Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

„Szeretet nélkül semmik vagyunk”

Központ május 5, 2011 Egyéb

„Szeretet nélkül semmik vagyunk”

 anyak_napjaNemcsak a másság mínuszát kell látni és elfogadni, hanem a pluszát is – vallja Csernáton Klári néni. A nyugdíjas óvónőt és nagyobbik lányát, Gyöngyikét anyák napja alkalmából kerestük fel, a közöttük levő ritka bensőséges anya–lány kapcsolat miatt.

 – Gyöngyike Életem regénye című könyvében olvastam azt a mondatot, amelyet egy gyerekorvos mondott Klári néninek: akár kezelik, akár nem – ember nem lesz belőle. Hogy tudott Klári néni ennek a mondatnak a súlyosságán túllépni és Gyöngyikét egy ilyen teljes értékű élet megéléséhez vezetni?

 – Az Úr Isten különös kegyelméből és segítségével. Akkor, amikor ezt a klinikán velünk közölték, a férjemmel együtt jöttünk lefelé a szerpentines úton és sírtunk mind a ketten. Nagyon fájt. Iskolában tanítottam, ahol mindenféle képességű gyerekek voltak és azt mondtam: „csak olyan legyen, mint a leggyengébb képességű az osztályban, és én akkor is foglalkozom vele, Uram, Te erőt adsz hozzá”. És így is lett. De nem egyedül voltam. Mindig angyalok voltak mellettem, körülöttem: szüleim, férjem. A férjem eleinte háborgott, de bennem is felvetődött a miért kérdés. Azt kérdezte, miért büntet Isten. Ekkor azt válaszoltam neki, hogy Isten szeret, és azért adta Gyöngyömet, hogy Hozzá jobban közeledjünk. És bizton állítom: Gyöngyi másságával még közelebb kerültünk az Úr Istenhez. Gyöngyömet mindig úgy fogadtuk el a családban, közösségben, hogy sosem éreztettük másságát. És a tágabb rokonság is így fogadta el, látva a mi szeretetünket. Ez a szeretet növelte és erősítette Gyöngyikét. Egyik betegség a másik után jött, de kegyelmes volt az Úr Isten, mert mindig rendelt körénk olyan embereket, akik tudtak segíteni, ha bajban voltunk. Az biztos, hogy amit a családban az ember kiskorában kap, lát – egy életre megmarad. Mi négyen voltunk testvérek, édesanyám pedig még mosás közben is bűnbánati énekeket énekelt, esténként pedig a testvéreimmel és szüleimmel közösen imádkoztunk. És ezeket a szokásokat továbbvittük családjainkba, így érvényesült nálunk mindig a jézusi nevelési elv: szeretet, szeretet, szeretet! De ez nem az az aggódó, féltő szeretet volt, amely mindentől meg akarja óvni gyermekét. Egy idő után csak ketten maradtunk: nagylányom Kolozsváron él, férjem és nagymama már nem volt. Nekem ekkor is tanítani kellett menni, Gyöngyöm maradt egyedül itthon: bevásárolt, rendezte a házat. Talán ha agyondédelgetem, nem tartanánk itt, ahol most vagyunk. A másik dolog, hogy mindent megbeszéltünk, beleértve az én problémáimat is, és véleményét is kikértem dolgokban. Elvittem az óvodai ünnepélyeinkre, mert tudtam, hogy őszinte véleményt csak tőle kapok.

Nagyon rá kell egymásra figyeljünk, de mi már tudunk egymás arcából olvasni. Látja rajtam és abban a pillanatban kérdezi is: valami bánt anya? Valami fáj? Ki bántott meg? De én is látom az ő arcának rezdüléseit.

Nagyon sok mindent tanulunk egymástól. Gyöngyike indulás előtt mindig megáll a lépcső tetején és egy rövid fohászban kéri Istent, hogy legyen vele útján. Ezt tőle tanultam. De apró-cseprő dolgokban is figyelmeztet, például amikor hazaérünk, én egyből odatenném a vizet főni, előkészíteni az ebédnekvalót, ő pedig mindig figyelmeztet, hogy először öltözzem át, utána fogjak neki a főzésnek.

 – Gyöngyike, mesélj édesanyádról, a kettőtök közötti kapcsolatról!

 – Édesanyámra úgy is tekintek, mint a testi-lelki jó barátnőmre, mert akkor érzem jól magam, ha mindent őszintén elmondok neki. De édesanyám nemcsak barátnő, hanem jóságos tündér is, aki mindent megtett értem. Tudom azt is, hogy felettünk volt a Jó Isten, aki meghallgatta a családom és az ő imáit.

Azzal, hogy így, sérülten születtem, Jézusnak biztos terve volt velem. Nem tehetek erről, de hiszem, hogy nem hiába születtem meg. Így adta a Jóisten, így kell elfogadnom. Nekem is fáj és bánt, főleg amikor lenéznek. Az is fáj, hogy emberek sérültnek kezelnek. Itt a családban rendben van minden, de a kinti világban sokszor ér bántódás.

Az arcom és a szemem egy tükör, amelyik nem hazudik. Családban vagyunk és ahogy anyának köze volt hozzám, úgy nekem is közöm volt anyához. Ezért is hívott el mindig az óvodai szerepekre, mert csak én láttam itthon, hogy milyen sokat dolgozott, de mégis mindig őszinte voltam hozzá. Nem egyszer hallottam, hogy le kell tenni mindent Isten elé, meg kell üresedni, hogy éjszakára ne maradjon semmilyen folt az életünkön. Én is erre törekedem, hogy ne menjen le a Nap az én haragommal.  

 – Milyen szép, közös emlékeid vannak édesanyáddal?

 – Nagyon szép emlékeim vannak. Amikor együtt voltunk színházban vagy templomban. Vagy amikor egy ige megérint, anya megszorítja a kezem és én „visszaérzek”, mert mind a ketten tudjuk, hogy ez nekünk szól. Próbálunk egymáshoz őszinték lenni, amíg lehet, amíg ez a földi élet tart. Ha viszont a földi élet után futunk, semmink sincs. Ha nem tudunk megállni, ha nem tudunk szépen beszélni, akkor semmik vagyunk. De ha szeretet van bennünk, az soha el nem fogy, ahogy az 1 Korintus 13 írja. Anyák napja alkalmából azt kívánom, hogy mindenki szeresse nagyon az édesanyját, mert sose lehet tudni, hogy még meddig szeretheti.

Eszembe jutott egy édesanya, akinek van egy gyereke, de halmozottan sérült. És ez a személy is érzi, hogy az édesanyja ott van mellette, hogy mennyire szereti. Anyák napja alkalmából meglátogattam őket, mert az ő gyereke nem tudja felköszönteni. Elmentem hozzájuk és a lánya nevében egy nagy szívet adtam át neki, hogy megköszönje, hogy az édesanyja gondját viseli.


Share Button
Ennyien olvasták: 158

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.