Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Teniszoktatás felső szinten

Központ június 2, 2011 Egyéb

Teniszoktatás felső szinten

teniszAz idén 15. alkalommal szervezték meg a Marosvásárhelyi Napok keretében a hagyományossá vált, ama­tőrök számára kiírt, egyéni és páros teniszversenyeket, melyeket ezúttal is az Egyetemi Sportklub pályáin tartottak. A vásárhelyi tenisz jelenlegi, talán legismertebb oktatója, a 45 éves Szilágyi Géza olvasóinknak egy érdekes és külföldön már ismert teniszprojektről számol be, melynek segítségével könnyebben, hatékonyabban és alaposabban sajátíthatják el a gyerekek a teniszt, mint eddig bármilyen más ismertmódszer segítségével.

 – Mint ismeretes, június 10-én Marosvásárhelyen rangos versenyt fogsz rendezni, Tenisz 10 elnevezéssel. Mi is a lényege a tornának?

 – A Tenisz 10 elnevezésű torna 4–10 éves gyerekek számára van kiírva, a Play&Stay program alapján, ami hazánkban az MPG konszern – mely több sportprojektet támogat és a Tenis Partener lap kiadója is –, támogatásával működik. A Play&Stay projekt a Nemzetközi Tenisz Szövetség égisze alatt működik és célja, hogy a 10 éven aluli gyerekekkel, akik a tenisz iránt érdeklődnek, könnyen, hasznosan és élvezettel ismertessék meg ezt a sportágat. Ez egy különleges tanítási mód, ahol játékosan, humoros elemeket felhasználva, könnyebb labdákkal, ütőkkel, merevség nélküli ütésekkel sajátíthatják el a tenisz alapelemeit. Én Magyar­­országon ismerkedtem meg ezzel a projekttel, Romániában is minden megyében több tíz turné alkalmával fogják kiválasztani a tehetséges gyerekeket. Engem Maros megyében bíztak meg a projekt oktatásával és remélem, hogy innen is kikerülhet néhány tehetséges, teniszt szerető kis sportoló.

 – Kinek az ötletére rendezik a tornákat?

– A kezdeményezés atyja Sever Dron, aki Romániában született, majd Franciaországba telepedett ki, s aki annak idején tagja volt Románia Davis-csapatának is, egykori csapattársai voltak többek közt Ion Ţiriac és Ilie Năstase. Saját tenisziskolát és akadémiát alapított Franciaországban, Institut du Tennis Sever Dron (ITSD), és Tenis Club 2000 Academia Sever Dron néven, ugyanakkor, a Tenisz 10 sajátos projektje által, felkarolja a hazai teniszsportot is.

– Bárki beiratkozhat a Tenisz 10 turnéra?   

 – Igen, már a tavaly is többen feliratkoztak, gondolom, idén is szép számmal lesznek jelen a tehetséges gyerekek, ha bármely szülőt érdekli a projekt, az a geza30@gmail.com e-mail címen, vagy a 0745.317-077-es számon érdeklődhet, vagy feliratkozhat.

 – A gyerekeket külön csoportokban oktatják majd?

 – Persze. Három szintkülönbség lesz; az első, az úgynevezett piros, amit a 4–8 éves gyerekek számára írnak ki, a második a narancssárga szint, amely 8–9 éves, majd a zöld szint, ami 9–10 éves gyerekeknek szól. Itt fontos tudni azt, hogy a szintek keretén belül különbözőek a pályák, az ütők és a labdák méretei is, hogy könnyebben tudják a gyerekek elsajátítani a tenisz tudományát.

 – Hol kerül sor a mérkőzésekre?

 – Az Egyetemi Sportklub teniszpályáin rendezik meg a tornákat. Itt minden gyermek számára biztosítunk ütőt, labdát, ami nagyon fontos, főleg arra való tekintettel, hogy a szülőknek csak a beiratkozást kell fizetniük, a további költségekről mi gondoskodunk.

 – Mióta foglalkozol tenisszel?

 – Harminc éve teniszezem, hajdanán Fodor Attila edző keze alatt kezdtem el sportolni a Sportiskolánál, s a hosszú évek során számtalan hazai és nemzetközi versenyen értem el jó eredményeket. 6 éves koromig egy beteges, vékonydongájú gyermek voltam, majd nagyanyámnak köszönhetően kerültem el teniszezni, aztán a betegségeim végleg kimaradtak, ezért is köszönhetek sokat ennek a sportágnak.

 – Jelenleg is sportolsz?

 – Igen, Magyarországon teniszezem országos versenyeken, ahová a testvéremen keresztül kerültem, de többször veszek részt bemutatókon, oktatok gyerekeket, felnőtteket több magyarországi nagyvárosban.

 


A Marosvásárhelyi Napokon megtartott férfi egyéni teniszversenyen játszott Takács János edző egyik hajdani tanítványa, Szente Csaba is, aki az egykori Mureşulnál 6 évet játszott. A teniszezőből lett későbbi labdarúgó a következőket mondta el a Központnak:

 – Takács János keze alól számtalan tehetséges teniszező került ki az évek során. Jó érzés volt újra találkozni vele. Nekem a tenisz a futball mellett mindig is a hobbim maradt, melyet 1977–1983 között űztem, igaz, nehéz most több mint 25 év után újra versenyszerűen teniszezni, mert hiányzik a gyakorlat. Hajdanán rendszerességgel jártunk tenisztornákra, edzőtáborokba Nagyváradra, Aradra, Szatmárra stb., szívesen emlékszem vissza gyermekkorom azon időszakára, akárcsak a labdarúgó karrieremre.

Szente Csaba sportágat váltott, az egykori Elektromaros leigazolt labdarúgója lett 1984-ben, habár a tenisz előtt még kacérkodott a futballal, ugyancsak az Elektromarosnál. Az Elektróval a B-osztályig jutott, majd a helyi Gaz Metan, aztán az IRA csapataiban is megfordult. Igazolt labdarúgóként a magyarországi, megyei bajnokságban szereplő Kiskunhalas csapatában játszott utoljára. Jelenleg az Apollo Old Boys öregfiúk labdarúgó-együttesének a tagja és a testnevelési főiskolán mesterizni fog.



 


A 44 éves Dendea Silviu teniszező, versenyszervező a Marosvásárhelyi Napok alatt tartott teniszversenyek szervezője kitűnő magyarsággal összegezte az eseményeket:
– Az idén már 15. alkalommal szerveztünk tenisz-tornát a Marosvásárhelyi Napok során, sőt az idén volt először női egyéni is. Sokan vettek részt, az idő is kedvezett, sőt, jó néhány egykori teniszező is pályára lépett. A fontos az, hogy az utóbbi 3–4 évben kezdett fellendülni a marosvásárhelyi tenisz. Jó néhány éve az Egyetemi SK teniszpályáin hétvégenként tornákat szervezek, ahová bárki beiratkozhat és hódolhat ennek a sportágnak. Az évek folyamán mintegy 300-an fordultak itt meg, egy szezonban ez 70–80 sportolót jelent, köztük sok a fiatal. Jelenleg sok tehetséges ifi sportolóval büszkélkedhet városunk, mint például Cristian Moldovan, vagy Gheorghe Botezan fia, George, de megemlíthetem városunk ismert teniszoktatóit: a fáradhatatlan Takács Jánost, vagy Gheorghe Botezant, Hajnal Lászlót és nem utolsósorban Anca Colcert, aki valamikor még Németországban is játszott. Tőlük van mit tanulnia a nyomdokaikban haladó fiatal korosztálynak.



 

Share Button
Ennyien olvasták: 140

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.