Központ
2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Borús
Szombat
Borús

Összefogni, de hogyan?

Központ március 24, 2011 Egyéb

Összefogni, de hogyan?

 polgihaz2012-ben egy fordulóban dőlhet el, ki lesz egy adott település polgármestere. A kormánykoalíció tagjai korábban abban állapodtak meg, hogy támogatják azt a törvénytervezetet, mely szerint módosítják a jelenlegi önkormányzati választási rendszert és a polgármestereket egyfordulós szavazással választják meg. A román ellenzéki pártok attól tartanak, hogy a kormányzó Demokrata-liberális Párt saját polgármestereit így könnyebben hivatalban tartja, ezért ellenlépésként máris közös jelöltállítást helyeztek kilátásba. Az RMDSZ a maga során szintén úgy véli, a módosítás nyomán több polgármesteri tisztséget szerezhet olyan erdélyi városokban, ahol amúgy nincs többségben a magyarság, köztük Marosvásárhelyen is.

 2000 óta, amikoris a magyarság elvesztette Marosvásárhelyen a polgármesteri széket, vissza-visszatérő kérdés: van-e esélye egy RMDSZ-es polgármester-jelöltnek Marosvásárhelyen? Aztán 2008-ban az önkormányzati testületben is kisebbségbe került a magyar érdekvédelem. A kérdés tehát bővíthető: állíthat-e polgármestert és szerezhet-e (abszolút) többséget a szövetség? Kapóra jöhet tehát az önkormányzati törvény módosítása, vélik az RMDSZ politikusai.

A demográfiai adatok egyre inkább a magyar jelölt ellen szólnak. Az RMDSZ-jelölt ellen pedig a jelenlegi gazdasági és szociális helyzet szól, amit a következő időszak csak mélyíteni fog, még akkor is, ha igazak lennének a csekélyke gazdasági növekedésről szóló propagandahírek. A szövetség élén történt helycserés helybentopogást nehéz lesz eladni, még akkor is, ha új kommunikációs irodát is ígér a kijelölt utód. Az új Kolozsvár-centrikusság (az SZKT soron következő ülését máris a Kincses városba hívták össze) akkor sem hat jól Marosvásárhelyen, ha Borbély László lesz a politikai alelnök. Ne feledjük, az ő irodáját is a Majális utcában rendezik be, pedig azon az ominózus zárt körű TKT-n még fontos érvként hangzott el: jó az, ha vásárhelyi lesz a csúcsvezetésben. A székelyföldi területi RMDSZ megalakításával a két pólus között Marosvásárhely még inkább súlytalanná válik. (Igaz, korábban is előfordult, hogy fontosabb volt Szász Jenő ellen kampányolni Székelyudvarhelyen, mint az RMDSZ jelöltjének Marosvásárhelyen.) Végezetül, hogy a mérleg teljes legyen, szólnunk kell arról is, ami Marosvásárhelyen marad az RMDSZ országos fellegvárából: a Victoria-palota balkáni fülledtségével átitatott Köcsög utca (erről gondoskodtak időben az új alapszabályzat kiötlői). Az esetleges RMDSZ-jelölt esélyeit latolgatva, nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy korábban a szövetség két országos „nagyágyúja” is csődöt mondott itt.

Idén népszámlálás lesz, nem sok jóval kecsegtet ez sem. A legutóbbi, kilenc évvel ezelőtti összesítéskor már kisebbségbe került Marosvásárhely magyarsága (46,7%), az arányok azóta csak romlottak. Kapóra jöhet tehát az önkormányzati törvény módosítása, de vajon elegendő-e?

Elegendő lehet, ha egyetlen magyar jelölt indul és a román pártok nem sorakoznak fel egy jelölt mögött. Ezen utóbbi feltétel teljesülésére minden esély megvan, hiszen jelenleg a kormányzó demokrata-liberálisok és az ellenzéki Szociál-liberális Unió tűz és víz. Ráadásul az ellenzék érzi, három mandátum után verhető Dorin Florea, aki az RMDSZ-hez hasonlóan, a félresikeredett kormányzat minden koloncát kénytelen cipelni. Ezek szerint minimum két jelölt lehet román oldalon, ráadásul kiegyensúlyozott erőviszonyokkal. A labda tehát a magyar térfélen pattog. Lesz-e egyetlen magyar jelölt 2012-ben Marosvásárhelyen?

Március 15-én a város magyar lakossága három helyszínen, négy időpontban ünnepelt. Jelen állás szerint az erővektorok inkább széthúznak, mintsem egy irányba konvergálnának. Igaz mindenütt, és a szónokok mindenike összefogásról, egységről beszélt, viszont az is megállapítható, hogy összefogás és egység alatt is mást és mást értettek. Volt olyan helyszín is, ahol az emlékmű talapzatáról, a mindössze két nappal korábban odahelyezett friss koszorúkat eltávolították. Az egységszólamok puffogtatása közepette arról nem esett szó, kinek lehettek útjában a Magyar Köztársaság, illetve a Magyar Országgyűlés Elnöke feliratokat viselő, piros–fehér–zöld szalagos koszorúk. A nagytakarításnak RMDSZ-es „áldozata” is volt az SZNT széki küldöttei és a Magyar Polgári Párt által elhelyezett koszorúk között. Van viszont olyan helyszín is, ahol a mai napig jól megférnek egymás mellett a különböző szervezetek koszorúi.

Jó lenne egymás mellett állni legalább március 15-én! – hangzik el sokszor rosszallóan a politikától távol álló, vagy éppen kiábrándult, netán egyenesen undorodó potenciális választópolgár szájából. Jövőre pedig választások lesznek, és függetlenül attól, hogy milyen rendszerben, a cél csakis az lehet: legyen magyar polgármestere és magyar többségű tanácsa Marosvásárhelynek.

Ehhez viszont tárgyalóasztalhoz kell ülni. Marosvásárhelyen minden bizonnyal az RMDSZ-en belül is. Erre utalnak a városi szervezet elnökének, dr. Benedek Istvánnak a kijelentései, aki megfogalmazta: „Nem lenne jó, ha olyan akarat érvényesülne, amely a városi szervezetet megkerüli.” Benedek nyitottnak látszik a párbeszédre a Magyar Polgári Párttal és az esetlegesen megalakuló Néppárttal is. Megfogalmazása szerint: „csak ekkor van esély arra, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek”.

Egy ilyen lépés erkölcsileg is megerősítené a közösséget, kifelé pedig azt üzenné: nemzeti prioritás, hogy Marosvásárhely magyarnak megmaradjon. Izsák Balázs, az SZNT elnöke március 15-ei beszédében fogalmazta meg: Marosvásárhely akkor tudja újra betölteni azt a történelmi szerepét, hogy ismét Székelyföld fővárosa legyen, ha a város mai magyarságával sorsközösséget vállal Székelyföld minden lakója, minden erdélyi magyar, minden innen elszármazott magyar és a nagyvilág magyarsága.


 

Share Button
Ennyien olvasták: 106

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.