Depi
Egyéb

Szejkefürdőre menekül a Depresszió!

Szejkefürdőre menekül a Depresszió!

 Depi

Újabban Magyarország legdinamikusabban fejlődő és immáron egyik legnépszerűbb rockbandájaként címkézik a Depresszió zenekart. Azt viszont, hogy mennyi munka van a megnevezés mögött, azt valószínűleg csak a depressziós fiúk tudják. A zenekar pénteken, július 8-án koncertezik a X. Székelyföldi Rockmaratonon, kérdéseinkre a zenekar vezetője, Halász Ferenc készséggel felelt.

Rockmaraton_Plakat 

– Visszatérő zenekar vagytok, 2009-ben fergeteges bulit csaptatok Szejkefürdőn, számíthat egy hasonló repetára a nagyérdemű?

 – Emlékezetesen jó koncert volt a tavalyelőtti, de mi mindig szeretjük felülmúlni a korábbi teljesítményünket, tehát egy még húzósabb programra lehet számítani tőlünk. Mivel úgy döntöttünk, hogy az új lemezünk szeptemberi megjelenéséig titokban tartjuk a friss anyagot, ezért most a nyáron még egy hagyományos Best of programot láthat tőlünk a nagyérdemű, néhány régen játszott közönség kedvenccel felturbózva.

 – Erdélyben koncertezünk! – jelent ez a kijelentés valami mást, valami pluszt, mondjuk egy anyaországi fellépéshez képest?

 – Természetesen elég nagy jelentőséggel bír számunkra egy ilyen fellépés. Mivel a Depressziót csak globális szinten lehet politizáló zenekarnak nevezni, ezért ebbe a részébe nem is mennék bele, de sok olyan körülmény adódik egy székelyföldi koncert kapcsán, ami önmagában is különlegessé tesz egy ilyen bulit. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy a lakhelyünktől 700 kilométerre is ismerik és szeretik dalainkat. Az utazás és a produkciónk költségei miatt legtöbbször csak évi egy alkalommal tehetjük meg, hogy Székelyföldre látogatunk, tehát csak ezen az egy estén találkozhatunk az ottani rajongókkal, amit igyekszünk alaposan ki is élvezni. A közönség is alaposan fel szokott készülni ezekre az estékre és vannak akik 100 kilométert is utaznak azért, hogy élőben találkozhassunk. Szerencsére elmondhatjuk, hogy a zenekart mindenhol remek fogadtatásban részesítik a rajongók, de az ilyen ritka és különleges estéknek mindig megvan a varázsa. A táj szépsége és a helyi ételek, italok is nagyon vonzóak számunkra, valamint az a baráti és tiszteletteljes fogadtatás, amiben eddig is minden alkalommal részünk volt.

 – Javában tart a nyári turnétok. Eddig milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtatok?

 – Május vége óta zajlanak a szeptember 5-én megjelenő, Vízválasztó című új lemezünk stúdió munkálatai és egészen augusztusig tartanak, tehát eléggé találónak bizonyult ez az elnevezés. A Super Size Recordingban, stúdiómunkával eltöltött napok után jól esik egy kis koncertezéssel kikapcsolódni. Idén a nagy fesztiválok mellett igyekszünk több kisebb településre is eljutni, hiszen a Kárpát-medence minden részén élnek rajongóink, akikkel szeretnénk találkozni. Az eddigi állomások nagyon jó hangulatban zajlottak le és a java még hátra van.

 – Sok fellépés egyben sok élményt is jelent, de kevesebb időt mondjuk másra is. Léteznek bennetek tervek, álmok, remények olyan visszautazásokra (turistaként) olyan helyekre – esetleg ide Erdélyben is – ahol a fellépések miatt nem tudtatok annyit időzni, amennyit szerettetek volna?

 – A sok pozitívum mellett, természetesen sok lemondással is jár, ha valaki ilyen aktívan koncertezik. Mi ezen nem bánkódunk, hiszen nagyon élvezzük, amit csinálunk, de az biztos, hogy mindenki szeretne többet látni a világból. Remélem lesz rá lehetőségem, hogy a világot bejárjam. Jó példa erre Erdély is. Az évek alatt egyre többet ismertünk meg Erdély szépségeiből, de még bőven van mit felfedezni. Amíg nincs meg a lehetőségünk arra, hogy kötetlenül barangoljunk, addig az ilyen utazások alkalmával igyekszünk egy kicsivel többet látni és megélni.


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.