Központ
2020. október 23. péntek, Gyöngyi

Koronavírus-járvány idején csak részben szünetel a sportélet

Czimbalmos Ferenc-Attila április 6, 2020 Sport

Szőcs Hunor és Bernadett a gyakori kézmosásra is emlékeztettek

A koronavírus-járvány ugyan padlóra küldte a hazai és a nemzetközi sportéletet, de nem küldte padlóra a versenyzőket. Zöme közülük felelősségteljesen igyekszik cselekedni és edzeni otthonukban, tudva azt, hogy sokak számára ők igazi példaképek. Így egyre többen posztolnak fényképeket, olyan videókat, amelyekben arra szólítják fel rajongóikat, döntsenek felelősségteljesen.

Szőcsék otthon asztaliteniszeznek

Az Erdelysport.hu információja szerint ezt tette a nemzetközi asztalitenisz-mezőny talán legismertebb testvérpárosa, a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette és bátyja, Hunor is. Az élsportolók megmutatták, miként gyakorolják a sportágat: vásárhelyi otthonuk nappalijában a kutyus bevonásával pingpongoztak, majd a világhálón román nyelvű üzenetükben is közretették cselekedetüket.
A nemrég újabb román bajnoki címmel gazdagodó Szőcs Bernadette – aki jelenleg a 26. a világranglistán és egyben a negyedik legjobb európai női asztaliteniszező – és Hunor arra kéri követőit, hogy legyenek felelősségteljesek és ne fölöslegesen üljenek otthon, azaz végezzenek testmozgást. Rövidfilmükben még a fertőtlenítés és a helyes kézmosás módozatát is bemutatják.

Sergio Ramos a Real Madrid sztárja odahaza a családjával tréningezett a házi konditermében / fotó: Blikk.hu

Fülöp István futószalagon rója a kilométereket

A Sepsi OSK élvonalbeli labdarúgója, a sáromberki illetőségű 30 éves Fülöp István otthon, saját futószőnyegén szaladja a kilométereket:
– Egy jól kidolgozott, fizikális gyakorlatokra alapuló edzésterv alapján készülünk fel itthon. Én gumiszalag segítségével is erősítem az izmokat, ugyanakkor guggolásokat is végzek, de szerencse, hogy futószalagom is van, így itthon is tudok szaladni. Az, hogy nem tudok kijárni, a sportbázisunkon edzeni, az nagyon befolyásol pszichikailag, hiszen én már három hete nem voltam kinn a házból. Az otthoni karantén idején elvégzett házi edzéseket nem lehet összehasonlítani a hagyományos, kinti edzésekkel, ahol a labda is főszerepet kap. Az, hogy egész nap itthon vagyok, annak a gyerekek örvendenek a legjobban (Milán és Márk – szerk. megj.), így sokat tudunk együtt játszani… Szerintem, ha májusig lezajlik ez a járvány és visszatérünk edzeni meg játszani, akkor még reális esélyét látom, hogy véget érjen az 1 liga 2019–2020-as idénye. Ha nem, akkor be is fagyaszthatják a bajnokságot, emellett anyagilag érzi meg mindenki a kialakult helyzetet, sőt nem csak a hazai élcsapatok, hanem Európa elit alakulatai is nagy változásokon mennének keresztül – mondta el Fülöp István, aki reméli, hogy minél hamarabb lejár ez a kínos időszak, és erősebben tér majd vissza a pályára, habár szerinte minderre 2–3 heten belül nem lesz lehetőség.

Fülöp István a házi karantén idején is formában tartja magát

Csizmadia Csaba otthon is az edzéstervekkel foglalkozik

A marosszentgyörgyi illetőségű Csizmadia Csaba, a Merkantil Bank Liga (magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság) jelenleg második helyén lévő Budafoki MTE vezetőedzője otthon sem tétlenkedik a kényszerpihenő alatt: videókonferenciákat tart a játékosokkal, emellett meccsek elemzésével és edzéstervek kidolgozásával is foglalkozik:

Csizmadia Csaba és családja

– Az első napok könnyebben teltek el, hiszen csodálatos volt az idő, így lányunkkal, Larával sokat lehettünk az udvaron, közösen játszunk, ugyanakkor a házi teendőkkel és a kerti munkákkal is lefoglalom magam. Emellett előre megbeszélt időpontokban videóbeszélgetések során próbálom motiválni a játékosokat, ugyanakkor a heti edzésmunkát e-mailen tudatom velük, így mindegyik játékos egyénileg, otthoni környezetben folytatja a felkészülést. Emellett én különböző mérkőzések elemzésével is foglalkozom, rendszerezem az alakulaton belüli dolgaim a számítógépen, de bevallom, nem unatkozom. A mozgás, az edzések sokoldalúsága, a stadion és a szurkolók hiánya úgy nekem, mint a játékosoknak is hiányzik, de fontos, hogy optimistán, minél hamarabb térjünk vissza – mondta el a Fradi korábbi kiválósága, Csizmadia Csaba, aki azt is megemlítette, hogy a Budafoki MTE erőnléti edzője állítja össze a játékosok számára otthon elvégzendő gyakorlatokat, amik bemelegítő, nyújtási, stabilizáló gyakorlatokból, erőnléti feladatokból, gimnasztikából, ugyanakkor futóprogramokból állnak.

A Győri Audi ETO KC kézilabdázói is otthon készülnek a Bukaresti CSM ellen, habár…

Danyi Gábor, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC vezetőedzője Holanek Zoltán kollégájával két hétre előre készítik el az edzésterveket a játékosok számára, akik futó- és saját testsúlyos edzéseket végeznek:
„Sűrűn beszélgetünk a kollégákkal, a klub elnökével, hogy miként látjuk az év végét. Szakmailag azért nem olyan könnyű jó döntést hozni, mert ez a kényszerszünet bőven eltarthat addig, mint egy hagyományos nyári pihenő időszak. Azt követően általában hét hetet szánunk a felkészülésre. Az biztos, akármikor is kezdhetjük újra a közös edzéseket, minimum két hét munka kell, hogy a sérülésveszélyt minimalizáljuk. Emellett pedig még legalább három hétre lenne szükség, hogy elfogadható formába kerüljön a csapat. Szóval minél jobban elhúzódik a járvány, annyival csökken az esélye annak, hogy ezt a szezont a hazai és nemzetközi színtéren be tudjuk fejezni. Arról nem beszélve, hogy BL-negyeddöntős ellenfelünkről, a CSM-ről nem éppen a legjobb hírek jönnek. Bukarestben általában sosem egyszerű a helyzet anyagilag, de most gyakorlatilag a puszta léte került veszélybe az egyesületnek. Akármekkora riválisunk is a román csapat, hatalmas kárt szenvedne a női kézilabda, ha egy ilyen szintű klub eltűnne a sportág térképéről” – vélekedett a minap Danyi Gábor a Kisalföld napilapnak, ahol március 29-én jelent meg a nyilatkozata.

Ökölvívás, erőedzés és szakácskodás is lehet unaloműzés

Thomas Müller a Bayern München labdarúgója szakácskodik a házi karantén idején / fotó: Blikk.hu

A német Bayern München csatára,Thomas Müller (30) a karantén idején klubja címerével ellátott kötényben tüsténkedve käsespätzlét (nokedli sajttal és hagymával – szerk. megj.) készített, melyet a közösségi oldalára is feltöltött, míg a világ- és Európa-bajnok védő Sergio Ramos (33) , a Real Madrid kiválósága odahaza a családjával tréningezett a házi konditermében. A munkából párja, Pilar Rubio (42) és három gyermekük is kivette a részét.
Gulácsi Péter (29) a német RB Leipzig Bajnokok Ligája-negyeddöntős magyar válogatott kapusa a koronavírus-járvány miatt naponta a kertjében labdázik, így próbálja kisfiával, Dominik Zoltánnal megszerettetni a lasztit mint játékszert.
Szász-Kovács Emese (37) olimpiai bajnok párbajtőröző a karantén idejére a teraszán alakított ki vívótréningekhez tökéletes környezetet miután nemrég tért vissza a pástra szülése után, míg a párosban háromszoros világbajnok, ifjúsági olimpiai bronzérmes, kétszeres olimpikon Babos Tímea (26) a háza kertjében ökölvívókesztyűket húzott, hogy felvegye a harcot az unalommal.

Gulácsi Péter a kertben labdázik / fotó: Blikk.hu

Kapás Boglárka és párja egymást motiválja

– Elkezdtem futni is, bár nem szeretek. E mellett néhány saját testsúlyos feladatot is végzek, amiket itthon meg tudok oldani. Próbálom kihasználni a hirtelen jött szabadidőmet, puzzle-t rakok, recepteket nézek, hiszen most van időm kicsit különlegesebb reggelit csinálni, mint amihez általában szokva vagyunk. Nagyon szeretem, hogy szinte egész nap pizsamában lehetek, mert úgysem megyek ki az utcára…. Nagyon fontos, hogy ezekben a napokban is kialakítson az ember magának egy napi rutint, amiben szerepeljen nyilván a munka, továbbá egy kis testmozgás is – említette meg a 27 éves Kolozs megyei származású úszónő, az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok Kapás Boglárka a Mix Online-nak, aki párjával, Telegdy Ádám úszóval vészeli át ezt az időszakot, így könnyebben tudják motiválni egymást.

Kapás Boglárka / fotó: index.hu

Dekázgatás WC-gurigával

Az élsportolók a mozgást nem hagyhatják abba, mert ha folytatódnak majd a bajnokságok, akkor nem lenne megfelelő a fizikumuk. A közösségi médiafelületeken gyakran láthatjuk, hogy több otthoni mozgásforma is népszerű lett a koronavírus-járvány ideje alatt: az egyik legújabb kihívás a WC-guriga dekázás, amelyet számos ország élsportolója már bemutatta. A spanyol Atlético Madridban futballozó portugál Joao Félix (20) ugyanakkor honfitársa, az angol Manchester United középpályása, Bruno Fernandes (25) is teljesítette a kihívást, de a már a visszavonult klasszisok közül az olasz Francesco Totti (43) és a spanyol Xavi Hernandez (40) szintén bravúrosan tartotta a levegőben a papírhengert. Ezt az unaloműzést többek közt a Forma-1 2007-es bajnoka, Kimi Räikkönen is vállalta, de korábban társa, Daniel Ricciardo is felült a lájkvonatra.

Totti is saját otthonában dekázgatott / fotó: Blikk.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 629

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.