Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Világjáróként, ezúttal Dániában

Központ február 9, 2011 Egyéb

Világjáróként, ezúttal Dániában

 majeriExkluzív interjú Májeri Zoltánnal, a marosvásárhelyi férfi kézilabda minden idők legsikeresebb sportolójával.

 – Lyonban születtél, de Marosvásárhelyt tartod az otthonodnak, hogyan értsék ezt az olvasók, hazai szurkolóid?

– A szüleim a hetvenes évek elején Franciaországban voltak egyetemen és én ott láttam meg a napvilágot. Idővel hazatelepültünk Marosvásárhelyre, itt nevelkedtem, itt jártam iskolába, vagyis Vásárhely marad az otthonom. Itt van minden, amihez kötődöm.

– Melyik egyesületnél, kinek a keze alatt kezdtél el sportolni?

– Az ISK színeiben ismerkedtem meg a kézilabdával, Máthé Szabolcs tanár volt az első edzőm, akinek sokat köszönhetek. Hogy miért épp a kézilabdát választottam? Mert nem voltam elég jó a labdarúgás terén. Ez nem vicc, hiszen annak idején én is focizni szeretett volna. A kémiai líceumban jártam, onnan javasoltak, hogy menjek védeni. Nem volt meg a kellő tehetségem a focira, viszont a kiváló reflexeimnek köszönhetően az ISK-nál hamar a kapuba kerültem, ottragadtam és meg is szerettem. Visszaemlékszem, hogy a ’80-as években sokat drukkoltam az egykori marosvásárhelyi Mureşul női kézilabdacsapatának a hazai mérkőzéseken. Fantasztikus, hogy milyen jó csapatuk volt! Mózsi, Mátéfi, Bloj, Bărbat, Stroie, Bíró Zita stb., még ma is kívülről tudom a néhai Bartha Jenő edzette játékosok neveit. Kisgyermekként én is olyan sikeres akartam lenni, mint ők, most büszke vagyok, hogy magasabb szintre kerülhettem, és ott bizonyíthatok.

– Viszonylag korán kerültél el Marosvásárhelyről, első állomásod a temesvári Politehnica volt. Hogy kerültél a Bega-parti városba?

– Annak idején az egykori Elektromaros csapatánál nem volt szükség kapusra. Nekem fontos volt, hogy
játsszak, már akkor is a maximumot nyújtottam minden mérkőzésen. Egy hajdani temesvári kézilabdás, Constantin Jude látott meg egy mérkőzésen játszani, majd rajta keresztül kerültem a Polihoz, ahol az 1995–96-os szezonban szerepeltem.
– Rövid időn belül az afrikai kontinensre, éspedig Tunéziába kerültél, a tuniszi Club Africaine csapatához…

– Egy hajdani temesvári, aki a 60–70-es években edzője volt a tunéziai válogatottnak, felajánlotta nekem, hogy segít odaszerződni. Gondoltam, mindenféle szempontból jobb lesz ott, mint Romániában és nyomban el is fogadtam az ajánlatot. Az afrikaiakról addig szinte semmit sem tudtam, de hamar megbarátkoztunk, elfogadtak, megszerettek. Örvendek, hogy hirtelen, jól döntöttem akkor. Egyébként érdekes nemzet, soha senkit nem ócsárolnak, mindig, jóban-rosszban kiállnak a csapatuk mellett, rendkívül nyugodtak és ráérősek.

– Jeles eredményeket értél el az afrikai országban…

– Országos bajnok és kupagyőztes lettem az együttessel. 2003 áprilisában Norvégiában, májusban pedig Tunéziában rendezett rangos tornán választottak meg az esemény legjobb kapusának. Az elsőn, a házigazdákon kívül Dél-Korea és Izland volt ellenfelünk. A tunéziai tornán Svédország, Ukrajna és Svájc előtt nyert a hazai csapat. Különösen a svédek 28–24-es legyőzésével okozott szenzációt Tunézia, és ebben a bravúrban nagy szerepem volt, ahol négy büntetőt is hárítottam.

– Később kitűnő teljesítményednek köszönhetően a tunéziai szövetség felajánlotta neked, hogy vegyed fel az ország állampolgárságát, és a válogatottban is szerepeljél. Tunéziával háromszoros Afrika-bajnok lettél, ami irigylésre méltó teljesítmény bármilyen európai kézilabdázónak. A három kontinens bajnoki-cím közül melyik számodra a legkellemesebb?

– A 2010-es volt a legérdekesebb. Minden adott volt a
házigazda Egyiptomnak ahhoz, hogy elhódítsa a férfi kézilabda Afrika-kupát, azonban mi, a tunéziaiak keresztülhúztuk a számításaikat.
A Kairóban szervezett döntőben Tunézia három góllal, 24–21-re verte a Fáraókat, míg a harmadik helyet Algéria szerezte meg, miután cseppet sem megizzadva 30–22-re utasította maga mögé Kongó együttesét. Az első három helyezett kijutott a következő világbajnokságra. Tunézia győzelmével begyűjtötte nyolcadik kontinensbajnoki címét, én meg Afrikában harmadik alkalommal is kontinens bajnok lehettem. Nagy öröm volt 21.000 néző előtt, közöttük Mubarak egyiptomi elnökkel, megverni a házigazdákat Kairóban. Ha törött mutatóujjal is, de kivettem a részem a sikerből.

– A tunéziai évek után játszottál még Győrben az ETO-nál, aztán Izlandon a Fram Reykjavík együttesénél, majd Ukrajnába kerültél a ZTR Zaporozhje csapatához, onnan Svájcba, a Grasshopers Amicitia Zürich-hez. Az említett együtteseknél milyen eredményeket értél el?

– Ukrajnában bajnok, kupagyőztes és szuperkupa-győztes lettem, Izlandon Liga Kupa-győztes, szuperkupa-győztes, mindkét országban a statisztikák szerint a legjobb kapus címet is átvehettem.

– 2009-ben a Fram kölcsönadott 16 napra a kuwaiti Szulibihat együtteséhez. Megbántad?

– Dehogy, hiszen a jordániai Ammanban megnyertük az Ázsiai Bajnokok Ligáját, beválasztottak a BL All-Star csapatába, ezen kívül az izlandi bajnokság álomcsapatába jelöltek, valamint én lettem a
szigetországi pontvadászat leg­értékesebb játékosa!
Gyakorlatilag mindent megnyertem 2009-ben, amiért versenybe szálltunk. Ez vonatkozik csapataimra és egyéni teljesítményemre egyaránt. Esetleg csak a kuvaiti kupa elveszítését lehetne kudarcként megemlíteni, de akkor már az ázsiai Bajnokok Ligájának győzteseként léptem pályára a Szulibihat együttesében, és „elkönnyelműsködtük” a találkozót. A 2009–2010-es bajnokságban egyébként az izlandi Fram Reykjavík csapatában, a pontvadászat első felében nyújtott remek teljesítményemnek köszönhetően bekerültem az All-Star csapatba és a bajnokság legértékesebb játékosának választottak (megosztva kaptam a Haukar játékosával, Sigurbergur Sveinssonnal). Mellettem a Fram Reykjavík beállósát, Haraldur Porvar Larsont is beválasztották az izlandi bajnokság álomcsapatába, ahol én voltam az egyetlen nem izlandi az All-Star csapatban.

– Jelenleg Dániában, az Aarhus M/THY Handbold MT együttesénél vagy profi hálóőr. Miért épp Dániát választottad?

– Tudni kell azt, hogy a német Bundesliga után a dán bajnokság a világ legerősebb és legszínvonalasabb kézilabda-bajnoksága. Ezért választottam ezt az észak-európai országot, hiszen itt nem a koruk alapján vannak minősítve a sportolók, hanem a teljesítményük alapján. Én nagyon közel álltam, hogy a Bundesligában folytassam pályafutásom, minden el is volt készítve, de az utolsó pillanatban ugrott be nekem ez a csábító és visszautasíthatatlan ajánlat. Úgy érzem, jól cselekedtem, hiszen eddig minden szempontból megérte. Adottak az igazán profi feltételek, a vezetőség számára fontos az imázs, mintegy 100 szponzora van a csapatnak, minden mérkőzésen több ezer szurkoló biztat minket. Mondhatom, olyan ritmusban vagyunk egy bajnokság alatt, hogy az hihetetlen, nem mindenki bírná.

– Hamarosan 38 éves leszel, mennyire befolyásolja ez teljesítményed?

– Dániában nem az a fontos, hogy hány évet írnak a személyidben. Ez senkit nem érdekel addig, amíg profiként, apait-anyait kiadsz magadból, és jó teljesítményt nyújtasz a mérkőzéseken. Amúgy, a nyárig szól a szerződésem, de még két évet akarnak hosszabbítani. Köztudomású, hogy Alexandru Buligan is 40 fölött még védett. Sőt, Svennson, a Valladolid svéd portása 44 éves és jelest alkot minden mérkőzésen…

– Eddigi pályafutásod alatt bejártad a fél világot, öt kontinens több tíz országában játszottál már, mégis hol érezted a legjobban magad, mint sportoló és miért?

– A legjobban a karrierem során Izlandon és Ukrajnában éreztem magam. De a legszívesebben Izlandra mennék vissza. Hogy miért? Ott egyedülálló az életszínvonal, a mentalitás, a sportolók hozzáállása. Izland mintegy 300.000 lelket számlál, ahol 3 labdarúgó-, 3 kézilabda-, 3 kosárlabda-, 2 röplabda-bajnokság van. Minden fiatal 2–3 sportágnak fog neki, majd 17–18 évesen azt űzi, amihez a legjobb tehetsége van. Minden sportágban az első korosztály 4–5 éves gyerekekből áll. Izland első két kézilabda-ligájában (8+8 csapat) mintegy 14 a fővárost képviseli. Mind a 14 együttesnek saját, európai normáknak megfelelő sportcsarnoka van, amelyekben Bajnokok Ligája mérkőzéseket lehet szervezni. Kérdem én, Romániának, a 23 milliós országnak hány ilyen csarnoka van?

– Mi eddigi sportpályafutásod legszebb, illetve legkellemetlenebb emléke?

– Sok kellemes van, de az ukrán bajnoki cím és az izlandi kupagyőzelem külön helyet foglal el szívemben. Sportpályafutásom legkellemetlenebb emléke a Zaporozhyével kapcsolatos, hiszen 1 gól miatt kiestünk a Bajnokcsapatok Ligájából, habár simán bejuthattunk volna. S nem utolsó sorban kellemetlen emlékem, amikor a Fram Reykjavíkkal az EHF-Kupában, miután több jó képességű csapatot ütöttünk ki, végül a Tatran Presov ellen borzasztó bírói segédlet mellett, gyengébb teljesítményt nyújtottunk, majd csúnyán kikaptunk.

– Külföldi tartózkodásod során több nyelvet is megtanultál, melyekkel boldogulsz a legjobban?

– Hét nyelvet beszélek jól, még hetet ismerek, vagyis nem tudnának eladni. Beszélek jól magyarul, mert anyanyelvem, továbbá románul, franciául, angolul, szerbül, olaszul, továbbá oroszul és németül is. Igaz, ez már nyolc, de nem dicsekszem, hisz azt gondolják, hogy nagyképű vagyok…

– Mik a távolabbi terveid?

– A legfontosabb a családom. Briana lányom első életévét töltötte be, feleségemmel a 10 éves házassági évfordulónkat ünnepelhettük, rájuk nagyon büszke vagyok. Ez volt az első karácsonyunk, szilveszterünk hármasban, ezért is nem fogadtam el a Tunéziai Szövetség felkérését, hogy felkészülésen vegyek részt a válogatottal, hiszen majdnem másfél hónapot tartott volna. De erre még remélem sor kerül. Két egyetemet végeztem, a menedzseri és a sporttanári egyetemet. Már edzősködtem Izlandon, ahol junior 1-es csapattal kupát és bajnokságot is nyertem, átmenetileg voltam edző a felnőtt csapatnál is, ahol jó eredményeket értem el. A vágyam, hogy sikeres edző lehessek, valamint addig
játsszak, amíg hasznára válhatok csapatomnak. Már több edzői ajánlat érkezett nagyon jó csapatoktól (Izland, Svájc), sőt van egy nagyon hízelgő ajánlatom egy világhírű szlovák csapattól, ahová edző-játékosnak akarnak leszerződtetni.

– Elképzelhető, hogy valamikor végleg hazatérjetek Marosvásárhelyre?

– Persze, hiszen szeretnék itthon is valamit letenni az asztalra. De hogy erre mikor kerül sor, a jövő titka. Ha belegondolok, hogy 1994 óta, azaz már 17 éve vagyok otthonomtól távol, nem kis időszak…


Share Button
Ennyien olvasták: 165

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.