Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Ma
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

No piknik a senkiföldjén

Központ május 10, 2011 Egyéb

No piknik a senkiföldjén

 Piknik: a szabad természetben rendezett társas összejövetel, hozott étellel és itallal. Hazai piknik: a szabad természetben rendezett társas összejövetel, hozott étellel és itallal, valamint szanaszét hajigált és otthagyott szeméttel.

Szigorú keretek közé tervezi szorítani a kormány a román nemzeti sportot, az erdőszéli piknikezést. A több párt honatyái által közösen benyújtott jogszabály-tervezet értelmében tilos lesz bárhol tüzet gyújtani és a szabadban zabálni, csak az erre kijelölt területek vehetők majd igénybe. A polgármesteri hivatalok szemetes konténereket és kék kakáldákat (ökobudikat) fognak elhelyezni, a hulladék elszállítása is az ő feladatuk lesz, sőt, még egy-egy szemétsmasszert is alkalmazniuk kell. A tilosban szemetelők és pottyantók 300 és 3000 lej közötti pénzbírságra számíthatnak, a tűzrakás már valamicskével többet kóstál: akár 50.000 lejig – félmilliárd(!) régi lej – is felmehet a bünti. Abszolút reális összeg, bármelyik sátoros cigány kacagva, lájbi- vagy pendelyzsebből kifizeti. A kifundálók szerint a pikniktörvénnyel elsősorban a lakosság felelősségtudatát tennék próbára: „tudatosan kell vigyáznunk a minket körülölelő természetre, hogy mások is zavartalanul élvezhessék a friss levegőt, a tiszta környezetet”.

Hogy körül ne öleljem magam! Az a halovány érzésem, hogy ez bajosan fog menni; pipettával nem lehet felelősségtudatot csepegtetni a fejekbe, törvényi szabályozás útján környezet-civilizálni még kevésbé. Ugyanis egy vonalnak elég nehéz elmagyarázni, mi az a gömb; a román városi paraszt olyan természetességgel hagyja ott maga után a mocskát, mint macska a sajátját, bár a jobbnevelt cicák néha elkaparják. Ugyanazzal a hanyag eleganciával, mint amilyennel a tökmaghéjat köpködi szanaszét focimeccsen, kerthelyiségben stb., ugyanolyan sztoikus nyugalommal, ahogy a csuláját vagy orrszószát csattintja a főtéri piskótákra. Ezeknek hozhatnak hatvanhat pikniktörvényt: egyszerűen fel se fogják, miért kéne összeszedniük a járbávérdéről való távozáskor a kiürült nejlonzacskókat, tasakokat, flakonokat.

És itt a flakonoknál parkoljunk le egy cseppet, mert abból nyílik legtöbb a tisztásokon, folyóparton, erdőszélen. Evidens, hogy elsősorban nem kellene szanaszét hagyni őket, de ebben az orbitális PET-szennyezésben talán az is közrejátszhat, hogy nálunk, ami folyékony, azt mind műanyag flakonba, bidonba, tubusba, palackba töltik, legyen az ásványvíz, sör, üdítő, energiaital, olaj, ecet, tej, majonéz, mustár, olcsóbb bor, vodka stb., de még az aceton és az egészségügyi szesz is pillepalackba kerül. Nyilvánvalóan azért, mert így a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb (gyártás, szállítás stb.), csakhogy belátható időn – tíz-tizenöt éven – belül akár komoly környezeti katasztrófához is vezethet, ha továbbra is ilyen iramban és mennyiségben kerülnek ki a természetbe. Ebből a szempontból – elméletileg – jó a pikniktörvény, csak éppen kevés, mint dühös oroszlán ellen a vízipisztoly; ezzel párhuzamosan nem ártana bevezetni a betétdíj-visszafizetést, legalább a víz, üdítő és sör esetében, különben tényleg baj lesz. Ha az üzletek 1-2 lejért visszavennék az üres palackokat, jóval kevesebb maradna belőlük a piknikezés helyszínén; persze, akkor se szedné össze és vinné vissza mindenki, de sokan igen, vagy begyűjtenék helyettük a kevésbé tehetős, színesfém-orientált honfitársak. A kétliteres szódavíz kilencven baniba kerül, ha viszed az üres csereflakont, ellenkező esetben 5,90; aki látott már valahol akár egyetlen eldobott ép szódavizes palackot, az szóljon.

Ez a visszaváltósdi nyilván nem jelentene általános megoldást a civil környezetszennyezés problémájára, de amíg a környezettudatosság ennyire a mélytengeri bányászbéka ülepe tájékán levitál – a lesajnáló vigyor a legpozitívabb megnyilvánulás, amit egy-egy környezetvédő egyesület vagy zöld szervezet nevének említése a legtöbbekből kivált –, addig indulásnak megtenné. Tökmaghéj- és nyálbegyűjtő-központokat nyitni talán még korai volna…


Share Button
Ennyien olvasták: 111

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.