Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült
Derült
Szombat
Derült

„Szeretem Erdélyt, ez dalaimból is kitűnik”

Központ április 14, 2011 Egyéb

„Szeretem Erdélyt, ez dalaimból is kitűnik”

kaczorKaczor Feri 1974 óta foglalkozik zenével, azóta túl van már a 16. albumján, amit 2008-ban adott ki.  A kiváló előadó kellemes hangjával, fülbemászó zenéjével, kifogástalan előadásaival nyeri meg közönségét. Lemezei közül 14 arany és 10 platina. Pályafutása során számtalan rajongót szerzett, és bátran nevezhetjük a mulatós zene királyának is.

 – Mikor és hol kezdtél el énekelni?

– Tulajdonképpen 1974 óta foglalkozom zenével. Ipari gimnáziumba jártam, ott alapítottunk meg egy együttest. Akkor még a rádióból loptuk le a zenét, egy régi egyszalagos magnetofon segítségével. 1975-ben alapítottam meg a Nolg együttest, melynek harminc éven keresztül a vezetője és billentyűse voltam. 1977-ben sorkatonai szolgálatra a Határőrség kötelékébe kerültem, itt a Kerület Tánczenekarában két évet játszottam. Leszerelésem után a megújult Nolg együttessel a zalai vidék egyik legsikeresebb zenekara lettünk, közben folyamatosan vendéglátóhelyeken zenéltem szólistaként.

– Mikor adtad ki a legelső albumod?

– Legelőször viszonylag későn, 1990-ben jelent meg az első albumon Hűtlen lány címmel. Az igazság az, hogy már 1983-ban saját lemezkiadással is próbálkoztam, de az akkori bürokrácia útvesztői miatt nem sikerült tervem megvalósítsam.

– Mióta van saját kiadód?

– 1995-ben megalapítottam  saját kiadóm, Melódika néven, így a hatodik albumom szerzeményeit már a kiadóm gondozásában adtam közre. Az ötlet egy jó barátomtól jött, aki az első öt albumom kazettáit árulta. Ő mondta, ideje lenne, hogy én forgalmazzam a kazettákat, saját kiadón keresztül. Én elfogadtam ötletét és megalapítottam a Melódika-kiadót. Amúgy minden dalom magam hangszerelem és a hangfelvételeket házi stúdiómban készítem.

– Mikor hívtak meg az első televíziós műsorokba?

– Legelőszőr 1992-ben szerepeltem az MTV, Mi muzsikus lelkek című műsorában, aztán az átütő sikert számomra, a valódi országos ismeretséget a TV2 1998-as Dáridó műsora hozta meg. Aztán következett Fásy Ádám barátom által rendezett Fásy mulató (ATV), majd gyakori vendége lettem a Házibuli Attilával (Hálózat TV) című műsornak is. Jelenleg a nézőkkel a Diridári (Poén TV) és a Pertu-parti (Nóta TV) című show-műsorban találkozom.

– Gondolom, az országos, átütő siker után megsokszorozódtak a külföldi ajánlatok, fellépéseitek is?

– Első ízben 1998-ban hívtak meg a tengerentúlra. Alkalmam nyílt fellépni Kanadában, ahová ezt követően többször is visszahívtak. A kanadai meghívást 2001-ben ausztráliai turné követte, ahová napjainkig kétévente visszajárok. 2000-ben Baján voltunk a Halászlé fesztiválon, ahol egy Magyarországról Ausztráliába kitelepedett hölgy, aki kapcsolatban volt kinn valami rádióstúdióval, arra kért meg, adjak neki néhány albumot ajándékba, hisz idővel megkeres és megpróbál szervezni egy ausztráliai turnét. Én nem nagyon bíztam a dologban, gondoltam, jól megtréfált, hogy hozzájuthasson a kazettáimhoz. Nagy volt a csodálkozásom, mikor szinte fél évre rá felhívott, majd a turné szervezésében is segített. Azóta már többször koncerteztem Perth-től Brisbane-ig, ahol mindig is kellemesen érzem az oda kivándorolt magyarok melegségét. Sokat köszönhetek Erdélyi Mihálynak, az adelaide-i rádió magyar műsora néhai szerkesztőjének, aki számos turné szervezésében vállalt szerepet.

– Szívedhez nagyon közel állnak a határon túli magyarok, ezért dalaiddal, koncertjeiddel bejártad a környező országokat.

– Mindig is szerettem Erdélyt, ezért is dalaimban gyakori az itteni ihletődés. Olyan érzésem van, hogy előző életemben én itt éltem. Melegség tölti el a szívem, amikor hallom, látom, hogy sokan szeretik hallgatni itt is dalaimat. Jól tudnak mulatni az itteniek, ahová én már mintegy tíz éve, évente járok koncertezni. Marosvásárhelyhez is sok kellemes emlék fűz, ide is már néhány éve szívesen jövök fellépni.


– Melyek Kaczor Feri jövőbeni tervei?

– Jelenleg is sikerrel járom az országot régebbi és új dalaimmal. Szabad óráimban az eddig megjelent legsikeresebb dalaimból válogatásokat tartalmazó lemezen dolgozom (Best of Kaczor), összegezve az elmúlt 20 esztendőt, de erre még várni kell egy kicsit. Ugyanis, nemrég megkeresett egy román–magyar közös kiadó, vállalkozó, aki CD-formátumban kiadja előző kazettáim. Majd májusban kiadom a 17. albumom, utána kerül majd piacokra a Best of válogatás.

– Mi Kaczor Feri kedvenc Kaczor-száma?

– Nem nagyon szoktam ilyent elárulni, de most kifogást teszek. Mindenik számomra kedves, akár az anyának gyerekei, de talán az egyik legkedvesebb számomra a Bocsáss meg!

– A Központ olvasóinak kérlek, áruld el a májusban megjelenő albumod címét, és mondj néhány szót a dalokról!

– Kellemes, fülbemászó, olyan „kaczoros” számok lesznek a 17. albumomon is. De hadd emeljek ki közülük egy igazán szívet melengető számot, mellyel Ákosfalva község polgármestere, kedves barátom túlságosan korán elhunyt fiának állítok emléket. Nemrég a tragikus baleset keresztfa által jelzett helyén haladtunk el. Arra gondoltam, ott szállt el a lelke a fiúnak. Ezért írtam egy szomorú dalt, neki állítva emléket. A dal címe: Az út szélén keresztfa…


Share Button
Ennyien olvasták: 80

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.