titka?

– A rend és a fegyelem, ami a csapaton belül és körül uralkodott. Nem volt mindenki értelmiségi, de nagyrészt értelmes és civilizált emberek alkották az akkori gárdát. Végig lehet lapozni az akkori, tizenhét együttes névsorát, de azt hiszem, sehol sem találni orvost, egyszerre három-négy testnevelő tanárt, ugyanannyi mestert, technikust, érettségizettet, akik tehetséges fiatalok voltak és hosszú évekig voltak képesek egy összekovácsolt csapatban játszani. Itt megjegyzem, hogy a csapatban olyan tehetségek is voltak, mint pl. Hajnal vagy Pâslaru, akik mellett sokszor a Bölöni László teljesítménye is eltörpült. Itt gondolok például egy Craiova elleni hazai meccsre, amikor már a 3. perctől emberhátrányba kerültünk, de Pâslaru 87 perces zseniális teljesítményének is köszönhetően 3–0-ra vertük az oltyánokat! Amúgy, az akkori nagycsapatokat rendre megleckéztettük még idegenben is. Továbbá: katonacsapat voltunk, ami előnyt is, hátrányt is jelentett, de akkoriban Florescu és Pintilie ezredesek személyében olyan vezetők kerültek a klub élére, akik megfelelő légkört tudtak biztosítani a csapat számára. Ami az anyagiakat illeti, emlékeztetnék, hogy még a csúcskorszakban is a leggyengébben fizetett csapat voltunk az első osztályban. Az említett személyeknek, no meg az eredményeknek tudható be, hogy a politika nem avatkozott be túlságosan a csapat ügyeibe. Tény, hogy akkoriban magunk mellett, mögött éreztük, tudtuk az egész várost is.

–Ördögh úr, ön mint kiváló labdarúgó szakember, mivel magyarázza azt a szintkülönbséget, ami a hajdani és jelenlegi hazai labdarúgók között mutatkozik?

– Az akkori futballisták fizikailag képzettebbek, az akkori szakemberek minőségi edzők voltak. A velük született tehetségük mellett fontos volt a szakmai képesítés is, nem beszélve az elszántságról, akaratról, amikről annak idején szinte minden vásárhelyi játékos tanúbizonyságot tett. A rendszerváltás után a RLSZ az állami pénzeket – amiket addig főleg az ifjúsági központok nevelésére fordított – szinte mind a bírókra és a felnőtt válogatottra költötte, így tönkrementek ezek a fontos gyermekközpontok. Egy jó játékosnak fontos a mintegy 10 év formálódás, utána lehet beszélni kiváló labdarúgóról. S persze, az erkölcsi, szellemi, anyagi befektetésről még nem is beszéltem. Gondoljuk csak el például, hogy hajdanán milyen csodálatos ballábas labdarúgók voltak hazánkban, mint például Iordănescu, Bölöni, Hajnal, Kun Attila vagy Brosovszki. Jelenleg kit említsek meg, ki a hozzájuk hasonló?!

– Szokott járni az A-osztályú labdarúgó-mérkőzésekre?

– Nem járok ki a FCM mérkőzéseire, de figyelemmel kísérem a csapat teljesítményét. Minden tisztelet a város vezetősége iránt, hogy 19 év után újra van első osztályos csapatunk. A bántó számomra az, hogy mindössze két saját nevelésű játékos van a keretben.

– Tisztelt Tanár úr, jelenleg mivel telnek hétköznapjai? Mit vár még az élettől a 70 éves Ördögh Attila?

– Visszavonultan, csendben élek, figyelemmel kísérem a jó, minőségi futballmérkőzéseket a televízióban. A négy gyönyörű unokám mellett nyugodtnak érzem magam. Nemrég nagyon beteg voltam, de hála a Fennvalónak, hogy „feljavultam”. Azóta minden nap ajándék az élettől, amit a boldog, segítőkész családom körében tölthetek el.



Share Button
Ennyien olvasták: 128

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.