Humor Uncategorized

ROMÁNIA JOBBAN TELJESÍT?

Romániában kilencedik, Magyarországon hetedik éve nő lankadatlanul a bruttó hazai termék (GDP), ellenben a globális rekorder Ausztráliától egyelőre még nagyon messze vagyunk: ott 28 éve van töretlenül felszálló pályán a gazdaság teljesítménye – derül ki egy ropogósan friss felmérésből.

Ráadásul, az Európai Unió két legnagyobb növekedését produkálta a második negyedévben a magyar és a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához képest: az anyaország 5,1%-kal lett éllovas, a románok 4,6 százalékkal másodlovasok. Az első öt közé, nem kis meglepetésre, további három ex-szocialista ország került: Lengyelország 4,1, Bulgária 3,3 és Csehország 2,7 százalékkal. Az Eurostat adatai szerint az EU-s átlag vékonyka 1,3 százalék, recesszióba egyetlen tagország sem került. Még. Bár a hazai mutató, amint az a nemzetközi összehasonlításból is kitűnik, kiváló, vannak aggodalomra okot adó jelek is, csak Ferenc pápa meg ne tudja, mert meg is kezheti az előrehozott aggódást: a negyedév utolsó hónapjában az ipar teljesítménye 6,6  százalékkal esett vissza 2018 júniusához képest. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági növekedés motorja továbbra is a fogyasztás, amit a jövedelmek gyors növekedése generál, az pedig sokáig már nem tartható fenn. (Lehet ezért emelték meg a nyugdíjakat szeptember elsejétől kemény tizenöt százalékkal, hogy még egy cseppet fenntartsák, bár a jövő évi választásokig.)

Összességében elmondható, azaz leírható, hogy jelentősen előrehaladt az Európai Unió közép- és kelet-európai tagjainak felzárkózása a közösség nyugat-európai tagállamaihoz, így a térségben az egy főre jutó GDP megközelítette az uniós átlag háromnegyedét, még ha nem is érezzük. Az EU-hoz 2004 óta csatlakozott közép- és kelet-európai országok (Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Románia) az utóbbi évek erőteljes gazdasági növekedése révén csökkentették lemaradásukat az EU többi országához képest. Ezt az előrelépést a jelentős béremelések hatására a munkavállalók is egyre inkább érzékelik: a térség egyes országai – főleg azok, amelyek a nyugat-európai gazdasági központok közelében terülnek el – már meg is közelítették az EU-s átlagot. De leginkább azok érzékelik, akik biztos, ami biztos alapon még mindig Hollandiában pincérkednek, Németországban szobafestenek vagy Angliában árukezelnek.

Drágaszááág!

2000 és 2018 között Romániában emelkedtek a legmeredekebben az árak az Európai Unióban – tudjuk meg egy másik gazdasági felmérésből: az említett periódusban az árak összességében 270 százalékkal, vagyis majdnem háromszorosára nőttek. A 2000-2018 közötti időszakban a romániai áremelkedés mértékét leginkább Magyarország közelíti meg, de ott is „csak” 103 százalékos volt a drágulás (ezért érdemesebb a Balatonra menni nyaralni, mint Mamaiára. Ezért is). Lettországban az árnövekedés 91,4, Bulgáriában 89,5, Észtországban 85,6, Szlovákiában 68,2 százalékos volt, míg az uniós átlag 39 százalék. Azért itt már pár nagyságrenddel rosszabbul teljesítünk, enyhén szólva, mint ahánnyal a dzsídípí esetében jobban.

Az elmúlt 18 évben a cigaretta és az alkohol drágult a leginkább Romániában: 767 százalékkal fizetünk többet a cigiért és a piáért. A rezsiköltségek, a lakásbérlés 587 százalékkal, a közlekedés 368 százalékkal, az éttermi és elszállásolási szolgáltatások 341 százalékkal, az oktatás 309 százalékkal, az élelmiszerár 197 százalékkal nőtt. Ami annak fényében meglehetősen aggasztó, hogy a kis- és közepes jövedelműek, de főleg előbbiek ama kis jövedelmük zömét italra és szivarra költik.

 

Románia ellenben nemcsak az áremelkedéssel döntött rekordot, hanem az átlagbér növekedésével is: az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az említett időszakban az átlagbér a tizenháromszorosára nőtt, és jelenleg nettó 3100 lej körül van. A sírás csak akkor ér utol, ha figyelembe vesszük, hogy Nyugat-Európában is kábé ugyanennyi az átlagbér, csak ott euróban…

Cigi, pia, szex

És most jöjjön egy kevésbé pozitív eredményű felmérés, illetve annak adatai, a hazai fiatalkorúak két káros szenvedélyéről, meg egy harmadikról: abból a kutatásból, amelyet bizonyos Mihai Copăceanu pszichológus készített a Francisc Rainer Antropológiai Intézet megbízásából, kiderül, hogy a romániai tinédzserek sokkal többen és sokkal hamarabb kezdenek piálni, cigizni meg… egyebezni, mint más európai országokbeli társaik.

A felmérésben mintegy tízezer román(iai) fiatalkorú vett részt. A válaszadók több mint fele, 53 százalék dohányosnak mondta magát, 20 százalékuk naponta több mint tíz szál cigarettát szív el. Két százalékuk elektromos cigarettát szív (ami szintén szívás, mert egy friss kutatás szerint legalább annyira káros a kis tüdejükre, mint a hagyományos, de legalább nem dobálják szét a csikkeket). Nagy részük – 17% – 14 éves korában kezdett el dohányozni, de 11 százalék azt mondta: már 13 évesen rágyújtott, sőt, 6 százalékuk már 12 évesen.

Az alkoholfogyasztás terén sem rózsásabb a helyzet: a válaszadók közül csupán 11,7 százalék mondta azt, hogy az elmúlt egy évben nem fogyasztott szeszes italt, több mint felük, 55 százalék viszont már 14 éves kora előtt megkóstolta.

A szexuális életet is korán kezdik a kis rosszaságok: közel 40 százalék 16 évesen esett át első intim együttlétén, 22 százalék 15 évesen, 15 százalék pedig 15 éves kora előtt. (Csak remélni tudjuk, hogy a maradék 23% tizenhét éves kora után hancúrkodott először, és nem tizennégy éves kora előtt.) Huszonkilenc százalék nem használt óvszert az első szexuális élmény során, 45 százalék pedig azt mondta, hogy azóta sem igazán él ezzel a lehetőséggel.

A felmérést végző szakember szerint mindehhez nagyban hozzájárul, hogy „a mai fiatalok különleges helyzetben vannak: jórészt virtuális világban élnek, és soha nem ismerkedhettek ilyen könnyen – csupán egy kattintás révén – a kortársaikkal”.

Mark Zuckerberg, mongyá’ le!

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.