Központ
2017. október 17. kedd, Hedvig
Derült
Kedd
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Látszat és valóság

Központ március 17, 2011 Egyéb

 Látszat és valóság

 Az MPP március 14-re tervezett kézdivásárhelyi kongresszusáról szóló beszámolót szántuk erre az oldalra. Csakhogy az esemény az időközben kialakult „rendkívüli és váratlan helyzet” miatt elmaradt. Mi is történt tulajdonképpen? Mit is jelent a párt közleménye szerinti „rendkívüli és váratlan helyzet”, ami nemcsak a beharangozott kongresszus, hanem a nemzeti ünnep alkalmából tervezett rendezvények elmaradását is indokolná? Mindössze annyi, hogy Kézdivásárhely MPP-s polgármesterét, Rácz Károlyt az illetékes hatóságok 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték – kenőpénz elfogadásának gyanújával.

Mielőtt még bárki elfogultsággal vádolhatna, kijelentjük: az ártatlanság vélelme alapvető emberi jog, s ez kijár bárkinek – még a kézdivásárhelyi polgármesternek is.

Csakhogy, politikusról, választott elöljáróról lévén szó, az eset továbbgondolásra kötelez. Abban minden egészséges erkölcsi érzékű ember egyetért, hogy a korrupció elutasítandó cselekedet. Amiként azzal is, hogy többnyire pártsemleges.

Nem élnénk Romániában, ha rögtön fel nem vetődne a kérdés: miért épp mostanra időzítették a letartóztatást? Különösen, hogy közismert az igazságszolgáltatás politikai befolyásoltsága. Qui prodest? – teszik fel ilyenkor a kérdést. Azt hiszem, nem kell sokat agyalnunk azon, hogy rájöjjünk, kinek, kiknek használhat az eset ilyetén tálalása. Az biztos, egyedül az MPP-nek nem…

Mindenesetre, az tényként kezelendő, hogy az „illetékes szervek” megfelelő bizonyítékok hiányában nem rendelhették volna el a polgármester előzetesbe helyezését. Ezentúl az igazságszolgáltatás feladata a perbe fogás, illetve a bűnösség megállapítása.

Korábban jeleztük, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Amíg végleges bírósági döntés nem mondja ki, hogy valaki bűnös, addig bűntelen. Jogilag mindenképp.

Erkölcsi értelemben viszont már más a helyzet, különösen egy választott elöljáró esetében. Különösen egy magyar vezető esetében. Véleményem szerint egy közéleti szereplőnek kerülnie kell még a gyanú látszatát is. Egy pártszínekben megválasztott vezetőnek nemcsak becsületesnek kell lennie, hanem annak is kell látszania. Aki pedig nem képes eleget tenni ennek a követelménynek, annak nincs helye a közéletben, a politikában. Punktum. És ez egyaránt érvényes Rácz Károlyra, vagy bárki másra.

Jelen pillanatban a látszat a kézdivásárhelyi polgármester és közvetve az őt vezető pozícióba juttató MPP ellen szól.


 

Share Button
Ennyien olvasták: 104

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.