Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Hózápor
Hétfő
Hózápor
Jórészt felhős
Kedd
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Kavarják

Központ június 24, 2011 Egyéb

Kavarják

 Amint arról már korábban magunk is beszámoltunk, hónapok óta folynak az egyeztető tárgyalások a helyi politikai erők között a közös magyar polgármesterjelölt indításáról. Nemrég pedig a történelmi magyar egyházak helyi képviselői is összefogásra buzdították a politikumot. Ezt várja a magyar lakosság is, legalábbis ama része, amely még megőrizte a közélet, a politika iránti érdeklődését. Akár azt is mondhatnám: félreérthetetlenül megfogalmazódott az együttműködést, az összefogást követelő társadalmi elvárás. S a jelek szerint ezt a politikum is így gondolja, legalábbis a deklarációk szintjén…

Bár az együttműködés részleteire vonatkozó, az összefogást kimondó egyezséget még nem írták alá a felek, egy ideje már a polgármesterjelölt személyére vonatkozó találgatásokkal tele a sajtó. Úgy tűnik, minden oldal megpróbálja a maga emberét helyzetbe hozni, a maga tárgyalási pozícióit erősíteni. Az eddig kiszivárgott információk alapján az volt a felek közösen elfogadottnak látszó álláspontja, hogy egy viszonylag új arc, egy politikailag nem erodálódott, lehetőleg egyik oldalon sem vezető szerepet játszó jelölt lehet az, aki elnyerheti a vásárhelyi választópolgárok bizalmát, s ebből következően voksait is. Eddig minden rendben, elméletileg helyes az álláspont.

A probléma gyakorlati oldalát tekintve viszont máris adódik az első kérdés: van-e, tudunk-e ilyen potenciális jelöltről? Beismerem: én magam nem tudok ilyen személyről, de ez lehet az én hibám. A román politikába a leginkább beágyazódott RMDSZ „káderpolitikája” nem kedvezett az önállóan gondolkodó, netán cselekvő egyéniségek megjelenésének. Az utóbbi másfél-két évtizedben, a nyilvánvaló kontraszelekció folytán, a fiatalabb generációhoz tartozók is ugyanazt mondják, teszik, amit az előttük járók gondolnak… Az MPP Maros megyében és Vásárhelyen mindeddig szinte láthatatlan maradt, a legutóbbi választásokon még a tömbmagyarsághoz tartozó Marosszéken sem volt képes a székelyföldihez hasonló eredményekre. Féltucatnyi nevet leszámítva, kiégett, frusztrált személyek töltik be a párt vezető tisztségeit. Szinte törvényszerű, hogy a tehetségesebb, rátermettebb fiatalok kerülik a pártot. A Tőkés-féle EMNP pedig egyelőre ígéret. Szimpatizálóik közül sokan nem merik nyilvánosan vállalni a közösséget velük, a hozzájuk csapódók között pedig igen sok a szerencsevadász karrierista. Ez utóbbi két alakulatra nézve azonban a legnagyobb veszélyt mégis a jó szándékú balgákban látom, a lelkes amatőrökben, akik többet ártanak, mint amennyit használnak.

A legfrissebb hírek szerint az RMDSZ felső vezetése, megkerülve a városi szervezetet, Vass Levente jelöltségét erőlteti, akit megyei elnökének minapi kijelentése szerint támogatna az EMNT is. Vass Levente – számomra legalábbis – valóban ismeretlen politikai aktor. Fiatalemberről lévén szó, különösebb szakmai előélete sem lehet. Amit róla magam is, de az átlagpolgár is tud, tudhat: ő az egészségügyi miniszter tanácsadója. Azé a miniszteré, akinek sikerült szétvernie az eddig jól-rosszul, de mégiscsak működő román egészségügyet. Hát nem nagy dicsőség.

Ezek után önként adódik a kérdés: Vass Levente lenne a legalkalmasabb személy a polgármester-jelöltségre? S ha igen, akkor kinek?

 

 
Share Button
Ennyien olvasták: 118

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.