Központ
2017. december 11. hétfő, Árpád, Árpádina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Maros megye is színt vall

Központ január 26, 2011 Egyéb

Maros megye is színt vall

 rmdsz

Sorra, mind elkötelezték magukat, Maros megyében viszont még néhány napig várni kell. Nem először fordul elő, hogy a „legnagyobb RMDSZ-szervezet” – azaz, a Maros megyei – utolsó pillanatig kivár. A halasztgatás persze nem mindig a bölcsesség jele, hanem gyakran éppen a tanács­talanságé, vagy az esetleges érdekellentétek következménye.
 

Markó Béla bejelentését követően – szabad a pálya – óhatatlanul elkezdődött a hatalmi helyezkedés. Az esetleges átrendeződés esélye tagadhatatlanul a levegőben lóg, amire a külső tényezők most még inkább ráerősítenek. Bármennyire is próbálta az elnök előkészíteni a zökkenőmentes hatalomátadást, az „emberöltőnyi” Markó-éra alatt felgyülemlett feszültségnek egyszer ki kell szabadulnia a palackból. Markó kijelölte az utódot. Ezzel még nem is lenne nagy baj. Mindenkinek lehet kedvence, a szövetség elnöke pedig joggal érezheti úgy: ő a legilletékesebb megítélni, ki vegye át a stafétát. A gond inkább a bevetett eszközök és módszerek körül keresendő. Mert attól a pillanattól, hogy kiderült: vannak, akik másként látják a világot a szervezeten belül maradottak közül is, elkezdődött a harc. Erőből lenyomni. Megfélemlíteni. Ellehetetleníteni. Lejáratni. A demokrácia legelemibb játékszabályait felrúgva mindenütt, úgy szervezni meg a küldöttgyűléseket, hogy a kedvencnek kedvezzen a testület összetétele, aztán az „elhajlásra” képes egyéneket nyílt színvallásra késztetni a kézfelemeléses szavazás gyakorlatával, lehetőleg az ügyvezető alelnök (aki merő véletlen, kongresszusi biztos is egyszemélyben) szúrós tekintete közepette. Ezek a játékszabályok ma.  

Máris hallom a bírálatokat, ellenérveket: egy pártban a pártlogikának kell érvényesülnie. Hát éppen erről van szó! Egy pártban a pártlogika érvényesül, de az RMDSZ az egész erdélyi magyarság érdekképviseleteként próbálja meghatározni magát. Ennek tükrében nézzük csak az elnökjelölteket.

Eckstein Kovács Péter strukturális változásokat ígér. Nagyobb területi és ideológiai függetlenséget hirdet, amit az újra kinyitott RMDSZ-ernyő alatt képzel el, de tételesen is beszél a párton, szövetségen kívüli élet lehetőségéről. Pártpolitikai megfontolások vezérlik, ugyanakkor az egység megteremtése terén érzi: ma már anakronisztikus egypártrendszerben gondolkodni. Az új párt bejegyzését viszont elutasítja.

Olosz Gergely, miután a történelmi Máramarostól kapott mentőövet, arról beszél: nem RMDSZ-belügy a kampány. (Ha pedig van belügy, az külügyet is feltételez.) A vitákat az erdélyi magyarság nagynyilvánossága előtt kell bonyolítani – mondja Olosz. Székelyföld-orientált RMDSZ-t ígér. Az anyaországi kapcsolatrendszerét illetően, a KDNP-hez és Semjén Zsolthoz fűződő viszonyát próbálja eladni, mint Fidesz-vonalat.   

Kelemen Hunor egy szóban: a folytonosság. Bővebben: a platformok jelentőségének és befolyásának elsorvasztása. Bukarest felé további szervilis magatartás, Budapest felé a hiteltelen (mindössze) generációváltás letéteményese. A rommagyar belpolitikában az iszapgyúrás folytatását, további konfrontációt ígér megválasztása.

A lecke tehát fel van adva, és bár a közbeszédet is egyre gyakrabban uralja a kérdés – ugye a politikához és a focihoz mindenki ért –, mégis mintha tanácstalanságot lehetne felfedezni a „legnagyobb” területi szervezetben.

 


Csütörtökön színt kell vallani

Hadd idézzem Kelemen Atilla vonatkozó gondolatait: „Szervezetünk ugyan még nem döntötte el, hogy kit támogat e fontos tisztség elnyerésében, azonban egyértelműen az lenne a kívánatos, ha a következő elnök kormányzói attitűdjét is a realitásokra hangolt politikai látásmód, a nyitott és mértékletes tárgyalókészség, a józan konfliktuskezelésre való alkalmasság, és a szövetségi jelleg érvényesítését szolgáló türelem jellemezné.” Nesze semmi, fogd meg jól – summázható az idézet, de a „Jó magyarnak lenni – de hogyan?” – címmel megjelentetett elnöki elmélkedést egészében elemezve egyértelmű: arról próbálja meggyőzni olvasóközönségét, hogy áldott nagy szerencséjére tévedhetetlen vezetői mindent a legjobban elrendeztek, csakis néhány tévelygő, „politikai ripacs” miatt úszott el sorozatosan Marosvásárhely polgármesteri széke. A gusztustalan felvetés bizonyára nem az összefogás irányában hat. És ha anakronisztikusnak neveztem az egységretorika továbbéltetését, engedtessék meg egy megjegyzés is: nem csak a ripacsok hada gyarapodik, de napról-napra népesebb az őket követő publikum is.
Csütörtökön színt kell vallani. Van, akinek már most borítékolható a voksa, de mintha disszonáns hangok jelentkeznének a „legnagyobb” szervezetben is. Sokszor hallani, hogy Maros megye az országos RMDSZ leképeződése, most mégis elhamarkodottnak tűnhet az itteni eredményeket kivetíteni az országos szavazásra. Azonosságok kétségtelenül vannak. Frunda György utóbbi időben hangoztatott különvéleménye nem csak Maros megyében meghatározó. Borbély László alelnök lenne, de még nem tudja kinél – azaz bárkinél. A megye Kelemenje a szövetségi Kelemen vonalán menne (még nem volt rá példa, hogy szembefordulna Markóval). A város nyitottabb lehet a szabadelvű jelölt felé, nem csak urbánus volta miatt, de közismert: gyakoriak a nézetkülönbségek Benedek István városi elnök és az országos vezetés között. Az is kérdés: hova húz a megyei önkormányzat lobbija? Lokodi Edit hűen szolgált és kiszolgált érdekeket, de őt is „foghatják”, ha mással nem, hát egy-két projekt megfinanszírozásával, a Băsescu–PD–(Eckstein) vonalon. A legnehezebben pedig a helyi kiskirályok viselkedésére tippelhető. Befolyásos vállalkozók, mint Orbán László Levente, vagy Balogh József. Az ők üzleteit nem tudni ki garantálja, viszont az kiszivárgott, hogy a gernyeszegi kőkitermelőként és útépítőként ismert Balogh a napokban Eckstein Kovács Péterrel egyeztetett, avagy éppen egyezkedett.
Ezek után izgalmas lesz a Maros megyei küldöttek nevesítése is, hiszen a megyének járó 62 helyből úgy tűnik, mindössze 4 felett rendelkezik szabadon a rebellis város! Ami pedig a kampányt illeti: az már most nem egy sétagalopp…


Share Button
Ennyien olvasták: 199

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.