Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Megvalósul a magyar összefogás Vásárhelyen?

Központ július 7, 2011 Egyéb

Megvalósul a magyar összefogás Vásárhelyen?

OsszefogasNem egészen egy év van hátra az önkormányzati választásokig, ám még mindig homály fedi, hogy a magyar politikai szervezetek kit jelölnek polgármesternek. Dr. Benedek Istvánt, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökét, Kelemen Ferencet, az MPP vásárhelyi szervezetének elnökét, és Kali Istvánt, a Maros megyei EMNT alelnökét arról kérdeztük, hol tartanak a tárgyalásokban, ami a közös polgármesterjelöltet illeti, van-e kialakult álláspontjuk dr. Vass Levente esetleges jelöltsége ügyében, illetve milyen más nevek merültek fel.

Dr. Bendek István, az RMDSZ marosvásárhelyi frakciójának elnöke:

Az országos politikai szervezetek elnökeit, alelnökeit is bevontuk a tárgyalásokba, melyek ezen a héten folytatódnak. Nyitottak vagyunk a megbeszélésekre, és úgy gondoljuk, a városlakók is igénylik, hogy közösen hozzunk döntést. Éppen ezért a megyei elnököt és a politikai alelnököt is bevonjuk a tárgyalásokba. Egyáltalán nem tartom előnyösnek, hogy ilyen hamar felmerült Vass Levente neve. A sajtó túl hamar felkapta, nem várta meg az egyeztetések végét. Mindenképp ügyes jelöltnek és tehetségesnek vélem Vass Leventét, viszont az oly gyakori sajtóban való szereplés nem biztos, hogy jó fényt vet rá.


Kelemen Ferenc, az MPP városi szervezetének elnöke érdeklődésünkre elmondta, ő se jót, se rosszat nem tud nyilatkozni, hiszen közel 10 napig nem tartózkodott az országban, és mindössze az elkövetkezendő napokban fog tájékozódni a fejleményekről.

Kali István, a Maros Megyei EMNT alelnöke:
Ami a megegyezést illeti, nem jutottunk előbbre, mint voltunk. Mi már, közösen az MPP-vel aláírtuk az egyezményt, miszerint közös polgármesterjelöltet támogatnánk, de jelen pillanatban arra várunk, hogy az RMDSZ is döntsön. Egyelőre nem tudni, ők kit támogatnának, hiszen ezt még nem hozták nyilvánosságra. Az EMNT érdeke, és gondolom a vásárhelyi lakosoké is, hogy újra magyar polgármestere legyen a városnak. Mi hajlandóak vagyunk olyan személyt is támogatni, aki az RMDSZ berkeiből származik, gondolok itt Vass Leventére. Ugyanakkor Bölöni László neve is felmerült, és amennyiben ő elvállalná ezt a jelöltséget, akkor mi biztosan mögé állunk, hiszen erkölcsi kötelességünk támogatni őt. Ezenkívül Dávid László, a Sapientia–EMTE rektora is jó választás lenne, hiszen ő az a személy, aki bebizonyította, hogy képes egy egyetemet vezetni, elvezette azt az akkreditációig. Az más kérdés, hogy egyelőre, különböző okok miatt, az akkreditáció várat magára. Dávid mindenképp megfelelne polgármesternek.Természetesen a tárgyalások tovább folynak, és várjuk, hogy az RMDSZ is döntsön.


Share Button
Ennyien olvasták: 68

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.