Méregtelenítve
A test kultuszát istenítő korunkban divatos lett az egészséges életmód. Értelmesen szeretnénk élni, kerülni a mérgezett élelmiszereket, félünk a fertőzésektől, inkább megelőznénk a nagyobb bajt. Fitnesz, testépítés, fiatalító szerek, koplalás, diéta, fogyókúra – ilyenkor tavasz elején mindegyikünk szabadulna a fölösleges zsíroktól. Egyre többet mozgunk, zöldség- és gyümölcsnapokat tartunk, hogy megerősödjék az immunrendszerünk, testünkből kitakarodjanak a mérgek, s így a böjtölés után néhány kilóval könnyebbek legyünk, egyszóval jobban érezzük magunkat. Az ókorban még híre sem volt az ún. egészséges táplálkozásnak, jóllehet sokszor csak azért böjtöltek, hogy kiűzzék testükből a démonokat. A böjtöt egyfajta méregtelenítésre használták, hogy leküzdjék a fertőzéseket, s megtanulják, hogy nem kell naponta háromszor jóllakni. Elég egyszer. De vajon csak ennyiből állna a böjt? Pusztán ennyi az értelme? Mi van a böjt két végén? Mi az indíték, és mi a cél?
Amikor a nagyböjti időszak évente visszatérő aszkétikus eszköze, a vallásos böjt kerül szóba, akkor azt el kell választani a fogyókúrától, de még a méregtelenítéstől is. Nem vitathatók ugyan az élettani hatások, de ez elsősorban bűnbánati gyakorlat. A pusztán egészségügyi okok, vagy a becsvágy, hogy kipróbáljuk akaraterőnket, még nem igazi böjt. Csak kerülgetjük a lényeget.
Ott kezdődik a valódi böjt, amikor nem a teljesítménykényszer hajt, hanem Istenért üresítjük ki magunkat.
Korunk nagy lelki vezetője, a holland bencés Anselm Grün, klasszikussá vált kis könyvecskéjének már a címe is sokatmondó: A böjt, test és lélek imája. Szerinte: „aki nem böjtöl, abban elalszik az Isten utáni éhség és vágy… aki nem vágyakozik, az nem virraszt, és aki nem virraszt, azt alva fogja találni az érkező Vőlegény”.
Tele hassal könnyű zsoltárt énekelni, de az olyan is – mondhatnánk.
A középkor misztikusa, Loyolai Szent Ignác pedig úgy fogalmazott: „amikor a fölöslegest vonjuk meg magunktól, az nem vezeklés, hanem mértékletesség. Vezeklés az, amikor a szükségesből vonunk el valamit”.
Amikor böjtölök, azért mondok le valamiről, mert jobban szeretem azt, aki miatt lemondok. Arról mondok le, ami jó, még akkor is, ha fogamat összeszorítom, talán eleinte nehezemre esik, de nem a hiány, az elvonási tünetek foglalnak le, hanem az, akit szeretek. Ha vendéget várok, akivel találkozni szeretnék, takarítok, rendet rakok. Nem dugom ki az üveg bort, nem harapok bele a csokiba, nem kóstolgatom, nem bontom ki a neki készített ajándékot, pedig úgy kívánom, majd megszakadok. Megtartóztatom magam szeretetből egy még nagyobb szeretetért.
A böjtben igazából erről van szó. Ezért mondja Jézus, „amikor böjtöltök, ne vágjatok szomorú arcot”.
Aki szenveleg vagy dicsekszik böjtjével, az már meg is kapta jutalmát, itt helyben.
Az Istennek tetsző böjt nem teljesítményszagú, nem öncélú gyakorlat. Elsősorban önként vállalt, spirituális cselekedet, amellyel kifejezem szabadságomat, mint Jézus a pusztában: „nemcsak kenyérrel él az ember”. Meg tudok feledkezni magamról, és ráfigyelve a másik emberre, akiben Istennel találkozom.
A böjt segít kilépni önközpontúságomból, a magam ura lehetek. Nem a szenvedélyeim, ösztönös késztetéseim rángatnak egyik vágyból a másikba, hanem test és lélek egyensúlyba kerül.
Böjt nemcsak az, ha nem eszek húst. Hanem ha megtanulok parancsolni fantáziámnak, ha felülkerekedem indulataimon, ha legyőzöm lustaságomat és kelletlen hozzáállásomat, ha kötelességeim végzésében több lesz az öröm és a jókedv.
A böjt tudatos életre tanít. Megbarátkoztat vágyaimmal, érzékenyebbé, irgalmasabbá tesz. Felismerem korlátaimat, és jobban tudom értékelni azt, hogy Istentől függ életem.
A böjt nem legyengít, hanem megerősít. Az önmegtartóztatással, lemondással keletkező űrt, hiányt hagyom, hogy maga Isten jelenléte töltse be.
Megszeretem a puszta magányát és csendjét.
Aki átéli az Istennel való találkozás meghittségét, annak élete átváltozik. Kilép önzése zárkájából, mert nem az ajándékokra figyel, hanem az Ajándékozóra. S százannyit kap, már itt a földön: egészséget, belső békét, barátokat, fittebb lesz, és fütyörészve végzi dolgát, de a ráadás a legfontosabb: a Vőlegény barátjának tudhatja magát.
