Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Vallomás és …

Központ április 21, 2011 Egyéb

Vallomás és …

Makkai

Nemrég lehetett tanúja a tisztelt nagyérdemű  Makkai Gyöngyvér Szóval és zenével a zenéről című szerzői estjének a Vártemplomban. A Művészeti Egyetem zenepedagógia szakának tanárát zeneszerzésről, zenéről, költészetről faggattuk.

  – Szerzői estje a kívülálló szemével rendkívül sikeresnek bizonyult, ahol szép számú közönség előtt mutatkozhatott be. Az est főszereplőjeként, hogyan értékeli ezt az alkalmat? 

– Jó szándékú emberek és nagyszerű előadók jóvoltából állhattam közönség elé. Ezért elsősorban az élet diktálta lehetőséget tekintem főszereplőnek és hálás vagyok azért, hogy a művészet képviseletében úgy vesznek körül volt (és jelenlegi) diákjaim, valamint mindenkori ismerőseim, hogy általuk megérint a dal és költészetté lényegül a szó…

 – A közönség három szerepében ismerhette meg: zeneszerzőként, költőként és tudományos szerzőként. Mikor kezdett el komponálni és mi készteti a mai napig arra, hogy a hangjegyeket dallammá szervezze?

 – Nem tartom magam sem költőnek, sem zeneszerzőnek, csupán egy olyan embernek, akit ha öröme vagy bánata során a hangok vagy a szavak cselekvésre késztetnek, tollat vesz kezébe. Amit teszek, az tehát nem művészkedés, hanem vallomás és önkifejezés. Egyszerűbben: vállalom magam úgy, amilyenné mások tesznek. Azért – amit nekem tulajdonítanak – azt mindig a „miénk” gondolatiságához vezetem vissza, és illesse ezért köszönet mindazokat, akiket ilyen értelemben magam elé idézhetek. Az előadás során, amikor Geréd Jolán fuvolázott, nagytatámra is emlékeztem. Képzeletemben láttam, amint belefúj hangszerébe…, és fájlaltam, hogy már nem ülhetünk ketten a zongora elé, hogy én gyakoroljak, ő meg hallgassa, mint teszem azt. Nagyon büszke voltam, amikor óvodás koromban egy alkalommal eljátszottam neki azt a néhány ütemes zongorára „komponált” szerzeményemet, amely időnként, nosztalgiázó pillanataimban még ma is a fülemben cseng. Azóta a hangokat is le tudom jegyezni és még azt is tudom, hogy ő most jobban elérzékenyülne, ha ma rám tekintene, mert bizonyára azt a zenét kottázom tovább, amiről ő álmodott. Csakhogy a papírra, a mi zenénk mellé, a sors nem a Müller Viktor nevét, hanem az enyémet diktálta le.

 – A verselésnek köze van a komponáláshoz, legalábbis ami mindkettő technikai részét illeti. A többi a lélek dolga…

 – Akrosztichon-mezosztichon-tele­szti­chon! – Íme, most is csak játszom, mert engedem, hogy a szavak táncba vigyenek. Azonban, amikor a betűk vertikális irányú egybeolvasásán keresztül azoknak is üzenhetek, akik látva-látnak, úgy érzem, én magam is elgondolkodom az „akinek van füle, hallja” evangéliumi üzenetén. (… s e parafrázis nem üres frázis, mert:) Ilyenkor megértem azt is, hogy a lélek csak azok számára bonyolult, akik nem hiszik az „egyszer majd elvezet minden igazságra” ígéretét. Egyébként a Lélek megfejti önmagát. És végtére is, a barokk zene bonyolult polifóniáját a gondolkodó ember mindig is élvezte és kedvelni fogja, mert jó kihallani a lényeget, és megfejteni a titkokat.

 – Kovács Levente, aki doktori tézisének vezető tanára volt, a könyv bemutatásakor méltányolta azt a nagymértékű tudást, ami könyvéből kiviláglik és egy művészember próbálkozásaként értékelte könyvét. A tudomány mely területén és mit alkotott?

 – Hogy mit alkottam a Tudomány valamely területén?! – e kérdés eszembe juttatja Mikszáth Hályogkovács történetét, és elnémulok. Számba veszem ugyanis, hogy mit fedez e szó: tudomány. Valami olyasmit, ami – a több mint költői kíváncsiskodás során – azt visszhangozza bennem, amit Jóbnak is egykor hallania kellett: „Eljutottál-e a tenger forrásáig, bejártad-e a mélységnek fenekét?” Nem, én csak gondolkodtam, és mindenkit arra invitálok, aki A zene színházdramaturgiai szerepvállalása című könyvemet kézbe veszi. Gondolkodjon színházművészetről és zenéről, és kívánja a lét szinkretizmusán keresztül e kettőt együtt is megragadni. S amint most ezt mondom, az olvasó elé bocsátom azt is, amiről könyvemben nem esik szó. Azt, hogy most veszem észre igazán azokat az embere­ket, akiktől megtudhatom, hogy városunkban miként írta magát tovább a művészet. Mert itt és most egyfelől Kovács Levente, másfelől Csíky Boldizsár személyiségére tekintve még inkább boncolni kezdem a szakmai kompetencia fogalom­körét…


Nem tartom magam sem költőnek, sem zeneszerzőnek, csupán egy olyan embernek, akit ha öröme vagy bánata során a hangok vagy a szavak cselekvésre késztetnek, tollat vesz kezébe. Amit teszek, az tehát nem művészkedés, hanem vallomás és önkifejezés. Egyszerűbben: vállalom magam úgy, amilyenné mások tesznek.

Share Button
Ennyien olvasták: 133

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.