Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Öt gyerek nagy ajándék az élettől. Beszélgetés Lévai Anikóval

Központ február 24, 2011 Egyéb

Öt gyerek nagy ajándék az élettől

 Beszélgetés Lévai Anikóval 

Levai

Marosvásárhelyi látogatása alkalmából a magyar kormányfő feleségével beszélgettünk, aki elmondta: családja átlagos, gondokkal és örömökkel, vagyis az élete nem elsősorban a politikai státusból adódó nehézségekről szól. Arról is kérdeztük, milyen miniszterelnök-feleségnek, és az öt Orbán-gyerek édesanyjának lenni. Válaszaiban Lévai Anikó nem azt a képet erősítette, amit előre elképzeltünk.

 – Hogyan fogadta feleségként, anyaként férje tavalyi politikai sikereit?

 – Láttam, hogy mennyit dolgozott a férjem, és azt is tudtam, hogy milyen célt tűzött ki maga elé. Örömmel fogadtam sikereit, de tudtam azt, hogy élete legnagyobb és legnehezebb kihívása előtt áll. Ezért nem titkolom, hogy az öröm mellett aggódást is éreztem. Négy  évet, egy miniszterelnöki ciklust már végigéltem mellette, láttam milyen mértékű a felelősség, ami ezzel jár. Pontosan tudtam, mire vállalkozott most, ráadásul azzal is tisztában voltam, hogy az ország mennyivel rosszabb helyzetben van. Amikor a férjem a választások éjszakáján úgy nyilatkozott, hogy élete legnehezebb feladata előtt áll, pontosan értettem őt.

 – A miniszterelnökséggel újabb kihívások következtek. Családként hogyan birkóznak meg az Európai Unió soros elnökségével járó nehézségekkel?

 – A soros európai elnökség nem a családra vonatkozik, hanem a férjemre. Annyit talán viccből elmondhatok, hogy több fehér inget vasalok…

 – Miniszterelnök-feleség, ötgyermekes anya, egyetemen oktat… Meséljen egy kicsit arról, hogyan néz ki egy átlagos napja.

 – Nem szívesen beszélek a családomról. Mi egy hétköznapi család vagyunk. Ezt szeretném is megőrizni magunknak. Napjaink se különböznek más nagycsaládos családok napjaitól. A reggelek is hasonlóak: mire öt gyereket elindítok iskolába egy téli reggelen, ha egyből megvan az öt pár csizma, sapka, sál, kesztyű, az már egy bravúr.  És az esték is ugyanolyanok, mint másoknál, beszélgetünk, vacsorázunk, együtt vagyunk, csak a férjem mostanában ebben ritkábban vehet részt. A mi gyerekeink is  kapnak beírást, rossz jegyet, jó jegyet, intőt, ugyanúgy küzdünk a gyerekek előremeneteléért, mint más szülők. És természetesen mi is sok örömünket leljük a gyermekeinkben.

 – A háztartás is az ön területe, amelyben annyira otthon van, hogy többek között egy siker-szakácskönyv szerzőjének tudhatja magát. Mi a története A konyhaablakból című könyvnek, hogyan született és mit gondol, miért lett sikeres? 

 – A háztartásba a négy lányunk is besegít, és ezen kívül van annyi segítségem is, hogy például nem mindig nekem kell vasalnom. A szakácskönyvem sikere egy kicsit nekem is rejtély, azzal szoktam magamnak hízelegni, hogy talán azért sikeres, mert jól sikerült. A másik magyarázat, hogy nem is annyira rám voltak kíváncsiak az olvasók, hanem a férjemre. Úgy is fogalmazhatnék, hogy arra az asszonyra voltak kíváncsiak, aki Orbán Viktor felesége. De mindezek mellett, remélem, a sikerhez a receptek használhatósága és a kedves történetek is hozzájárultak.

 – Az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító és máig tevékeny  tagja. Évekkel ezelőtt milyen megfontolásból csatlakozott ezekhez a szervezetekhez és mi az, ami a mai napig maradásra készteti?

 – Fogalmazzunk úgy, hogy egyszerű önkéntes vagyok. Az önkénteskedésem régi történet. Még a rendszerváltáskor megkeresett Edvi Péter, hogy kellene egy olyan alapítvány, ami gyerekekkel foglalkozik. Akkor Romániában, de Magyarországon is mamut-gyermekintézmények voltak, ahol állami gondozott vagy fogyatékos gyerekek éltek embertelen körülmények között. Akkoriban ügy­védként dolgoztam és ennek az egyesületnek én írtam az alapító okiratát. Nálunk, otthon volt az alapító ülés, mert Ráhel, az első gyerekem pár hónapos volt és nem tudtam kire hagyni. Így az alapítók a mi lakásunkra jöttek. Megfogalmaztuk az egyesület céljait, munkáját és a megjelölt célokkal én is azonosulni tudtam. Aztán az igazgató úr egyre több feladattal bízott meg és így maradtam a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatban. Már a legelején nagyon sokszor jöttünk Erdélybe. Össze sem lehet hasonlítani az akkori állapotokat a maiakkal. A Gyermekmentő Szolgálat is sokat változott, mára nagyon komoly szervezetté vált, 12 nagy programot visz. Én  évek óta az orvos-csoport munkájában veszek részt. Évente két alkalommal háromszéki vagy csíki falvakat járunk végig. Olyan településeket, ahova egyébként orvosok nem tudnak eljutni vagy ahonnan a gyerekeket nagyon nehéz olyan településekre bevinni, ahol szakszerű ellátást kapnának. Képzett orvoscsoporttal, fogorvosbusszal jövünk. Ilyenkor elsősorban gépkocsivezetőként, írnokként segítem a csapatot, de főzni is én szoktam a többieknek. A másik jelentős program amiben  részt veszek, a lovas-terápiás program, amelynek akkreditációját Edvi Péterrel együtt csináltam, és a mai napig oktatok ennek keretében.  

De sok más esetben, például jogszabályalkotásokkal kapcsolatos feladatokat is ellátunk. A gyermekjogok érvényesülése a médiában, az alapítvány  indulásától kiemelt program, így a gyermekjogokkal kapcsolatos jogszabály-változások előkészítésében is részt vettünk. Már négy-öt éve dolgoztam a Gyermekmentő Szolgálatnál, amikor egy alkalommal megismerkedtem Lehel Lászlóval, aki akkor a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetője volt. Érdekelt a munkájuk, nekik jól jött a segítség, azóta is együtt dolgozunk. Főleg olyan állami vagy önkormányzati intézmények munkáját segítik, amelyek például drogkérdésekkel, krízishelyzetben lévő családokkal foglalkoznak, terápiás és családközpontokat működtetnek. A leglátványosabb tevékenységünk mégis az árvizek, természeti katasztrófák esetében nyújtott segítségünk. Ugyan munkánk nagy részét nem ez teszi ki, viszont ez a látványosabb. És ezt nem csak Magyarországon vagy a Kárpát-medencében, hanem a nemzetközi segélyszervezetekkel szerződve a világ távolibb pontjain is végezzük. Nyugodtan mondhatom, profi, világszínvonalú szervezetté váltunk az elmúlt időszakban.

 – Mintacsalád, mintanő…

 – Dehogyis! Mi nem vagyunk mintacsalád, teljesen átlagosak vagyunk, hiszen velünk is olyan dolgok történnek, mint bárki mással. Annyiban különbözünk más családoktól, hogy a férjem egy olyan munkát végez, amit egy országban egy ember végezhet. De én ugyanolyan gyarlóságokkal megáldott ember vagyok, mint bárki más: hétköznapi gondokkal küzdök,  otthon felejtjük az uzsonnát, a tornazsákot, ugyanúgy, mint más olykor. Velem is megtörténik, hogy elkések a szülői értekezletről, hogy hazaviszem a munkahelyi stresszt, hogy néha kicsit türelmetlenebb vagyok, mint kellene. Nem gondolom hát, hogy mintacsalád lennénk, és én személy szerint nem is tudnék ennek a jelzőnek megfelelni.

 – Miből merítkezik?

 – Öt gyerek nagy ajándék az élettől. Sok örömmel, aggódással, és nagyon sok inspirációval jár. Időnként megjegyzik a barátaink, hogy jó a memóriám. Ilyenkor azt válaszolom, hogy azért, mert ötször tanulom végig az általános iskolától a gimnáziumig a tananyagot. Azért emlékszem a versekre, mert nem a saját érettségimen volt utoljára a kezemben az adott verseskötet, hanem folyamatosan. A gyerekek nagyon sok új impulzust is adnak. Hogyha csak a felnőtt világomat élném, akkor valószínűleg nem tudnám, hogy a tinédzserek között most éppen melyik a „menő” együttes vagy mi a „trendi” divat, de ilyen ügyekben is nagyon tájékozott vagyok. És a gyerekek mellett nem lehet megöregedni. Két év múlva ötvenéves leszek. Van egy első osztályos kisgyerekem. Nekem egy jó darabig még „jól karbantartott” állapotban kell maradnom, hiszen még sok  feladat vár rám.

 

 

Mi nem vagyunk mintacsalád, teljesen átlagosak vagyunk, hiszen velünk is olyan dolgok történnek, mint bárki mással. Annyi­ban különbözünk más családoktól, hogy a férjem egy olyan munkát végez, amit egy országban egy ember végezhet. De én ugyanolyan gyarlóságokkal megáldott ember vagyok, mint bárki más: hétköznapi gondokkal küzdök, otthon felejtjük az uzsonnát, a tornazsákot, ugyanúgy, mint más olykor. Velem is megtörténik, hogy elkések a szülői értekez­letről, hogy hazaviszem a munkahelyi stresszt, hogy néha kicsit türelmetlenebb vagyok, mint kellene.

Share Button
Ennyien olvasták: 136

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.