Központ
2020. szeptember 23. szerda, Tekla, Líviusz

A történetírásban mindmáig nagyon sok a „fehér folt”

Nemes Gyula december 10, 2019 Társadalom

– Beszélgetés Barta Zoltán ny. tanárral, falutörténet-íróval –

„Ha mind többen és többen kutatjuk, honnan jöttünk, kik vagyunk, bizonyára sok olyan információ, ismeret, adat, titok birtokába jutunk, amelyek segítségével jobban megérthetjük a mát, és tudnánk, mi végre vagyunk és mit akarunk. Milyen eredményei, hozadékai lesznek az ilyen jellegű munkának? Reményeink szerint a hely történetének megírása a ma élők, és a jövő generáció számára nemcsak események felelevenítése, hanem ugyanakkor hasznos és tanulságos útmutató hagyaték is lesz és további kutatásokra is ösztönözni fog” – nyilatkozta egy több mint másfél évtizeddel ezelőtt megjelent lapban Barta Zoltán nyugalmazott földrajz-történelem szakos tanár, falutörténet író. Mai lapszámunkban tanári pályája tapasztalatairól, falutörténeti jellegű kutatásai indíttatásáról és a megjelent monográfiák fogadtatásról kérdeztük a kutató-tanárt.

– Kérem, mutatkozzon be lapunk olvasóinak.

– A Maros megyei, jelenleg Szászrégen által bekebelezett Abafáján születtem 1948. október 10-én. Az I-VII. osztályt szülőfalumban, a líceumot a szászrégeni 2-es számú iskolában végeztem. Azt követően 1966-ban felvételiztem a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola frissen létrehozott történelem-földrajz szakára, majd távoktatási formában elvégeztem a Babes-Bolyai Tudomány Egyetem történelem-filozófia szakát is. A pedagógiai főiskola elvégzése után, 1969-ben minisztériumi kinevezéssel a Vajdaszentiványi Általános Iskolába kerültem, ahol 1990-ig dolgoztam. Akkor áthelyezéssel kerültem a Marosvásárhelyi 8-as számú Általános Iskolához (jelenleg Al. I. Cuza Gimnázium), ahol nyugdíjaztatásomig dolgoztam (2013). A 2000-es évek első felében néhány évig mint óraadó tanár oktattam a Babes-Bolyai ide kihelyezett tagozatán, óvónőknek és tanítóknak történelmet és módszertant tanítottam.

„Pedagógusnak lenni rangot, tekintélyt jelentett!”

– Milyen volt tanárnak lenni a múlt rendszerben, és hogyan változott ez 1990 után?

– A tanári pályát „menetközben” szerettem meg. Lelkész akartam lenni, de édesanyám lebeszélt róla. „Fiam, ma nem olyan időket élünk, a lelkészekkel csúfolódik a rendszer” – mondta. Az évek múlásával nagyon megszerettem Vajdaszentiványt. Látva a jelenlegi román közoktatás gondjait, elmondhatom, hogy mindenféle ideológiai kényszer ellenére, akkor a pedagógusok iránti megbecsülés összehasonlíthatatlanul jobb volt, úgy a szülők, mint a diákok részéről. Magatartásommal igyekeztem viszonozni ezt a hozzáállást. Pedagógusnak lenni rangot, tekintélyt jelentett a társadalomban. Ha visszagondolok, nem bántam meg a pályaválasztást. Az úgynevezett „rendszerváltást” követően alapjaiban változott a társadalom is. A régi társadalmi struktúrákat újak váltották fel, és sokan nem tudták mire is használják a demokrácia biztosította lehetőségeket. Ha visszatekintek az elmúlt 30 évre, az az érzésem, hogy a pedagógust ma lenézi a politikum, a szülők, a tanulók egyaránt. Kiábrándulva hagytam ott a tanügyet. Noha még maradhattam volna a rendszerben, a társadalom részéről tapasztalt „hozzáállás” miatt tovább nem akartam tanítani. Szülők adnak tanácsot a pedagógusnak, miként oktasson, a diákok egy részét csak a bulik, kaja, pia, cigaretta, szex, néha drog érdekli, a tanulás nem fontos. De azért mindenki csak magas osztályzatokat akar.

– Mikor kezdett el írni? Jelentek meg publikációi lapokban, folyóiratokban?

– Helytörténet-kutatással az 1970-es években kezdtem komolyabban foglalkozni. Kutatásaim eredményét a továbbképző tanfolyamokon és I-es fokozati dolgozatomban mutattam be. Szakfolyóiratokban, lapokban nem közöltem semmit.

Sötét “fehér foltok”eltűntetése

– Ön, tudomásom szerint három falu történetével foglalkozott: szülőfaluja, Remeteszeg  és Vajdaszentivány. Mi késztette arra, hogy kutasson, és eredményeit közzétegye?

– Látva a román történetírás begyepesedett téziseit – a történteket a legtöbb esetben csak a győztesek írták meg, vagy csak az ő álláspontjukat közölték a nyilvánossággal, és így a történetírásban mindmáig nagyon sok a „fehér folt”, noha azok néha egészen sötétek, – úgy gondoltam, hogy, elsősorban levéltári forrásokra támaszkodva, olyan tényeket, eseményeket hozzak a nagyközönség elé, amikről nem volt tudomása, vagy másképpen tárták azokat eléje. A 2000-es években Remeteszegről és Vajdaszentiványról egy kisebb tanulmányt közöltem. Azokat itt-ott átjavítva, kiegészítve, újra kiadtam 2015, illetve 2017-ben. Hasonlóan jártam el a 8-as számú általános iskola esetében is. Egy rövidebb tanulmányt közöltem róla 2006-ban, illetve kiegészített formában ismét megjelent 2019 nyarán.

– Hogyan fogadják a falutörténeteket? Van érdeklődés iránta?

– Örömmel mondhatom, hogy a legtöbb esetben a fogadtatás – minden korosztálytól – várakozáson felüli volt. Noha írásaim már néhány éve megjelentek, most is érdeklődnek, van-e még belőlük. A legtöbb könyvem helyben kelt el, de került belőlük jócskán Magyarországra, Németországba, Svédországba, Kanadába, Ausztráliába is. Kicsit savanyú a szőlő, mert a szülőfalumról írott tanulmányom iránt kevesebben érdeklődtek, mint reméltem.

– Min dolgozik most, mi van az asztalfiókban?

– Kiadásra vár egy olyan kéziratom, amiben volt diákjaim által készített interjúkat szeretnék közölni a II. világháborúról, amik eddig sehol nem jelentek meg. Ebben a tanulmányban kapna helyet Szalontai Antal 1944–1947 között írt naplója is. Amennyiben meglesz hozzá az anyagi fedezet…

– Üzenete olvasóinkhoz?

Imádkozom a Jóistenhez a magam és családom egészségéért. Szeretettel üdvözlöm a lap olvasóit. Köszönöm a lehetőséget, hogy gondolataimat önökön keresztül is megoszthattam.

Share Button
Ennyien olvasták: 641

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.