Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Peti: a polgármesteri hivatal vállalja az Aranykakas felújítását

Központ február 18, 2015 Uncategorized

Megoldás születhet az Aranykakas épületének felújítása ügyében, tudósít az Erdély FM. Korábban a Maros Megyei Tanács azt közölte, a költségvetésből nem tud erre alapot szánni, mivel sok más műemléképület tartozik a hatáskörébe, most viszont a polgármesteri hivatal vállalná a korszerűsítés lebonyolítását.

aranykakas
„Egy multikulturális és multifunkcionális kulturális központot képzelünk el, ezért nyilvánítanánk közhasznúvá, a kisajátítás költségeit fedeznénk. Lehetőségünk van megvalósíthatósági tanulmányt készíteni és európai uniós pályázatra benyújtani az épület teljes felújítását, korszerűsítését és átalakítását” – idézi a rádió Peti András alpolgármestert.

Peti a szerdai sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a Bolyai utca 5. szám alatt található régi vármegye házát is uniós alapokból próbálják felújítani. Azt tervezik, hogy az ott alkotó művészek műhelyeit ideiglenesen áthelyezik a várba, ahol a felújítás végső stádiumba ért, és kialakítottak számos alkotóműhelyt.

Forrás: erdély fm

Share Button
Ennyien olvasták: 325

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.