Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Kamaszok a színpadon – a cél nem a sztárképzés

Központ március 31, 2011 Egyéb

Kamaszok a színpadon – a cél nem a sztárképzés

KamaszokIgazi energiabombák, fiatalon éreznek, szeretik a kihívásokat, a kemény munkát, de a mókát sem vetik meg. Színes egyéniségek, legfiatalabb tagjuk mindössze 13 éves, viszont húszévesnek is sikerül helyet szorítani a társulatban. A Tamacisza Kulturális Egyesület égisze alatt működő Kamaszok színtársulatban a fiatalok Kozsik József színművész (Józsi bácsi, ahogy a kamaszok szólítják) vezetésével sajátíthatják el a színészmesterség és a színházi produkciók elkészítésének titkait.

 – Két és fél évvel ezelőtt alakult meg hivatalosan a társulat, készítettünk egy előadást is, ami igazán jól sikerült, viszont arra lettem figyelmes, hogy néhány szereplő személyiségzavarban szenvedett. Ennek kialakulásában én is felelős voltam, nem tudtam kellőképpen kezelni a dolgokat. Ekkor döntöttem úgy, hogy véget vetek a próbának, viszont több mint egy éve újraalakultunk. Azóta folyamatosan, hetente két alkalommal találkozunk, próbálunk, fejlődünk, játszunk. A színtársulat nem arról szól, hogy bárkiből is sztárt neveljünk. Ha a gyerek abba az irányba próbál haladni, akkor meg kell őt állítani, hiszen neki ebben a korban alakul a személyisége, azzal is meg kell küzdenie. Az úgynevezett sztárság egy felületes állapot, amit nem tudnak kezelni.

– Jelen pillanatba hány stabil taggal működik a társulat?

– Most épp 23-an vagyunk, folyamatosan jönnek-mennek, de büszkén mondhatom, hogy mindössze néhányan döntöttek úgy, főképp a tanulás végett, hogy kihagyják a próbákat. Minden iskolai év kezdetén felvételit hirdetünk és új tagokkal bővülünk. Előfordult az is, hogy időközben érkeztek újak, és nekik elmondtam, hogy mivel késve társultak, kevesebbet tudunk foglalkozni majd velük, régi darabokban már nem játszhatnak. Fontos megjegyeznem, hogy a tagság egyik feltétele az volt, hogy a tanulásban javítsanak. Szerencsére ennek megfelelően alakulnak a dolgok, van olyan gyerekem, aki 3–4 jeggyel is javított valamilyen tantárgyból, csak azért, hogy eljárhasson a próbákra.

– Hogyan válhat valakiből Kamasz?

– Fontosnak tartom azt, hogy egyféle-fajta válogatáson essenek át az újoncok. Ha látom, hogy egy gyereknek semmiféle kötődése nincs ehhez a világhoz, ha nincs egy adagnyi tehetsége, akkor nem tudom befogadni. Úgy gondolom, nincs értelme valakinek az idejét csak azért rabolni, mert itt szeretne lenni, de nincs hozzá képessége. Az ilyen lurkó idővel frusztrálttá válik, mert kicsi szerepeket kap, vagy mert nem fejlődik. Ennek megfelelően a társulat 85 százalékát színpadra termett fiatalok alkotják.

– Hogyan néz ki a Kamaszoknál egy próba?

– Természetesen nemcsak próbálunk, hanem külön hangsúlyt fektetünk a beszédtechnikára, színpadi mozgásra, énekórákra, improvizációs gyakorlatokra is. Ezenkívül jártunk a színházban is, belestünk a próbákra, hogy onnan is tanuljanak. Voltak – és még lesznek – külön beszélgetéseink színészekkel, akik elmondták az általuk bejárt utat, vallottak a hivatásról, szívesen válaszoltak a fiatalok kérdéseire.

– Mi alapján, hogyan zajlik a szereposztás?

– Az eddigi szövegeket én írtam nekik, mert egyelőre nem találtam hozzájuk közel álló darabot. Természetesen vannak elképzeléseim, de azok még túl erősek, meghaladják őket. Egyelőre személyre szabva, rájuk gondolva írtam a szövegeket, hiszen az ő világuk a legfontosabb. Egy pillanatig sem érezhetik magukat fölöslegesnek, becsapottnak, sem azt, hogy valamilyen oknál fogva mellőzve vannak. Ha azt érzik, hogy mellettük vagyunk, akkor megtesznek mindent, remekül produkálnak.

– Milyen a kapcsolata a fiatalokkal?

– Egyenrangú partnerként dolgozunk, de szükség van egy olyan személyre is, aki tapasztaltabb. Fontos, hogy érezzék, hogy valaki irányítja őket, hiszen ezáltal biztonságérzetük lehet. Nagy jelentőséggel bír az is, hogy bíznak bennem. A sok-sok év alatt szerzett tapasztalatom az, ami szerintem feljogosít arra, hogy elvárjam és kiérdemeljem figyelmüket. Nagyon szeretjük egymást: én nem teszek olyat, ami felnőttessé tenne a szemükben, és ők sem viselkednek bugyuta gyerekként. Próbálunk egy hullámhosszon mozogni. Ők most abban a periódusban vannak, amikor lázadnak, rengeteg kérdéssel a fejükben, amelyekre igazi választ keresnek. Nem szeretném, hogy becsapva érezzék magukat, nem lenne igazságos, ha mézesmadzagként húznám el a dolgokat az orruk előtt. Próbálom betartani mindazt, amit elterveztem, elterveztünk, így ők is egyértelműen együttműködnek velem. Mázlink van, mivel mind különböző személyiségűek vagyunk, így egyik gyerek a másikat pótolja. Itt is van okoskodó, lusta, későkása, de ezek azon figurák, melyek kellenek egy csapatba. Mindenkinek megvan a feladata, és ha épp három gyerekszínésszel próbálunk, a többiek is találnak elfoglaltságot, egy pillanatig sem unatkoznak. Amikor viszont dolgozni kell, mindenki jelen van, koncentrál és az adott állapotának megfelelően a lehető legjobban próbál teljesíteni.

– Rendezőként, egy jól sikerült darab eljátszásán kívül, mire próbálja nevelni a tinédzsereket?

– A lehető legkomolyabban kell foglalkozni velük, és megtanítani őket a véleménycserére. Fontos, hogy különböző helyzetekben tudjanak állást foglalni, véleményt formálni arról, amit láttak egy próbán, egy improvizációs gyakorlaton. Ha ez sikerült, akkor ő maga is tud érvényesülni a színpadon. Ha odafigyel és észreveszi a hibákat, a pozitív dolgokat és azokat ésszerűen, érvekkel alátámasztva el tudja mondani, akkor minden próba, minden találkozás eredményesnek vélhető. A legelején, amikor arra kértem őket, fogalmazzák meg véleményüket, sok volt a csend. Idővel megértették, hogy semmi rossz nem származik abból, ha nem fölényeskedve, hanem őszintén, ésszerűen megfogalmazzák véleményüket. Ez egy folyamat, amely mai napig tart, és  amelynek köszönhetően sokat fejlődtek. Jelen pillanatban, kijelentéseik alapján, a csapatból minimum hat gyerekem megállná a helyét a felnőttek világában.
Ezenkívül itt megtanulunk beszélni, megtanuljuk kezelni az izgalmainkat, fejleszteni fantáziánkat, ugyanis csak ily módon tudunk továbblépni, megoldani bizonyos helyzeteket, melyek a való életben is nagyon fontosak. Ennek a szakmának a megismerése ilyen irányban is lényeges. A morális értékekre szeretném rávezetni őket, ami egy iszonyatos nehéz munka. A színész, és nemcsak, folyamatosan nyitott lélekkel járkál, olyan ember, akibe beletaposnak, belerúgnak, bántanak, ám ezt tudni kell kezelni, vissza kell építeni a megalázottságaikat.

– Mennyire fárasztó két tucat gyerekkel együttdolgozni?

– Talán soknak tűnik ez a szám, de nem vagyunk túl sokan. Mindenkinek megvan a maga feladata. Természetesen előfordul, hogy néha kiszívják az energiámat, de az a paradoxon, hogy fel is töltenek. Nekem is tudomásul kell vennem, hogy kifáradnak az iskolában, néha tanácstalanul érkeznek ide, és olyankor bizony magam is elfáradok. De ők egy pillanatig sem érezhetik ezt, úgy gondolom, jól kezelem az ilyen helyzeteket. Vannak olyan momentumok, amikor olyan rendkívülit produkálnak, hogy az ember napja radikálisan, pozitívan megváltozik.

– A jelenlegi tagok közül négyen készülnek a Színművészeti Egyetemre, ami annyit jelent, hogy ősztől kilépnek a Kamaszok világából.

– Rossz arra gondolni, hogy mi lesz majd, ha elmennek. Ettől nagyon félek. Mindig megünneplik egymás születésnapját, ünnepekkor is együtt bulizunk, jó kis társaság alakult ki. Egymás közti kapcsolatuk rettentően szoros, és néha eláll a lélegzetem, hogy mire képesek. Érzem, hogy örülnek a lehetőségnek, örülnek, hogy itt lehetnek, és nem azért jönnek, hogy megszabaduljanak otthonról, hanem mert igazán jól érzik itt magukat. Izgalommal várják az új dolgokat, új szerepeket, megoldásokat. Megéltünk már nagyon mély pillanatokat, és ugyanakkor jókat is szórakoztunk. Remélem ez sosem fog megváltozni. Miután elhagyják a próbatermet, muszáj itt maradnom még 20 percet, itt, abban a világban, amelyet ők teremtettek. Idő kell ahhoz, hogy visszadolgozzam magam a valós világba…



Kamasz-száj

Pollak Cristian
Közel két éve, hogy tagja vagyok a társulatnak és minden pillanatot nagyon élvezek. Fellépések előtt egy keveset izgulok, de nagyon jó érzés a színpadon lenni, egy olyan világban, amit mi rendezünk, mi vezetünk, nem pedig a törvények. Megfordult már a fejemben, hogy ezen a pályán folytassam majd tanulmányait.
 

Bognár Szidónia
Kilencedikes diák vagyok és egy éve tagja a társulatnak. Nagyon szeretem az improvizációs gyakorlatokat, jó érzés néha más emberek bőrébe bújni, más szemmel figyelni a világot.
 

Jancsó Előd
14 évesként én vagyok a legfiatalabb a társulatban. Nővérem jó tanácsára szeptemberben érkeztem a Kamaszokba, ugyanis ő már egy éve, hogy itt van. Különösen az improvizációs gyakorlatokat szeretem, kevésbé az énekórákat. A legelején nem minden esetben tudtam improvizálni, de úgy gondolom, mostanra már megért ez bennem. Természetesen próbálni is szeretek, új helyzeteket eljátszani. Számomra egyáltalán nem jelent gondot az, hogy mindenki idősebb nálam, jól érzem magam velük. Ha a jövőmre gondolok, nem látom magam színészként, annál inkább pszichológusként, de színpadon lenni hihetetlenül jó érzés, és amíg tehetem, tagja leszek a társulatnak.
 

Bodnár Tünde
Én vagyok a legidősebb a csapatban, már az első csoportban is benne voltam, és semmi áron nem akartam távozni. Most 20 éves vagyok és nyáron felvételizek a színművészeti egyetemre. Felemelő érzés része lenne a társulatnak, olyan mintha nagyon kicsik lennénk és a játszósarokból elővesszük a babáinkat, majd reálisan játszunk velük. Egyáltalán nem zavar, hogy mindenki kisebb mint én, hiszen én is tanulok tőlük, ők is tőlem, egyetértésből nincs hiány.
 

Jancsó Antónia
Tizedikes vagyok a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, és egy éve, hogy hetente kétszer eljárok próbálni. Első perctől nagyon szerettem minden órát, a beszédtechnikától az énekóráig. Talán a mozgástechnika az, amit kevésbé kedvelek, hiszen minden alkalommal nagyon megdolgoztatnak. Tavaly még az volt a terv, hogy líceum után a színiakadémiára felvételizek, de most már nem vagyok biztos ebben. Egyelőre jól érzem itt magam és minden előadáskor arra törekszem, hogy megfeleljek mind Józsi bácsinak, mind a közönségnek.

Oproiu Nicolette
Nyolcadikos vagyok és amikor megtanultam beszélni, tudtam, hogy belőlem színésznő lesz. Nagyon szeretem a színészetet, a beszédtechnika- és énekórákat, és természetesen a társaságot is. Jó érzés gyerekszínésznek lenni, hiszen a darabok, a megformált szereplők révén ki tudjuk fejezni gondolatainkat a felnőtteknek, és ezáltal talán jobban megértenek bennünket.


Share Button
Ennyien olvasták: 143

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.