Központ
2019. december 09. hétfő, Natália

Klein Laszló abbahagyta a teremlabdarúgást

Központ szeptember 1, 2011 Egyéb kategória

Klein Laszló abbahagyta a teremlabdarúgást

KleinA székelykeresztúri születésű, 129-szeres román válogatott játékos, a City’us színeiben kétszeres bajnok és román kupagyőztes egykori hálóőr szerződést bontott a marosvásárhelyi egyesülettel, majd hazaköltözött szülővárosába. A biztos kezű portás ezután sem marad távol a focitól, hisz augusztus elsejétől, jelenleg a helyi megyei osztályban szereplő székelykeresztúri SE elnöke, míg az együttes edzője továbbra is Laci édesapja, id. Klein László marad.

 

Emellett Laci, 37 éves kora ellenére, továbbra is az Udvarhely körzeti bajnokságban szereplő, szentábrahámi Andycom középhátvédje, ahol együtt játszik hajdani társaival, gyerekkori barátaival. Ifj. Klein Lászlóval Szentábrahámban, a Székelykeresztúri SE–Apollo Old Boys barátságos labdarúgó-mérkőzés után beszélgettünk.

– Távoztál a marosvásárhelyi City’us-tól, majd hazaköltöztél Székelykeresztúrra, így abbahagytad a teremlabdarúgást. Mi késztetett erre a cseppet sem egyszerű, mi több, kényes döntésre?

– Valóban nem volt könnyű ez a döntés. Már korábban említettem, hogy szeretnék több időt szentelni családomnak, akiknek hálával tartozom, mert mindig mellettem voltak, támogattak a sportpályafutásom során. Régi tervem volt, hogy személyesen is támogassam a székelykeresztúri sportéletet, futballt. A székelykeresztúri SE előző elnökének, Bartos Lászlónak júliusban lejárt a mandátuma. Én bejelentettem, hogy indulni szeretnék az elnöki posztért, majd augusztus 1-jén meg is választottak elnöknek. Így egy régi családi álmunk vált valóra, miszerint édesapámmal, id. Klein Lászlóval dolgozhatok ezután, aki több mint harminc éve ennél a csapatnál tevékenykedik. Egyébként továbbra is ő marad az együttes edzője.

– Gondolom, a feleséged is örvend, hogy ezután többet leszel otthon.

– Ez volt a másik tény, amin változtatnom kellett. Megértő és ugyanakkor elnéző párom van, de itt az idő, gyereket szeretnénk, ami megköveteli mindkét szülő hozzáállását. Amíg Marosvásárhelyen fociztam, minden alkalommal vártam a lehetőséget, hogy mielőbb hazautazzak, és családi környezetben töltsem időmet. Habár amióta belevágtam ebbe a munkába, sincs sok szabadidőm, de fontos az, hogy minden éjjel otthon aludhatok, kedvesem társaságában lehetek. És nincs annál kellemesebb dolog, amikor edzések, mérkőzések után megvár, és együtt mehetünk haza.

– Mondj néhány szót a csapatról. Mi a vezetőség célkitűzése?

– Ez az együttes a nyáron kovácsolódott össze, zömét tizenéves fiatal tehetségek alkotják. A legidősebb játékosok 23–24 évesek, többségük két éve még csak kispályás szinten játszott. Én megértettem velük, hogy közösen szép eredményeket érhetünk el, s egyelőre hallgatnak rám. Pszichikailag fontos, hogy hassak rájuk, sajnos az akaratukkal van gond, hiszen másak a mai fiatalok, mint hajdanán. A klubot én adóssággal vettem át, ami a régi vezetőség hibája volt, de remélem, idővel az anyagi gondok megoldódnak. A helyi tanács és néhány szív-lélek magánvállalkozó segítségére ezután is szükség lesz, csak közösen tudunk jó eredményeket elérni. Az új vezetőség célja, hogy a keresztúri focit kiemeljük abból a helyzetből, amiben jelenleg van. Továbbá: minél több fiatalt a gyepre szeretnénk csábítani.

– Visszatérve a teremlabdarúgáshoz, te viszonylag későn kezdtél el teremfocizni. Kinek köszönhetően lettél futsal-játékos?

– Székelykeresztúri születésű lévén, ott is kezdtem el focizni, a helyi együttes ifi csapatánál, ahol édesapám edzősödött, majd a székelyudvarhelyi Budvár, egykori C-osztályos együtteséhez kerültem, ahol két és fél évet rúgtam a bőrt, mint mezőnyjátékos, hátvéd. Majd a katonai szolgálatot Csíkszeredában, a hajdani C-osztályos Rapidnál töltöttem, ahonnan Székelyudvarhelyen keresztül újra Keresztúrra vitt az utam. A teremlabdarúgással viszonylag későn, 27 évesen ismerkedtem meg, hosszas huzavona után sikerült meggyőzzön Jakab Zoltán, a székelyudvarhelyi együttes egykori és jelenlegi edzője. A csapat ottlétem alatt kétszer lett román bajnok. Idővel Déván, majd Sepsiszentgyörgyön is játszottam, előbbi együttesnél bajnok, kupagyőztes is lehettem.

– Mit jelentett a pályafutásod alatt a marosvásárhelyi időszak, illetőleg Marosvásárhely?

– Én hajdanán még megfordultam Marosvásárhelyen, a jelenlegi City’us elődjénél, a Transilvaniánál is. Marosvásárhelyre az együttes néhai sportigazgatója, Dorin Naste révén kerültem, aztán Kiss Imolának köszönhetően jött létre a szerződésem. Örvendek, hogy itt játszhattam, nagyon sikeres két évet zártunk, ugyanis román bajnokok, kupa- és szuperkupa-győztesek lehettünk, sőt eljutottunk az UEFA Futsal Cup legjobb 16 csapata közé, ami nem kis teljesítmény. Viszont én mindig elfogadtam, hogy csak másodhegedűs voltam Carlao mögött, pedig tisztában voltam azzal, hogy alig 1–2 adottsággal volt több neki, mint nekem (labdajáték és mezőnyjátékosi rátermettség). Épp ezért a Székelyudvarhelyen szerzett két bajnoki címünknek jobban tudok örvendeni, hiszen ott inkább hozzá-járultam a sikerhez, a bajnoki címek elhódításához.  Egyébként mindenkitől baráti módon búcsúztam, kellemes két évet töltöttem a City’us-nál, szerettem Marosvásárhelyen.  


– Távoztál Marosvásárhelyről, mielőtt még búcsúmérkőzésed lett volna…

– Valóban, de egy búcsúmeccset nem én kellett volna megrendezzek, nemde?

– Sikeres időszakot hagytál magad mögött a román válogatottban is, hiszen 129 mérkőzésen játszottál, de ott sem volt búcsúmeccsed. Beszéltél-e azóta Sito Riverával, a válogatott brazil edzőjével?

– Ez az, amit bánok, hogy 129 mérkőzés után, gondolom megérdemeltem volna egy búcsújátékot a válogatottban, de azt nem én kellett volna megszervezzem. Egyébként Sito Rivera nemrég újra felhívott és közölte velem, hogy ezután is számítana rám a válogatottban, ezért mielőbb keressek magamnak egy csapatot, ahol játszhatok. Bevallom, beszéltem az udvarhelyi együttes vezetőivel, de nekik van már két fiatal kapusuk, így nem engedhetik meg, hogy szerződtessenek, fizessenek egy harmadikat, inkább mezőnyjátékosokra lenne szükségük. Két–három edzésre még felkocsikáztam volna Udvarhelyre, mert közel van. Amúgy Kézdivásárhelyről volt egy ajánlatom, de visszautasítottam. Oda csak a mérkőzésekre kellett volna eljussak, de edzések nélkül nekem nem felelt meg. A másik gond a távolság volt, hisz újra huzamosabb időt lettem volna távol családomtól.

– Végül abbahagytad a teremfocit, de ezután is „első szerelmednek”, a nagypályás futballnak hódolsz, hiszen az Udvarhely körzeti bajnokságban szereplő szentábrahámi együttes hátvédje maradtál. Miért éppen Szentábrahámot választottad?

– Szentábrahámon fociztam eddig is nagypályán, már teremlabdarúgóként is, hisz mezőnyjátékosként mindig szerettem játszani. Ott néhány éve összekovácsolódott egy olyan baráti társaság, akikkel hajdanán együtt játszottunk Székelykeresztúron, az ifjúsági csapatban. Ott van az a hely, ahol mindig is kellemesen éreztem magam, ott tisztelnek és szeretnek a legjobban a csapattársaim. Nemhiába siettem mindig is haza, bárhol is játszottam teremlabdarúgóként, hisz otthon várt a családom, meg a szentábrahámi csapattársak, egykori-jelenlegi barátok…

Share Button
Ennyien olvasták: 368

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.