Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Nyílt levél

Központ január 26, 2011 Egyéb

Nyílt levél

Prof. dr. Benedek Imréhez

Tisztelt Professzor Úr,
Kedves Benedek Imre!

 Az Önnel készült, a Központ idei első (2011. január 5-i) számában megjelent interjút olvasva a következőkre jutottam:  

 1. Igen, eddigi szakmai és politikai tevékenysége egyaránt azt bizonyítja, hogy Ön elveihez hű, gerinces ember, aki – számos RMDSZ-es vezetőtől eltérően – nem a közösségből, hanem a közösségért él.

 2. Az RMDSZ megújulására belátható időn belül nem számíthatunk. Sajnos a kongresszusi előkészületek is inkább a vezetők antidemokratikus magatartásáról állítanak ki bizonyítványt. A jelenlegi állás szerint sem Kelemen Hunor, sem Eckstein Kovács Péter, sem Olosz Gergely nem jelent garanciát arra, hogy megválasztásuk esetén változzon a régi gyakorlat, előre borítékolható, hogy Markóék befolyása megmarad.  

3. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint függetlenként lehetetlen érdeket képviselni, még a lehetőség elnyeréséig is kevesen jutnak el. (Lásd Garda Dezső esetét, aki párttámogatás hiányában alulmaradt az alkalmatlanságát már korábban bizonyító ellenjelölttel szemben).

 4. Professzor úr, Ön a nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket követve él és dolgozik. Ha pedig arra gondolok, hogy a saját fejjel gondolkodó, önállóan cselekvő, cselekvéseinek következményeivel számoló, azokat felvállaló ember nevezhető polgárnak, akkor ez teljes mértékben illik Önre.

 5. Az MPP a megalakulását követő rövid időn belül számottevő erővé vált Hargita és Kovászna megyékben. 2012-re Maros megyében is egyértelmű előretörésre számítunk. Immár Marosvásárhelyt is megcélozzuk. Bizakodással tölt el, hogy az utóbbi időben már más szelek fújdogálnak errefelé is, a korábbiakhoz képest jelentősen megélénkült a párton belüli tevékenység. Tehát ez egy olyan keret, amit érdemes tartalommal feltölteni.

 6. Professzor úr, Önt az RMDSZ-ből kizárták. Ez olyan erkölcsi tőke, amivel közösségéért felelősséget érző, érte tenni akaró embernek élnie kell, amivel élnie kötelesség.  

 Következtetésként: az MPP olyan lehetőséget jelenthet az Ön számára, amiből kölcsönösen profitálhatnánk. Ajánlom, gondolkodjon el mindazon, és jöjjön sorainkba.


Üdvözlettel, Kelemen Ferenc, az MPP marosvásárhelyi szervezetének elnöke

Marosvásárhely, 2010. január 23.


Share Button
Ennyien olvasták: 107

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.