Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

PletyKalap

Központ május 19, 2011 Egyéb

PletyKalap

PletykaA nagy duett / Öl, butít és nyomorba dönt…  / Könyvajánló / Aki hülye…, izé, aki szőke, az is marad! / Röfikölni / Főzőcske / Melyik a legokosabb állat, és miért? / Ki volt Einstein? / A közmondás szerint nem bízzák: teknősre a hadititkot / Mitől süllyedt el a Titanic? / Mit épített Noé? / TOLKIEN: MICHAEL JORDAN (A GYŰRŰK URA)

A nagy duett. Ez a címe a magyarországi TV2 legújabb szórakoztató műsorának, amelyben énekes, színész, műsorvezető meg satöbbi celebek duetteket énekelnek, vagyis csárognak és botladoznak. Ahogy más hasonló produkciók esetében már megszokhattuk, itt is a csiliviliségen és a zsűritagok, valamint a műsorvezetők poén(talan)kodásain van a hangsúly, de természetesen szavazni is lehet a szimpatikus duóra emelt díjas sms-ben, ahogy azt tízpercenként kábé negyvenszer elmondják. Közben kiszivárgott, hogy az Erdély TV megvette a licencet, és mivel kies tájainkon nem nagyon hemzsegnek a celebek, főleg politikusok fognak fellépni a műsorban. A tervezett párosítások (zárójelben az énekelendő slágerek):

– Szélyes Ferenc – Lokodi Emőke (Nem leszek a játékszered)
– Tőkés László – Borbély László (Lászlók a szélben)
– Markó Béla – Kelemen Hunor (Ugye mi jó barátok vagyunk)
– Frunda György – Dorin Florea (Mondd, hogy nem haragszol rám)
– Marius Paşcan – Claudiu Maior (Régi csibészek)
– Eckstein Kovács Péter – Traian Băsescu (Hogyan tudnék élni nélküled)
– Emil Boc – Elena Udrea (Kicsi fiú)
– Vadim Tudor – Gheorghe Funar (Gyere, őrült)

Öl, butít és nyomorba dönt… Mármint az alkohol; a klasszikus kekeckedés szerint ez most vagy nem igaz, vagy a sorrend rossz. Azt eddig is tudtuk, hogy a nőket hamarabb butítja (pardon: visszavesz egy hangyatojásnyit az intelligenciájukból) és dönti, mivel kisebb a testsúlyuk – legalábbis a többségnek – a férfiakénál, csakhogy rosszul tudtuk: nem (csak) ez az oka. Nagy-Britanniában (hol máshol?) alaposan megvizsgálták az alkohol nemekre gyakorolt hatását, és rájöttek a titok nyitjára: a női test sokkal kevesebb vizet tartalmaz! Míg a férfiak testének kábé 65 százaléka há-kettő-ó, az övékének csak 55, így nyilvánvaló, hogy azonos mennyiségű közérzetjavító náluk nagyobb véralkoholszintet produkál. Levonhatjuk tehát a konzekvenciát: nem elegáns nőkkel versenyt inni, lévén hogy eleve hendikeppel indulnak; kivételt csak a terhes nők képeznek, akiknél a magzatvíz kiegyenlíti a fent említett különbséget. De velük se érdemes, mert a piás csajokból előbb-utóbb minden kikívánkozik…

– Könyvajánló. Nem unja még, hogy valahányszor kirándulni mennek, magán röhög az egész társaság, mert még öt méter eltéréssel se tudja megsaccolni a fák magasságát? Szeretne véget vetni ennek a gyalázatnak, egyszer s mindenkorra? Akarja, hogy felnézzenek magára, hogy irigyeljék, hogy csodálják? Ha igen, hát egy percig se tétovázzon: rendelje meg most a híres Kropacsevszkij-féle Famagasságbecslő kurzust! Napi pár órás gyakorlással röpke egy éven belül képes lesz centiméternyi pontossággal meghatározni az útszéli jegenyék magasságát, akár egy robogó autóból is! Nincs többé az a gesztenyefa, lucfenyő vagy mahagóni, amely kifoghatna magán! És ez még semmi: amennyiben egy héten belül megrendeli, ajándékba kapja legújabb hobbi-kézikönyvünket, Állatkínzó-iskola kezdőknek és középhaladóknak címmel!

Rendelje meg! Még ma!

Aki hülye…, izé, aki szőke, az is marad! „Késő este értem haza, nagyon meleg volt a lakásban, biztos azért, mert odakint se volt hideg. Nem tudtam, hogyan kell kikapcsolni a fűtést, ezért inkább kinyitottam az ablakot.” Aki arra tippelt, hogy a fenti idézet a turisztikai miniszterasszonyság fészbukos oldaláról származik, az nyert. És ez a tűsarkokon pipiskedő negatív lángész eurótízmilliók fölött diszponál! Ez a gyökér liba, aki báli cipellőket visz árvízkárosult mamáknak, ez a bárca nélküli miniszter, akire még egy bivalyröcsögei istálló takarítását se volna szabad rábízni. Az se volt semmi, amikor nemrég, egy turisztikai látványosságnak kikiáltott kóceráj avatásán nem sikerült elsőre átvágnia úri kacsóival a díszszalagot, ezért megpróbálta párszor jobbra és balra néhány centivel, hátha ott nem oly makacs a trikolór selyempántlika, de aztán odacsúsztattak neki egy olyan ollót, amelyik vágott…

Röfikölni. Félresertés ne essék: nem piperkőc disznók vagy hiú kocák számára kifejlesztett illatszerről van szó, habár a teheneknél a jobb tejhozam érdekében alkalmazott tőgymasszázs, vagy a lágy szimfonikus zenét sugárzó, juhkarámokba szerelt hangszórók után már azon se akadnánk ki. Hanem egy chicagói cég által piacra dobott legújabb termékről, a szalonna illatú parfümről; aki nem hiszi, az a www.baconcologne.com oldalon a patánkra, azaz a körmünkre nézhet. Boltokban nem kapható, kizárólag a honlapjukról lehet megrendelni, egy üvegcse oláhvalutára átszámítva potom 150 lejbe kerül. De eszébe ne jusson bármelyiküknek is ennyi pénzt kidobni, hölgyeim, bőven megteszi, ha egy kis disznózsírt kennek a fülecskéjük mögé, egy darab mangalicaszalonnát használnak arclemosó pamacs helyett, vagy töpörtyűt viselnek fülbevaló gyanánt. Csak aztán ne vegyék rossz néven, ha egy idő után a férfiak disznóságokat kezdenek motyogni a kocsonyánakvalójukba. Röf-röf!

Főzőcske. Olvasói kérésre ettől a héttől kezdve receptrovatot indítunk a Vásárhelyi Plety-Kalapban! De nem ám holmi ehetetlen diétás eledelek receptjeit fogjuk közölni, hanem finom, kiadós, hagyományos magyar ételek elkészítési módját ismertetjük. Íme, az első:

Töcskölt rözsnyice möndölével.

Hozzávalók: másfél kiló nyers, kicsontozott rözsnyice, két közepes möndöle, harmadfél icce csucsorkafőzet, fél marék górinca, só.
Elkészítés: a megmosott, kicsontozott rözsnyicét fertályórát töcsköljük, amíg kicsiperkedik belőle a gübü. Ekkor finyorán széjjelhurpantjuk, a leeső fincsalékból pedig tojásnyi gyápokat hárogatunk, csak úgy sima prézliben. Ezután a möndöléket megkopocskáljuk, vigyázva, hogy ki ne sirüljék a bölicék közötti tongyó. Összehendebitéljük az időközben megmajkult rözsnyicével, majd a csucsorkalében addig kanyvasztjuk, amíg nyáskotás nem lesz. Ha nem elég huporcsos, szaggathatunk belé néhány puskotagöböt. Ekkor beleszórjuk a górincát, sót, még egyszer felcsongojítjuk, és már kész is. Omlós házikenyérrel, vidám vajdasági népdalokat énekelve tálaljuk.

Közvélemény-kutatás. Az elmúlt héten általános műveltségi kérdésekkel zargattuk a járókelőket:

Melyik a legokosabb állat, és miért?
– a kutya, mert nem lesz belőle szalonna
– a sok lúd, mert legyőzi a disznót
– a rák, mert nem találják az ellenszerét
– a gőte, ő írta a Faustot

Ki volt Einstein?
– osztrák erőművész
– híres bajor cipész
– fizikus
– laikus

A közmondás szerint nem bízzák:
– kecskére a káposztát
– szamárra a céklát
– teknősre a hadititkot
– hattyúra a poroltót

Mitől süllyedt el a Titanic?
– jéghegynek ütközött
– lefejelte egy vak bálna
– elhíztak az utasok
– eleve lyukas volt

Mit épített Noé?
– homokvárat
– bevásárlóközpontot
– nemzetközi kapcsolatokat
– animaljachtot
(Szemfülesebb olvasóinknak bizonyára feltűnt – a tévéműsor-mellékletlenség mellett – a százalékok hiánya; sajnos a válaszok összesítésekor lefagyott a számítógépünk, de remélhetőleg jövő hétre kienged, és akkor pótoljuk a mulasztást.)

IRODALMI MŰVEK EREDETI CÍMEI

ALEXANDRE DUMAS: MAJD (HÚSZ ÉV MÚLVA)
STENDHAL: BOROK (VÖRÖS ÉS FEHÉR)
SHAKESPEARE: NEKEM NYÓC (VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK)
JAMES JONES: MINDIG (MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ)
GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ: UNCSISÁG (SZÁZ ÉV MAGÁNY)
SÜTŐ ANDRÁS: ÁLMODJ SZÉPEKET, BANDIKÁM! (ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR)
GÁRDONYI GÉZA: EGRI MEGASZTÁROK (…)
SHAKESPEARE: VIHAR A BILIBEN  (SOK HŰHÓ SEMMIÉRT)
ÉMILE ZOLA: ÉN LETÖRÖM (ÉLETÖRÖM)
NIETZSCHE: IZÉ… (IM-IGYEN SZÓLA ZARATHUSTRA)
SHAKESPEARE: LEHETSZ KIRÁLY… (RÓMEÓ ÉS JÚLIA)
GEORGE ORWELL: 1983 (1984)
PAUL FÉVAL: CAMEL (A PÚPOS)
GRAHAM GREENE: SILENT BOB (A CSENDES AMERIKAI)
VASZILIJ SUKSIN: MA SE MEGYEK AZ ÓCSKÁRA (HAJNALI ESŐ)
FEUCHTWANGER: CAMILLA (A CSÚNYA HERCEGNŐ)
SOMERSET MAUGHAM: IDIÓTA PÁROSÍTÁS (SÖR ÉS TEA)
SIENKIEWICZ: HOVA DZSANÁZOL? (QUO VADIS)
GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ: FOSOS ROMÁNC (SZERELEM KOLERA IDEJÉN)
WASS ALBERT: ANYÓSOM (A FUNTINELI BOSZORKÁNY)
NÉMETH LÁSZLÓ: GHHHH!!! (ISZONY)
TOLKIEN: MICHAEL JORDAN (A GYŰRŰK URA)
MÁRAI SÁNDOR: BEGYÚLT A KARÁCSONYFA (A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK)
UMBERTO ECO: ROSA SERICEA (A RÓZSA NEVE)
AUSTEN JANE: A NÜRNBERGI PER (BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET)
STEINBECK: GPS-TECHNOLÓGIÁK A PARADICSOMBAN (ÉDENTŐL KELETRE)
GOETHE: KAMPÁNY (VONZÁSOK ÉS VÁLASZTÁSOK)
JEAN-PAUL SARTRE: VIKTORKA (EGY VEZÉR GYERMEKKORA)
ALBERT CAMUS: A NYOLCADIK UTAS A HALÁL (AZ IDEGEN)
BOHUMIL HRABAL: NEM LEHET BLICCELNI (SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK)

Share Button
Ennyien olvasták: 127

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

PletyKalap

Központ Egyéb

Ennyien olvasták: 124