Központ
2018. június 21. csütörtök, Alajos, Leila

Jogállam vagy dzsungel?

Központ április 14, 2011 Egyéb

Jogállam vagy dzsungel?

 Az oly nagyra becsült parlamenti demokrácia és a vele együtt járó jogállamiság azok a rendszerek, amelyek meghatározzák az egyén viszonyát az állammal. A mindennapi ember számára az időnként megrendezett választásokon való részvétel szinte az egyetlen lehetőség a hatalom gyakorlására. Ilyenkor elméletileg mindenki beleszólhat a politikai helyzet, a döntéshozó testületek (a parlament, a szenátus, az államelnöki tisztség, valamint a helyi és a megyei önkormányzatok) alakításába.

Gyakorlatilag azonban a szabad választás lehetősége nem volt mindig biztosítva, mert az esetek többségében csak listás szavazással, a mások által előre kiválasztott egyénekre szavazhattunk csupán. A romániai magyarság esetében ez a helyzet tovább fokozódott azzal, hogy (kevés kivételtől eltekintve) mindig ugyanannak a pártnak a jelöltjeire lehetett szavazni. Szóval, mint a mesékben, élhettünk a szavazati jogunkkal meg nem is, beleszólhattunk a döntéshozatalba, meg nem is, rendelkezhettünk a sorsunk felett, meg nem is. Az így meghatározott törvényhozói testületek megszabják a ránk, választókra is kötelező érvényű szabályokat és törvényeket, garantálják azoknak a betartását. A „demokrácia” külön érdekessége, hogy a választott tisztségviselők mentelmi joggal ruházták fel magukat, tehát „mindenki egyenlő, de vannak akik egyenlőbbek”.

A hétköznapi életünk biztonságát és nyugodtságát a jogállamiságnak kellene biztosítania. A büntetéstől való félelem miatt, bár nagyon sok emberben van hajlam ilyesmire, környezetünkben viszonylag alacsony szinten van a bűnözés. Viszont számos olyan példát ismerünk, amikor a törvényi ítélkezés nem volt megfelelő, a bírósági döntés erős politikai befolyásoltság alatt született, az igazságszolgáltatás elmaradt. Ilyenkor felmerül mindenkiben a kérdés, hogy jogállamban élünk-e vagy dzsungelben? Mi értelme van a buzgó törvénytiszteletnek, a keresztény alázatnak, az ártatlanságnak, ha mindig akadnak egyesek, akikkel kivételeznek, akik – számunkra érthetetlen módon – mindig „megússzák” a bűnhődést?

Miért van az, hogy egyes ítéleteket mindig olyan gyorsan és operatívan meghoznak, ha a magyar érdekek ellen kell kiállni? Ilyenkor (például a Kossuth utca ügyében) bármilyen híres RMDSZ-politikus az ügy védője, bármilyen távoli bíróságra költöztetik el az ügyet, bármilyen békés vagy békétlen az inkriminált személy, a végső döntés mindig egy és ugyanaz, számunkra elutasító. Csak húzzák még előttünk egy darabig a mézesmadzagot, miközben politikusaink úgy tesznek, mintha nem vennék észre. Olcsó komédia ez.

Vannak más esetek viszont, amikor a bíróságnak nagyon ráérős az ügy tárgyalása és lezárása. Addig húzzák-nyúzzák a tárgyalások időpontjait, a fellebbezéseket, amíg az ügy elévül vagy megoldódik valahogy. Ilyen például a nacionalizmusáról elhíresült európai parlamenti képviselő esete (nem a juhtenyésztő fociterminátoré, hanem a másiké), aki ledobta egy rendőr sapkáját, leöntött egy törvényszéki végrehajtót, inzultálta őket. Azóta is nyugodtan megteheti ezt, mert nem sürgős az ítélet meghozatala. A másik foci-szaki, a craiovai diktátorimádó pedig David Cooperfieldet megszégyenítő módon tűnt el a föld felszínéről, amikor a többmilliós sikkasztásért a börtönbe kellett volna vonulnia. Hol vannak ilyenkor a választott tisztségviselők?

Tudnak-e megoldást ezekre a problémákra?


 

Share Button
Ennyien olvasták: 81

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.